Bár Slash neve hallatán sokaknak a mai napig a Guns and Roses jut eszébe, az elmúlt 20 évben a gitáros bizonyította: egy 100 millió albumot eladott zenekar után is lehet keresnivalód a rockzenében. Számos sikeres együttes, egy Grammy-díj, szereplés a legmenőbb videójátékokban vagy éppen egy saját csillag a hollywoodi Hírességek sétányán: csak néhány mérföldkő a még az ötvenet sem betöltő zenész életéből. Slash új szólóalbumát február 7-én Budapesten is bemutatja, a Pecsa Music Hallban.
Saul Hudson még be sem töltötte a 22-őt, amikor megjelent az Appetite For Destruction című lemez, ami a fiatalembert Slash néven tette világhírűvé. Mindazok, akik akkor és azóta mellette vannak, jól tudják: az időközben eltelt 25 évben a gitáros lelkesedése és zsenialitása mindvégig 100 %-on izzott. A Los Angelesben nevelkedett, de Londonban született Slash többek között édesapja révén fedezte fel önmagában a zenészt, amikor az örege a Beatles, a Stones vagy éppen a Yardbirds dalait játszotta neki.
Slash pályafutása mind a mai napig zseniális gitárosi és dalszerző képességeire épül. A legfrissebb, Apocalyptic Love című szólóalbumán közreműködő énekes, Myles Kennedy szerint Slash gitártechnikájában az a legnagyszerűbb, hogy nemcsak mesterien játszik a hangszerén, hanem hihetetlen szenvedéllyel is: az Alter Bridge nevű zenekarból érkező énekes szerint Slash szinte már fájdalmasan érzéki módon képes megszólaltatni a hangszerét, és hajlítgatni a hangokat. Ennek is köszönhető, hogy az Amerikai Time Magazine felmérésén csak Jimi Hendrix előzte meg őt a világ legnagyobb gitárosainak listáján.
Az évek során Slash számos világsztárral dolgozott együtt, köztük Michael Jacksonnal, Ray Charles-szal és Stevie Wonderrel, vagy éppen a filmrendező Quentin Tarantinóval, de szerepelt például a Guitar Hero nevű népszerű videójátékban is. Zenészként 1994-től a Snakepit zenekarban, később a - 2005-ben egy Grammy-díjat is besöprő - Velvet Revolverben szerepelt, az elmúlt években pedig szólókarriert kezdett építeni: 2010-es első önálló lemezén többek között Ozzy Osbourne és Dave Grohl is vendégszerepelt. Ebben az időszakban találkozott azzal a Myles Kennedy-vel is, aki az idén megjelent második albumon énekesként és dalszerzőként is közreműködött.
Az énekes és Slash remekül tudott együtt alkotni, így az új lemezen 13 szenvedélyes, erős és friss nótát hallhatunk. Kennedy egyik személyes kedvence a Not For Me című ballada, mely elmondása szerint részben a Slash-sel folytatott beszélgetések hatására készült, és azokról az elmúlt időkről szól, amikor a gitárost múltbéli rossz szokásai kerítették hatalmukba. A dal arról a helyzetről szól, amikor az embernek fel kell ébrednie, és változtatnia kell a dolgokon – ez pedig egy olyan élethelyzet, ami nem csak művészek vagy rocksztárok életében fordul elő, hanem bármelyikünknél: sokszor egy rossz gondolat, egy rossz szokás, egy félrecsúszott párkapcsolat vagy egy egyszerű pechszéria is vezethet ilyen helyzetekhez.
Az új album Eric Valentine produceri közreműködésével, továbbá Brent Fritz dobos és Todd Kerns basszusgitáros, vagyis a Conspirators segítségével készült el, és teljes egészében meghallgatható többek között a Guardian oldalán: ITT.
Slash saját elmondása szerint az új albummal kapcsolatban a legjobb dolog talán az, hogy a gitáros most először érzi, hogy ura saját sorsának: „Világéletemben az foglalkoztatott a legjobban, hogy mihez kezdek magammal hosszabb távon? Meddig juthatok el a szóló karrieremmel? Bár mindig hallgattam a megérzéseimre, és igyekeztem szívből jövő zenét készíteni, most először érzem azt igazán, hogy nyeregben vagyok.”
És persze az előtte álló hónapok kapcsán sem panaszkodik: „Csak legyen egy erősítő, ahova bedughatom a Les Paul gitáromat, és teszem a dolgom.” Budapesten a Pecsa Music Hall színpadán láthatjuk majd, február 7-én. Jegyek már kaphatók!
a Concerto Music bemutatja:
2013. február 7., csütörtök, kapunyitás: 19 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators
Belépők megvásárolhatók:
2012.november 27-től a www.concerto.hu -n 8900 Ft-ért (korlátozott számban, csak a készlet erejéig), utána 9900 Ft-ért.
2012. november 28-tól 9900 Ft-os áron országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében.
Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább
Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább
A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább
A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább
Cyndi Lauper ma bejelentette a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné angliai és európai dátumait. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birminghamben és Belfastban, majd elviszi búcsúturnéját Budapestre, Lodzba, Prágába, Berlinbe, Düsseldorfba és Párizsba is. Tovább