2013. július 17. | Bertoni

Heartbreakingly beautiful – A 10. VeszprémFest nyitóelőadója Diana Krall

Kedden indult az immár 10. VeszprémFeszt rendezvénysorozat, ahol olyan külföldi és hazai előadók teszik tiszteletüket, mint Marcus Miller, Paco de Lucía, Nigel Kennedy, Craig David, Roby Lakatos, a Lantos Zoltán—Horváth Kornél duó, a Bacsó Kristóf Quartet, Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója, a Dresch Quartet és a Szalóki Ági Trió. Az igényesség nemcsak a meghívott előadók listáján tükröződik, de a gyönyörű helyszíneken, a minőségi étel-, valamint italfelhozatalon is. Az ötnapos örömünnepet pedig méltó módon maga a jazz kanadai királynője, Diana Krall nyitotta július 16-án 21 órakor a Veszprém Aréna színpadán.

Az ember nemcsak egyszerűen beesik egy ilyen volumenű koncertre: rendszerint jó pár napos készülődés, ráhangolódás előzi meg „a nagy napot”. Számomra (és bizonyára sokan vannak még így ezzel) Diana Krall egy jelenség. Az ő hangja az, amit ezer közül is felismerni, és hogy emellett még zongoristaként is kiváló, az szinte csoda számba megy. Kevés nő mondhatja el magáról, hogy 5 férfival zenél együtt, de a zenekart valójában ő vezeti, az ő neve szerepel a plakátokon.

Ha pedig már szóba került a plakát. A szervezők dicséretet érdemelnek a koncertek sorrendje miatt: Diana Krall tökéletes nyitánya a VeszprémFestnek, Craig David szombati fellépése pedig kiváló záróakkord lesz. De vajon a plakátképek kiválasztásánál nem találtak előnyösebb felvételeket?

A vizuális dolgokkal egyébként is úgy tűnt, hogy hadilábon állnak – egy több ezer fős arénarendezvényen emberkínzás két vetítővásznat feltenni, amik aztán a kezdő reklámot követően fehéren búsulták végig a koncertet… Az első 10-15 sorból persze lehetett látni (az összebújó párok vállai közt itt-ott), de kérdés, hogy a lelátó közönsége egyáltalán meg tudta-e számolni, hányan ülnek a színpadon.

A díszlet egyébként elegáns volt és egyszerű: retró tárgyakkal (köztük egy gramofonnal) berendezett színpad, mögötte függöny, körül pedig karácsonyi hangulatot idéző izzósorok, valamint napot és holdat formázó díszek. Ebben a meghitt, ünnepélyes közegben csendültek fel Diana Krall, Stuart Duncan, Aram Bajakian, Dennis Crouch, Partick Warren és Karriem Riggins előadásában a jazz különböző gyöngyszemei. Minden hangszer zseniálisan (esetenként már-már irreálisan) szólalt meg, a zenészek virtuozitása újra és újra lenyűgözte a közönséget. A dalok közötti szünetekben pedig Diana néhány mondattal tovább erősítette a bensőséges hangulatot: elmesélte, hogy a családjával milyen jól érezték magukat a Balatonnál, mennyire örül, hogy ilyen kedves fogadtatásban részesítjük, és egy ponton még dalt is kérhetett tőle a közönség. Persze a bekiabálások nem jutottak konszenzusra (mint arra bizonyára előre felkészült), úgyhogy végül ismert klasszikus számait adta elő, míg a zenekar többi tagja levonult pihenni. A Casablanca mellett a Tokaji emlegetésével is korrektségéről tett bizonyságot: igenis vette a fáradságot, hogy kicsit megismerje Magyarországot. Ráadásul magyarul is megköszönte a tapsot.

Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, egy igazán finom hölgyet láthattunk Veszprémben, aki nemcsak hogy alaposan megérdemelte a visszatapsot, de igenis a színpad előtt feszítő elegáns támogatói jegy birtokosok alaposabb figyelmére is rászolgált volna már csak azzal a néhány ütött-kopott Grammy-díjjal…

Köszönjük a VeszprémFestnek és a támogatóknak, hogy elhoztak Magyarországra egy ilyen elképesztő előadót, akit néhány méterről látni a zongorája mögött egész életre szóló élmény. De azt is megköszönnénk, ha nemcsak a támogatókon lenne a hangsúly, hanem az ő szomszédaikkal, rokonaikkal, a város peremén lakó emberekkel is foglalkoznának annyiban, hogy használják a kivetítőt, vagy lehetővé teszik (akár a jegyárak revideálása révén), hogy közelebbről csodálják a lenyűgöző zenészeket.

Bertoni

Képek forrása: veszpremfest.hu