3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2013. február 6. | Lora

Metálszambára felkészülni!

Copyright:

Néhány hete kellemes női énekhang énekli a rádiókban, hogy „Ami nem öl meg, az erősít.”.  Akarva akaratlanul, megmarad az ember agyában, és kedve lesz dúdolni ezt a kedves, pozitív töltetű dalt. Én se voltam ezzel másképp.

A Puhító nevű zenekarról van szó, akik a metálszamba egyetlen hazai képviselői, és 2005 óta aktívan tevékenykednek azon, hogy a finoman meghangszerelt, bulizós dalaik végre révbe érjenek, és egy szűkebb közönségen kívül mások is megismerjék őket.  De mi is az a metálszamba? Kicsit latinos, kicsit rockos, kicsit balkáni. Aztán van még benne egy csipet slágeres hangzásvilág, énekelhető és könnyen megjegyezhető dallamokkal és szöveggel.

Úgy tűnik, igyekezetük gyümölcse beérni látszik, hiszen a Petőfi Rádión egyre nagyobb rotációban játsszák dalaikat, és egyre több meghívást kapnak pesti és vidéki klubokba egyaránt.  A sikerhez pedig még az is hozzájárult, hogy az addig csak férfi tagokból álló zenekarhoz novemberben egy hölgy is csatlakozott Kis-Kovács Luca személyében. Luca hangja tökéletesen illik a Puhító sokszínű muzsikájához, előadásmódjával még inkább megemeli a dalok színvonalát.

A csapat már dolgozik az új lemezen, illetve a régi dalaik is új köntöst kapnak.

Legközelebbi fellépésük február 9-én lesz a Roham Bárban, addig is hallgassátok az egyik legnagyobb slágerüket, és ha kedvetek támadt, látogassatok el, és tomboljatok egy nagyot a koncertjükön!

Lora
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Weiter

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Weiter

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Weiter

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Weiter

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky