3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

Copyright:

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Alig van olyan család vagy baráti kör, akiknek tagjai nem mutogattak, rajzoltak és magyaráztak már egymásnak egy-egy Activity-vel töltött estén óriási nevetések közepette. A játékot még népszerűbbé tette, hogy sok éven át több hazai tévécsatornán is nagy sikerrel futott a vetélkedő.

Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nézői a 6SZÍN-ben egy pörgős, 80 perces show, illetve rögtönzéses színházi darab részesei lehetnek, ahol a nevetés garantált, a fordulatok pedig teljesen kiszámíthatatlanok. Minden este hat sztárszereplő áll a közönség elé, hogy egymással versenyezve megküzdjenek az Activity feladványokkal. A játékot két ismert és rutinos műsorvezető – Kovács Áron vagy Harsányi Levente – vezeti, akik gondoskodnak arról, hogy a humor és a tempó soha ne hagyjon alább. A színészek nem szövegkönyvből játszanak: a rögtönzés és a helyzetkomikum uralja a színpadot, így két előadás sosem lesz ugyanaz.

A szereplőgárda igazi sztárparádé: Kálloy Molnár Péter, Szabó Győző, Hajdú Steve, Sövegjártó Áron, Náray Erika, Gubik Petra, Földes Eszter, Parti Nóra és Gallusz Niki váltják egymást az előadásokban. Az ország legkedveltebb színészei most nem karaktereket formálnak, hanem saját személyiségükkel, humorukkal és kreativitásukkal hódítanak – a közönség pedig minden este részese lehet ennek a fergeteges, egyszeri és megismételhetetlen élménynek. Az előadás otthona Budapesten a 6SZÍN, de a produkció országos turnéra is indul, így vidéki helyszíneken is átélhető lesz ez a minden ízében újszerű, színházat és játékot ötvöző est.

Gyöngyösi Gábor, a neves játékgyártó cég, a Piatnik magyarországi ügyvezető igazgatója elmondta, hogy amikor az előadás producere, Venyige Péter megkereste őt, azonnal igent mondtak a meglepő ötletre, hiszen az Activity-nek számos tévés változata volt, játszották rendezvényeken, előadásokon, de színházban még nem:
- Az Activity a Piatnik fő zászlóshajója, , az elmúlt 30 évben mintegy 10 millió darabot adtunk el belőle - mondta Gyöngyösi Gábor. - Az évek alatt rengeteg változata volt már, ezzel folyamatosan fenntartjuk az érdeklődést iránta. Az elmúlt évtizedekben az Activity mintegy 30 nyelven jelent meg, többek között Európában és a Távol-keleten is, köztük cirill, illetve a görög ábécé betűivel is. Amikor Venyige Péter megkeresett minket, a cég osztrák tulajdonosával egyeztetve megállapodtunk, hogy nemcsak a márkanév használatával, hanem termékekkel is támogatjuk ezt a rendhagyó kezdeményezést.

Ez az előadás a színészek számára is igazi jutalomjáték, akik nemcsak magát a játékot várják, hanem azt is, hogy egymás társaságában jól érezzék magukat:

- A rajzolásban nem vagyok túl jó, és mivel maximalista vagyok magammal szemben, ezt szeretem a legkevésbé. Azért nem erőltetem a focit például, mert tudom, hogy abban nem én lennék a legjobb, ezért nem is csinálom. Ezt az előadást már alig várom, mert ez egy olyan improvizációs színházi este lesz, ahol nagyon jó a szereplőgárda, akikről ráadásul tudom, hogy nagyon jól improvizálnak. Egyébként is nagyon szeretem a társasjátékokat, sokat játszottunk és játszunk otthon is. Nagy kedvenc a Röfi-póker, amit egykor csak rövid ideig lehetett kapni és az EladLak társasjáték is, de van egy saját stratégiai játékom is kilencezer műanyag katonával, amivel a mai napig játszom is – mesélte Kálloy Molnár Péter.

- Karácsonykor és családi ünnepeken mindig sokat activityztünk. Mutogatni nagyon szeretek, amit azért szeret a családom, mert addig legalább nem beszélek! A rajzolás csak egy három éves gyerek szintjén megy, így az nem a kedvencem. A játékra nem görcsölök rá, úgy vagyok vele, győzzön a jobb! Annak viszont már most örülök, hogy szuper kollégákkal leszünk együtt, mindenkit nagyon szeretek, és biztos vagyok benne, hogy az este tele lesz sok nevetéssel – jósolta Parti Nóra.

- Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor a TV2-ben szerepeltem az Activity-ben. Akkor már az elején megmondtam Csonka Andrásnak és Pindroch Csabának, hogy végig fogunk menni, és bár ők szkeptikusak voltak, én tudtam, hogy ha összefogunk, itt mindenkit leverünk! És így is lett, mert én az a típusú játékos vagyok, akinek a játék nem élet-halál kérdése, hanem annál sokkal több, véresen komolyan veszem. Ez persze egy színházi előadás lesz, ahol fontos az a képesség is, hogy valaki spontán és vicces legyen, hiszen az a cél, hogy a közönség is jól érezze magát, sőt őket bele is lehet vonni a játékba! – mondta Náray Erika.

- Nagyon szeretek én is játszani, a szűk családdal is szoktunk, ami olyan húsz fő. A magyarázást könnyűnek találom, és a feleségem szerint jól rajzolok. Az Activity-ben egyébként szerintem a lényeglátás a legfontosabb, hogy valamit hogyan tudsz elmutogatni. Az improvizálás nekem műsorvezetőként könnyen megy, mert sok váratlan helyzetben kell helytállnom, ugyanakkor a színészeket meg az agyukért irigylem, mert olyan sok szöveget meg tudnak tanulni. Ezzel az előadással szerintem egy olyan új dolgot próbálunk ki, aminek kíváncsi vagyok a hatására. Olyan vagyok, mint a rossz gyerek a kémia szertárban, aki figyeli, hogy vajon robban-e – jegyezte meg viccesen az egyik játékvezető, Kovács Áron.

- Nagy Activity őrült vagyok, mindig is az leszek. Abban bízom, hogy a győztes csapatban leszek. Jó a rajzban vagyok, bár nem tudok rajzolni, mert mást rajzolok, mint amit szeretnék. Tarka tehén helyett például egyszínű zebrát, de valahogy mégis mindig kitalálják, hogy az tarka tehén. Itt sem lesz másképpen, hiszen a többiekkel nagyon régóta ismerjük egymást, könnyen fog menni az egymásra hangolódás, ráadásul ez sokkal több lesz, mint egy egyszerű Activity – vetítette előre Hajdú Steve.

- Gyerekkoromban rendkívül szégyenlős voltam, ezért sem mertem felszabadult lenni az Activity játékban. Ráadásul az utóbbi években főként drámai szerepeket játszottam, pedig nagyon vonzanak a vígjátékok, és mindig is vágyom arra, hogy a saját határaimat feszegessem, és mivel már nem vagyok az a félénk kislány, kíváncsi vagyok, hogy az Activity most mit hoz ki belőlem, főleg úgy, ha ilyen csodálatos kollegákkal lehetek együtt a színpadon  – vallotta be Gallusz Niki.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky