2013. június 4. | Bertoni
Ma délelőtt a Sziget Nulladik napjával kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót az A38 Hajón. Eredetileg a Quimby és a Muszikás együtteseké volt a főszerep, de soron kívül egy meglehetősen sürgős bejelentésre is kényszerültek a szervezők.
A Duna áradásáról már napok óta lehet hallani a hírekben, a rakpart lépcsői már ki sem látszanak a vízből, és az A38 hídja sem lefelé vezet immár. Ez azonban még korántsem az ár tetőzése – ennél jóval magasabb vízállást jósolnak a szakemberek. Ez pedig azt jelenti, hogy többek között a Hajógyári Szigetet is eláraszthatja a víz napokon belül. A Sziget szervezőségének irodája holnap ismét áttelepül biztonságosabb helyre.
Az elmúlt két alkalomból levonták a tanulságot: az áradás utáni fertőtlenítés, szivattyúzás, a természet regenerálódása rengeteg időt és pénzt emészt fel, ezért pár évvel ezelőtt már megemeltették a gátat. Idén azonban úgy tűnik, ez nem lesz elég: homokzsákokkal további emelésre lesz szükség.
Ebben kérik a volt és leendő Szigetlakók segítségét: „Védjük meg a Szigetet!” A felhívás mindenkinek szól, akinek valamiért fontos lehet ez a közterület – a részletekről hamarosan a közösségi oldalakon lehet tájékozódni. A sürgető szükség miatt még nem dolgoztak ki minden részletet, de annyi bizonyos, hogy valamilyen módon szeretnék majd honorálni a lelkes önkéntesek munkáját.
Szigetre fel – ragadjuk meg a homokzsákokat!
Bertoni
Képek: MTI, facebook.com/Quimby.hu