3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. február 9. | Bea

Kicsi hely, sok Elvi Kérdés, nagy hangulat

Copyright:

Sok jó barát kis helyen is elfér. Persze egy nagy fesztiválon is jól lehet bulizni, de ha már úgyis tél van és hideg, jobban esik ilyenkor valamilyen hangulatos klubban ücsörögni a többiekkel. És élőzenét hallgatni. Például a Colombóban. Például az Elvi Kérdést.

Január végén, szombaton koraeste, amikor a legtöbb pub még pangott, a Colombo Caféban alig tudtunk leülni. Jó, egyébként sincs túl sok asztal, de most teljesen tele lett a hely a fiatalsággal – és az idősebb generáció egy-két tagjával is. Az Elvi Kérdés hirdetett eseményt a kávézóban, és bár csak ketten léptek fel, a kétszemélyes koncert híre is megtöltötte a kávézót.

Az élőzenére mindig van kereslet. És ha még jó is, a legközelebbi fellépésre is lesz.  Hegedűs Viktor és Kádár Gergő saját Elvi Kérdés dalaikkal és híres, nemzetközi számokkal egyaránt szórakoztatták a közönséget. Viktor volt az ének- és a halkabb gitárfelelős, Gergő pedig a hangos gitárt szólaltatta meg. Az együttes egyébként négy tagból áll: Hegedűs Viktor az ének és gitár mellett a fúvós hangszereken játszik, Osvald Erika basszusgitározik, Kádár Gergő a villany- és akusztikus gitárosa a bandának, Hausenblasz Márk pedig szájharmonikázni szokott amellett, hogy az éneklésből és gitározásból is kiveszi a részét.

Elgondolkoztató szövegek, fülbemászó dallamok, öblös és életvidám énekhangok, jól szóló hangszerek, nem éppen a leginkább rock&rollos, de mindenképpen szimpatikus és emberközeli megjelenés, és a kicsi, de annál nagyszerűbb zenekaruk iránti látható lelkesedés. Ennyi pont elég ahhoz, hogy szerethető legyen az Elvi Kérdés. Ha egy arénát nem is töltene meg, az YBL pincében már kétszer is teltház a banda fellépésén. Ha lesz következő koncertjük, arra már jó előre oda fogunk érkezni, hogy biztos legyen helyünk meghallgatni őket! Ha így folytatják, előbb-utóbb, úgyis kinövik a pici pubokat.

Bea

fotó:  Senger Nikolett
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
CyBear 2013. febr.. 10.  17:07 1
A legközelebbi koncert 2013. február 22.
Helyszín: Ybl Pince Klub
Kezdés: 20.30-21.00
FB esemény: [link]

Várunk mindenkit szeretettel!
   

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky