3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2012. november 4. | govinda

Színes-szagos meglepetésre készül a Coldplay

Copyright:

Jó hírek a Coldplay-rajongóknak és a zenekedvelőknek általában: legutóbbi közleményében a zenekar több új meglepetésről is beszámol. A legfontosabb, hogy november 19-én érkezik legújabb kiadványuk, a Live 2012, amely az utóbbi kilenc évben első koncertfilmje. Az anyag a Mylo Xyloto lemez turnéjának felvételeiből készül, amelyen 2011 júniusi startja óta több, mint hárommillió ember vett részt nézőként.

„Fennállásunk óta a Mylo Xyloto turnét élveztük a legjobban. Kezdettől fogva felemelő élmény volt, részben persze azért, mert büszkék vagyunk az új albumra, a LED-es karszalagokra, a pirotechnikára, a lézerfényekre és a többi kütyüre, de leginkább az elképesztő emberek miatt, akiknek játszottunk. Az évek során a közönség a koncertek részévé vált. Hangosak, sokfélék, teli vannak lélekkel és sokkal többet kihoznak a dalainkból, mint amennyire mi egyedül képesek lennénk. Meg akartuk örökíteni, palackba akartuk zárni azt az érzést, amit mi is átéltünk, ezért született meg ez a kiadvány.” – nyilatkozta Chris Martin, az együttes frontembere. A koncertfilm a párizsi, a montreali és a Glastonbury Fesztivál fellépésein készült felvételekből áll össze.

Talán még ennél is nagyszerűbb hír, hogy a világ számos országában egyszeri filmvetítések során is megtekinthető lesz a Live 2012, méghozzá majdnem egy héttel a Blu-ray és a DVD lemezek megjelenése előtt, november 13-án. Arról még nincs hír, hogy Magyarország is csatlakozik-e a listához, de ITT megnézhetitek, pontosan hol is lehet majd moziba menni, ha a Coldplayt és nagyszabású előadásukat szeretnétek látni a vásznon!

Addig pedig íme egy kis kedvcsináló, a zenekar legújabb videoklipje a Hurts Like Heaven című dalhoz:

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. A continua

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. A continua

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. A continua

2025. május 21.

A One Ok Rock fellebbenti a fátylat új klipjükről

Az idén ősszel hazánkban a Budapest Arénában koncertező japán világsztáro(c)k, a One Ok Rock kiadta 11. stúdióalbumát, a DETOX egyik legfűtöttebb szerzeményét. A continua

2025. május 19.

Anyák napja előtt jött a Mother Mother újabb közönségkedvence

Az új Mother Mother dal már korábban, 2009 során kiszivárgott a YouTube-on és azóta is része a világszerte ünnepelt rockbandát övező misztikumnak. Mint a rajongók egyik nagy kedvence, a nem hivatalos feltöltések több százezer lejátszást hoztak, és a hallgatók egész Reddit fórumokat és kommentszekciókat szenteltek ennek a track-nek, míg egyre várták a hivatalos megjelenést. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky