3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2012. december 18.

150 családnak segít a VOLT Fesztivál akciója

Copyright:

Három napon át Sopronban, majd a budapesti Akvárium Klubban működő VOLT Presszóban szerveztek adománygyűjtést a VOLT Fesztivál szervezői december 14. és 17. között. Az akció a vártnál is nagyobb sikerrel zárult: 4 nap alatt annyi játék és tartós élelmiszer gyűlt össze, amennyivel kb. 150 soproni rászoruló család karácsonyát teszik boldogabbá az adományozók.

“A négy nap során igazán megható pillanatokat éltünk át Sopronban és Budapesten egyaránt. Sorban érkeztek az adakozó családok, igényesen becsomagolt ajándékokkal, de volt olyan adományozó is, aki 50.000 forinttal érkezett. Miután pénzt nem fogadhattunk el, sarkon fordult, és egy fél óra múlva megérkezett egy csomagtartónyi csokival és játékkal. Először szerveztünk adománygyűjtést, amellyel soproni családokat szerettünk volna segíteni, de a kezdeti siker után biztosra mondhatjuk, hogy nem utoljára” – fogalmaztak a VOLT Fesztivál szervezői.
 
A VOLT adománygyűjtő akcjában önköntések vettek részt, a segítők – a VOLT Fesztivál “angyalkái” - javadalmazást nem fogadtak el. A szervezők mindemellett 100.000 forint értékű játékkal és élelmiszerrel is hozzájárultak az akcióhoz. Az összegyűlt adományokat hétfőn és kedden egész nap csomagolják a soproni Flandorffer Ignác Szociális Intézmény munkatársai, akik vállalták, hogy a megfelelő helyekre juttaják el azokat.
 
"Egy tábla csoki, egy könyv, egy kisautó.... Ilyen és ehhez hasonló, szerény karácsonyi kívánságaik vannak a soproni rászoruló gyermekeknek. Ehhez képest jómagam is meglepődtem, amikor a VOLT Fesztivál alapítói által meghirdetett jótékonysági akció adományai, azaz egy roskadásig megtelt teherautó érkezett hétfőn az intézményünk udvarára. A szociális munkásaink már reggel óta lelkesen dobozolnak, és szebbnél-szebb karácsonyi csomagokat állítanak össze a nehéz körülmények között élő gyermekek számára. Ha egy jótékonysági akciónál lehet azt a jelzőt használni: "sikeres", akkor mindenképpen annak nevezném ezt a gyűjtést, és ezúton szeretném megköszönni a VOLT Fesztivál alapítóinak, Fülöp Zoltánnak és Lobenwein Norbertnek, hogy a temérdek adománnyal; főként gyermekjátékokkal, gyermekruhákkal, édességekkel, és tartós élelmiszerekkel  mintegy 150 rászoruló család karácsonyát varázsolják szebbé és boldogabbá" - mondta Tengerdi Antal, a Flandorffer Ignác Szociális Intézmény Igazgatója. 
 
A VOLT szervezői köszönik a rengeteg adományt és az önkéntesek segítségét, egyben ezúton kívánnak boldog karácsonyt minden fesztiválozó vendégüknek!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky