3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. augusztus 13. | Bea

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Copyright: Európai MAB / Dudás Szabocs

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel!

Már nagyban ment a koncert, amikor odaértünk, pont egy kedvencebb szám tőlük ráadásul, úgyhogy ott még jól is esett a buli. De aztán jött egy fokkal lassabb dal, és az – számomra legalábbis – fellőtte a pizsamámat. A világért sem bántanám a bandát, baromi jó a zenéjük, az előadásmódjuk is szuper, de kicsit a Guetta-felhajtás utáni elvarázsoltságban hirtelen túl ingerszegénynek tűnt a buli, hogy ott maradjak. 
 
Szégyelltem kicsit, hogy nem tudtam több lelkesedést kipréselni magamból erre a szigetszezonra. Körülnézve azt láttam, a huszonsok-harmincasok már inkább hazaszivárognak vasárnap éjjel, és egyre többen vannak a tizensok-huszonkevés évesek, akik a nyári szünetüket töltve reggelig fogják bírni a party-t. Tschüss, adiós, bientot, ciao Sziget! Ismét csodás volt, jövőre újra! 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Szemfényvesztés – vagy inkább parasztvakítás? – David Guetta módra

És sajnos elérkezett a vége. A Sziget utolsó napját viszont sokan vártuk, na nem azért, hogy elmúljon a fesztivál, de a beígért End Show miatt. Meg persze azok, akik unták már a környéken folyamatosan hallható dübörgést. Na, ők aztán megkaphatták. David Guetta nem spórolt a basszussal és a hangerővel, 11-ig az eddigi leghangosabban ment a technó. Hozzá pedig tűzcsóvák, tüzijáték, konfetti, szerpentin, eperfüst és lézerfények. Csak épp a számokból spórolta ki a sajátjait. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky