3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2012. december 2. | Ági

Hardcore buli a Parkway Drive tolmácsolásában

Copyright:

Csütörtökön az év legnagyobb metal eseményének lehettünk fültanúi.  A Parkway Drive már több alkalommal fellépett kis hazánkban, de klubkoncertre 4 éve nem került sor. Az eseménynek eredeti tervek szerint a Dürer kert adott volna otthont, de a nagy érdeklődésre való tekintettel, egy jóval tágasabb helyszínre, a Petőfi Csarnokba költözött. Sajnálhatja, aki otthon maradt - hatalmas bulit hagyott ki.

A Phoenix Music Hungary már hónapokkal ezelőtt megszellőztette a hírt, miszerint napjaink egyik legnépszerűbb hardcore zenekara hazánkba látogat. Nyáron a koncert pontos dátumára is fény derült. Az előzenekarok kilétét sokáig homály fedte, a választás végül az Emmure, a The World Alive és Stuctures bandákra esett. Számomra a hét első fele zenehallgatással telt, utazás közben, a munkahelyen, ahol csak tehettem Parkway Drive-ot hallgattam, így nem csoda, hogy tűkön ülve vártam a november 29-ét. Amire számítottam: profi zenekarok és rengeteg ismerős.

Már 5 órakor úton voltam a Petőfi csarnok felé, annak reményében, hogy megúszom a sorban állás okozta kellemetlenségeket. A tervem nem vált be: már 6-kor kígyózó sor fogadott a bejárat előtt. Ha valamit rosszul viselek, az a várakozás, pláne hidegben és szitáló esőben, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Ezt az unalmas időtöltést mi más tette volna elviselhetőbbé, mint a zene, amiről a szervezők előrelátóan gondoskodtak. A bejárat előtt parkoló Monsteres kocsi szervírozta a metált, olyan hangosan, hogy még a sor végén állók is tisztán hallották a zúzós ütemeket. Lassan elérkezett a várva várt kapunyitás, kezdtek beszivárogni a vendégek. Az első fellépő a Stuctures volt. A srácok pontosan kezdtek. Bár a lelkesedésükkel nem volt gond, előadásuk nem győzött meg. Úgy éreztem, nincs meg az összhang a tagok között, nem tetszett az énekes hangja, a jobb oldali gitárt egyáltalán nem lehetett hallani. Tíz perc után úgy döntöttem, itt az ideje levegőzni egyet. Közben a színpad előtt is gyülekeztek az emberek, azt azonban túlzás lenne állítani, hogy a hangulat a tetőfokára hágott.

A Structures a The World Alive-nak adta át a mikrofont. A négy éves múlttal rendelkező arizonai csapat jobban játszott elődjénél, zenéjük összetettebb - lágy ének kemény hörgéssel párosul. Nekem emiatt is szimpatikusabbak voltak, de ízlések és pofonok. Ami velük kapcsolatban  tetszett, hogy buzdították a közönséget. Az is elhangzott, hogy a magyarországi koncert az európai turné eddigi legjobb állomása. Az idő múlásával a hangulat is fokozódott, a közönség kezdte felvenni a ritmust. Egy nyakig kitetovált srác előugrott a semmiből és elkezdett tiszta erőből kalimpálni, aminek a vége az lett, hogy ismét megfürödtem egyik barátom sörében...

Harmadikként az este legígéretesebb előzenekara, az Emmure állt színpadra. A srácok több ízben megfordultak már hazánkban, ez alkalommal is alaposan megmozgatták a közönséget. A jövőre tíz éves zenekar még mindig kíméletlen dühvel játssza helyenként elektronikával fűszerezett számait. 2 óra bemelegítés után következett az este fő attrakciója, végre a Parkway Drive legénysége állt a színpadon! Előre sejtettem, hogy itt most nem akármilyen testtorna veszi kezdetét. Az esetleges sérülések elől a hátsó sorokba menekültem. Bár a fiúkból nem sokat láttam, az adrenalin-löket még hozzám is elért. Mindenki telitorokból üvöltötte az ismert slágereiket, köztük a legújabb, Dark Days című számot is, mely vizuális aláfestést is kapott. Bár már csak néhány állomás maradt hátra, a turné miatti fáradtság egyáltalán nem érződött a csapaton.

Ez az a koncert, amiről egy rossz szavam nem lehet, mind a hangzás, mind az előadásmód kifogástalan volt. A másfél óra gyorsan elrepült. Mikor felcsendült a Carrion első üteme, tudatosult, hogy ez az utolsó alkalom a tombolásra. Beleadtunk apait-anyait, majd megindult a harc a kabátokért. A biztonsági őrök 10 percet hagytak rá, hogy mindenki elhagyja a termet, amihez csak gratulálni tudok, mert így ezren nyomorogtunk a folyosón. Az estének pedig még koránt sem volt vége! A legkitartóbbak átmentek a Dürer kertbe, ahol afterparty gyanánt a Stubborn és a Banished zenélt.

A Stubborn valamivel 2 óra előtt foglalta el a színpadot. Bár lényegesen jobbak voltak, mint az amerikai Structures, zenéjük nem tett rám mély benyomást. A kisterem másik fellépője a Banished. Bár a nevüket már ismertem, zenéjüket idáig még nem hallottam. Kellemes meglepetés volt, amikor a Southern Oracle énekesét megpillantottam a színpadon. A magyar zenekarok közül jelenleg őket tartom a legtehetségesebbnek, de a Banished is megállná a helyét bármelyik külföldi színpadon. A siker titka talán a frontember személye. Nem elég, hogy iszonyatosan jó hangja van, azt is tudja, hogy kell megmozgatni a közönséget. Mikor azt mondta töltsük meg az első sorokat, mindenki engedelmesen előre tódult, és a késői időpont ellenére hatalmas buli kerekedett. Méltó zárása volt ez az estének, és bár tudtam, hogy másnap, amikor kelni kell, nagyon fáradt leszek, egy pillanatig nem bántam, hogy maradtam. Az előzenekarok előadásában találtam kivetnivalót, de a Parkway Drive minden várakozásomat felülmúlta. Ez is egy olyan este volt, amit még sokáig emlegetni fogunk.

Ági
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky