3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. január 20. | Bea

Világveleje Fesztivál – 1. nap

Copyright:

Merész ötlet januárban fesztivált tartani. Egyrészt jó dolog, hogy van hova menni télen is, és nemcsak nyáron lehet belekóstolni a fesztiválozás világába. Másrészt viszont félő, hogy túl sokan alszanak téli álmot vagy fáznak annyira, hogy kimozduljanak hosszabban bulizni. Harmadrészt a fesztivál lényege szerintem igenis az, hogy nyár van és meleg, és masírozhatunk egyik színpadtól a másikig, annak ellenére, hogy por van, fülledtség és langyos sör, mégis a szabadban vagyunk. Szóval kíváncsian vártam, mit tud egy fesztivál, amit januárban tartanak.

18-án pénteken sajnos elég későn jutottam a Millenárisba. Azért a fő attrakciót, a Carbonfools koncertjét sikerült elcsípnem. Nem bánom, hogy kimozdultam, de úgy látszik, a fiúk kicsit téli álmot aludtak. Jó volt a buli, de mégsem az igazi. Kezdjük azzal, hogy nem volt megfelelő a hangosítás. Bár az együttes tagjai igyekeztek fokozni a hangulatot, nem volt annyira energikus a fellépés, hogy igazán beindítsa a hallgatóságot. Interaktív volt az este, az tény: énekeltettek minket, nehogy unatkozzunk, csakhogy a legtöbb számot az új albumról játszották, amiket viszont még nem ismert annyira a közönség, úgyhogy inkább az első lemez dalaitól jöttek lázba. Aztán egy lányt a színpadra is felhívtak – ő biztos igazán élvezte a koncertet.

Nem reprezentatív, mini közvélemény kutatásom eredménye is az lett, hogy legközelebb egy picit több beleélés kell majd ahhoz, hogy tökéletes legyen a buli. Hallottuk már őket sokkal ütősebb koncertet adni - ha csak az EFOTT-ra gondolunk, hogy ott milyen élvezettel tomboltak. Persze Balázs a Millenárisos estét is élvezte, az látszott rajta. De legalább a dobverőket bedobhatták volna a végén a közönségnek… A számaik jók, az énekhang izgalmas, a tagok tehetségesek, jól mutatnak a színpadon - csak egy kis plusz energia kell, a közönségre is kiható lelkesedés, és már tökéletes is a legközelebbi koncert!

Miután a Carbonfools levonult a színpadról, az emberek jelentős része rögtön le is lépett, de azért az igazán lelkes partyarcok tovább maradtak a fesztiválon - kábé jobban tomboltak a soron következő DJ Viki zenéire, mint az élő koncertre…

Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. november 20.

Hardcore-ünnep volt a Dürer Kertben

2019. november 19-én öt olyan csapattal kedveskedett nekünk a Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert, hogy mind a tíz ujjunkat nyalogathatjuk még egy ideig. Bár a Lionheart volt a headliner, nem kisebb nevek melegítettek, mint a Deez Nuts, a Kublai Khan, az Obey The Brave vagy éppen a Fallbrawl. Tovább

2019. szeptember 16.

Mókás kedvű Morcheeba koncert a Balaton Piknik legvégére

Voltunk már Morcheeba koncerten többször is korábban, de mindeddig egész más élményt nyújtottak a brit együttes fellépései. Gondolkoztunk, mi történhetett tegnap az énekesnővel, és arra jutottunk, vagy valamilyen tudatmódosító, vagy pusztán a Balaton, az éjszakai fényekben pompázó Gömbkilátó, és/vagy az erdő illata igézhette meg őt, hogy olyan bolondozós hangulatba jusson…de igazából mindegy is, a hangja csodás volt ezúttal is, a fellépés pedig egyben energikus, kellemes és bájos! Tovább

2019. szeptember 16.

Altatódal, háttérzene – de így imádtuk: José Gonzalez volt a Balaton Pikniken

Nem voltunk félrevezetve, tudtuk, mire számítsunk zenei fronton a Balaton Pikniken. Büszkén hirdették a szervezők az eseményleírásban, hogy nem fogjuk kirúgni a ház oldalát, és hajnalig bulizni se akarunk, helyette chillezős, kellemes, háttérzenének való fellépésekre készüljünk. Így is volt, köszönhetően José Gonzaleznek – amit vártunk, meg is kaptuk, élmény volt. Tovább

2019. augusztus 21.

Tűzijáték helyett Bury Tomorrow

2019. augusztus 20-án tért vissza hozzánk Nagy-Britannia egyik legjobb metalcore bandája, hogy a sok előzenekaros, matiné időpontos koncert és fesztiválos fellépés után végre önállóan, saját jogon adjanak egy felejthetetlen koncertet a rajongóiknak. A bemelegítésről a két év hiátus után visszatérő Inhale Me gondoskodott. Tovább

2019. július 29.

Pénteki levezetés, avagy Nova Prospecten jártam

A csütörtöki Architectset muszáj volt valami könnyedebb, de legalább annyira szerethető koncerttel lefojtani, a Nova Prospect tetőteraszos bulija az A38-on pedig erre tökéletes választásnak bizonyult. A bemelegítésről a szegedi Colmena és a fővárosi Touch Me Not gondoskodott. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky