3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. április 8.

Egyre színesebb a Sziget Fesztiválköztársaság kínálata – újabb nevek! 3. rész

Copyright:

A minap mintegy két tucat zenekar és előadó kapott „koncertvízumot” a Sziget Fesztiválköztársaságba, köztük napjaink legjobb brit koncertzenekara, a Biffy Clyro, a kortárs könnyűzene egyik legtehetségesebb és legsokszínűbb előadója, Mika, az ultra szuggesztív, könyörtelenül dinamikus elektronikus élő zenei produkció, a Nero, és sokan mások. Az A38 színpadára ezúttal az alábbi előadók, zenekarok kaptak vízumot.

Érkezik majd a Szigetre Natasha Khan, művésznevén Bat for Lashes, a pakisztáni felmenőkkel rendelkező londoni énekesnő, dalszerző, multiinstrumentalista művész, aki megkapó, sejtelmes hangulatú, álmodozásra és táncba csábító különleges popszámaival lett népszerű az Egyesült Királyságban.  Hét éve van a pályán, ezalatt három szólóalbuma jelent meg, melyek közül kettőt, a 2006-os Fur and Goldot, valamint a 2009-es Two Suns-t Mercury-díjra jelölték.

Eleget tesz a visszahívásnak a világ első számú kelta punk együttese, a Flogging Molly. Elemi erejű színpadi produkciójukra rendre hatalmas tömegek lépnek egyszerre, és tombolják ki magukat, koncertezzenek akár a világ legeldugottabb zugaiban vagy bolygónk legnépszerűbb könnyűzenei rendezvényein.

Nálunk az A38 színpadon. Jön a The Cribs. Zajos és eleven gitárzenéjük lefegyverzően magabiztos, akárcsak ők maguk. A kétezres évek elején kivezették a brit indie közösséget a Smith megszűnése után keletkezett szürkületi zónából, azóta minden megmozdulásukkal hatalmas kritikai sikert aratnak. Fellépésük nélkül ma már nem is lehet elképzelni egyetlen nagy brit zenei fesztivált sem.

Itt lesz a brit elektropop díva, művésznevén Little Boots, generációjának meghatározó női előadója. Sikerének titka a nyolcvanas évek mindenkit elvarázsoló, dallamos elektronikus-szintipopos tánczenéinek hangzása. Little Boots következő nagy lépése a hírnév kiterjesztésének útján most májusban megjelenő második nagylemeze, a Nocturnes lesz, majd jön a Sziget.

Elborult, feszült dinamikájú sötét techno és electro vízióiról híres francia elektronikus zenész, DJ és producer, Gesaffelstein szintén a Szigetre igyekszik, ezúttal élő produkcióval. Mérnöki precizitással felépített, változatos és igényes, atmoszférateremtő szettjei elképesztő energiákat szabadítanak fel a tánctéren, de hasonlóan intenzív ingereket válthatnak ki a közönségből egy képzeletbeli film noir kísérőanyagaként is. 

De a sor még koránt sem ért véget! Folytatás a következő oldalon.

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky