3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Copyright:

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A koncertet nem mindennapi módon, egy furgonnal rögtönzött minikoncerttel jelentették be. „Az ötlet onnan jött, hogy roadtripelni voltunk, és eszembe jutott, hogy ha másfél-két hétig tudunk élni egy ilyen járműben, akkor a zenélés sem lehet nagy gond” – kezdte MOVA.„Izzítottam a zenekart, összeraktunk egy koncertszettet és eljátszottunk pár dalt az utcán. Nagyon jó volt látni, hogy a járókelők megállnak és meghallgatnak minket” – mesélte.  

MOVA legutóbbi megjelenése, az Összezár még szinte friss, de hamarosan újabb követi. A novemberi koncerten pedig nem csupán új dalokra számíthatunk: „Kiemelten fontos buli ez nekünk, Budapesten ez lesz az utolsó saját szervezésű, és kicsit amolyan összegzése lesz az eddigi MOVA-munkásságnak. Több vendégelőadó lesz, de új felállás, új látvány és új hangzás is várja a közönséget, így mindenképpen fontos állomásként tekintek erre a napra” – fogalmazott MOVA.

Event

Jegyek ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Tovább

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Tovább

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Tovább

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky