3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2012. november 4. | govinda

Színes-szagos meglepetésre készül a Coldplay

Copyright:

Jó hírek a Coldplay-rajongóknak és a zenekedvelőknek általában: legutóbbi közleményében a zenekar több új meglepetésről is beszámol. A legfontosabb, hogy november 19-én érkezik legújabb kiadványuk, a Live 2012, amely az utóbbi kilenc évben első koncertfilmje. Az anyag a Mylo Xyloto lemez turnéjának felvételeiből készül, amelyen 2011 júniusi startja óta több, mint hárommillió ember vett részt nézőként.

„Fennállásunk óta a Mylo Xyloto turnét élveztük a legjobban. Kezdettől fogva felemelő élmény volt, részben persze azért, mert büszkék vagyunk az új albumra, a LED-es karszalagokra, a pirotechnikára, a lézerfényekre és a többi kütyüre, de leginkább az elképesztő emberek miatt, akiknek játszottunk. Az évek során a közönség a koncertek részévé vált. Hangosak, sokfélék, teli vannak lélekkel és sokkal többet kihoznak a dalainkból, mint amennyire mi egyedül képesek lennénk. Meg akartuk örökíteni, palackba akartuk zárni azt az érzést, amit mi is átéltünk, ezért született meg ez a kiadvány.” – nyilatkozta Chris Martin, az együttes frontembere. A koncertfilm a párizsi, a montreali és a Glastonbury Fesztivál fellépésein készült felvételekből áll össze.

Talán még ennél is nagyszerűbb hír, hogy a világ számos országában egyszeri filmvetítések során is megtekinthető lesz a Live 2012, méghozzá majdnem egy héttel a Blu-ray és a DVD lemezek megjelenése előtt, november 13-án. Arról még nincs hír, hogy Magyarország is csatlakozik-e a listához, de ITT megnézhetitek, pontosan hol is lehet majd moziba menni, ha a Coldplayt és nagyszabású előadásukat szeretnétek látni a vásznon!

Addig pedig íme egy kis kedvcsináló, a zenekar legújabb videoklipje a Hurts Like Heaven című dalhoz:

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. More

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. More

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. More

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! More

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky