Új zenekarban Takáts Eszter - Takáts Eszter Beat Band lemezbemutató
Februárban jelent meg Takáts Eszter hét éves pályafutásának új, szám szerint hetedik albuma hét legújabb dalával, a Hét Remény Szeretet. A lemez bemutatója május 30-án lesz az A38 Hajón.
A lemezen Takáts Eszter új dalai Kirschner Péter hangszerelésében és Eszter új zenekarának, a Takáts Eszter Beat Bandnek a közreműködésével merőben új hangzásban szólalnak meg! Úgy, ahogy eddig még sosem!
A lemez egyik slágergyanús dala, a Szeressünk is az alkotók kreativitását igazolja: igazi bulizene szól, „takátseszteres stílusban” tavaszi hangulatban.
A dalt élőben május 30.-án az A38-as fedélzetén hallhatunk először, olyan kísérőzenekarok közreműködésével, mint az Egy Kiss Erzsi Zene, az Aiming for Sunday és a 40 Days.
Egy Kiss Erzsi Zene
Az Egy Kiss Erzsi Zene egyedülálló, semmi mással össze nem hasonlítható színfoltja a magyar zenei kultúrának. A dalok szövege nyelvnélküli, a hangsúly emocionális, szabad asszociációkkal teli. Az Egy Kiss Erzsi Zene világa a népiesebbtől a jazz-en át a balladisztikusabb témákon keresztül a mai tört ritmusokig terjed. Mással össze nem téveszthető, hamisítatlan örömzene.
Aiming for Sunday
A csapat 2007 nyarán alakult egy profi zenészekből álló baráti társaságból. Igényes, angol nyelven megszólaló, akusztikus hangszerekkel, zongorával, néhol vonósokkal, kütyükkel megspékelt, fülbemászó rock-popzene. A nagyközönség 2008 őszén ismerhette meg a zenekart, ekkor készült el első videoklipjük a Hide Away című dalukhoz, melyet sikerrel játszott a hazai MusicTV is. Ezután számos koncert, fesztiválfellépés következett. A Let Your Down c. dal a Petőfi Rádióban forgott a 2010 óta szünetelő csapattól, akik idén újra aktívak.
40 Days
A 2012 tavaszán alakult budapesti 40 Days zenéje és felállása elsőre sokakat emlékeztethet olyan álmodozós együttesekre, mint a Cocteau Twins vagy a Sundays, ám zenéjük ennél vadabb, beindulósabb, olykor egészen pszichedelikus. A törékeny, éterien úszó női énekhangot sok esetben örvénylő gitárok nyelik el. Február elején a Recorderen debütált első 6 számos EP-jük kiválóan tükrözi a zenekar egyre jellegzetesebbé váló stílusát, amit a dream-pop, illetve a psych-rock jelzőkkel lehet legjobban megközelíteni.
Takáts Eszter Beat Band lemezbemutató
Egy Kiss Erzsi Zene, Aiming for Sunday, 40 Days
2013. május 30., 20:00
A38 Hajó, Budapest 1117, Petőfi híd budai hídfő
Jegyárak: elővételben 1000 Ft, a helyszínen 1400 Ft
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer
Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Continuer
A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Continuer
Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Continuer
Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Continuer