Megfogadtam, hogy nem fogok a fikázással foglalkozni, mivel az gyakran a fáradtsággal hozható összefüggésbe. A VOLT Fesztivál után a Balatonra mentem feltöltődni, így mára azt gondolom már félig emberré is tudtam válni. Többen többféle tanáccsal jöttek, hogy hogyan kell eljutni a déli partra, de én persze mentem hulla fáradtan a magam feje után a 40 fokos hőségben keresztül a Bakonyon, egyenesen Tihanyba, a komphoz. Ezen az úton idéztem fel soproni élményeimet.

 

Valahol Fertőszentmiklósnál jártam, tehát csak néhány perce lehettem úton, amikor puffogni kezdtem a hőségre és arra, hogy abban a pillanatban, amikor bezárt a VOLT Fesztivál, tulajdonképpen minden soproni hely kivette éves szabadságát. Én például amint kiköltöztem a diákotthonból, gondoltam elmegyek és kajálok egyet, de egyszerűen nem volt semmi olyan étterem nyitva, amit érdemesnek tartottam, hogy beüljek. Ezt például nem tartottam egy jó dolognak, különösen hogy éhesen kellett útnak indulnom. A recepciós azt mondta, hogy ez minden évben így szokott lenni. Nem annyira értem, hiszen azért nem mindenki húz el a városból azonnal és van, aki beülne meginni egy üdítőt, vagy neadjisten enne valami értelmeset. Mint mondjuk én...

 

A VOLT Fesztivál nulladik napján – azaz még kedden – egy helyi srác azt mesélte, hogy a rendezvény időszakán, valamint utána egy iszonyatosan profi gárda óvja a környezetet és a rendet, így aztán a takarítás is egy elképesztő stratégia alapján történik, a buli végeztével. Ami azonban szöget ütött a fejembe, hogy a VOLT utolsó éjszakája pokoli is lehet, hiszen mint megtudtam, reggel 8-kor minden fesztiválozónak el kell hagyni a Lövér Kemping területét, ami azért irtózatos kín lehet egy átbulizott este után. Egyszerűen nem tudom elképzelni, mi indokolhatja azt, hogy ennyire korán már el kell tipródniuk a sátrazóknak. Na jó, persze aki sátrazik, az azzal is tisztában van, hogy ez ilyen lesz a fesztivál végén…

 

Aztán szalmabálák jelzik a következő falut. Rábapatyon is fesztivál volt, méghozzá a híres Vesszős Fesztivál, amit talán a nagy hőség miatt, de arrajártamkor nem látogatott nagy tömeg. Bár láthatóan készültek a bográcsos kaják és sültek a húsok. Tökhülye voltam, hogy nem álltam meg, de most komolyan. Na nem baj, talán Sárváron pótlom, hiszen az mégiscsak egy nagyváros, ahol annak idején meg is álltunk kéktúrázás közben, és bekajáltunk iszonyat finom velős kenyérrel. Aztán miközben ezen filóztam, cd-t cseréltem – mert igen az én kocsimban még olyan van – és elröhögtem magam, amikor arra gondoltam, hogy nincs előttem a pillanat, amikor én a saját kezemmel a lejátszóba teszek egy Skrillex lemezt, aki ugyebár a VOLT egyik nagy sztárja volt idén. Emlékszem megpróbáltam megbarátkozni a zenéjével, mert a látvánnyal tulajdonképpen nem volt semmi baj, mondhatni nagy show volt, még ha egyedül is kolbászolt a színpadon a csávó. Mondjuk marhaviccesen dobálta magát, miközben tulajdonképpen 1-1 potmétert tologatott meg csavargatott, amitől számomra túl nagy zaj is lett. Na, akkor én kezdtem el dobálni magam...

 

 

Sárvárnál természetesen nem álltam meg, mivel valami elkerülő útra keveredtem és semmi kedvem nem volt bemenni a városba, hogy aztán ott kóvályogjak egy ismeretlen helyen, éttermet vadászva. Gondoltam, az út alatt még lesz alkalmam csárdát találni. Erről az a pár jutott eszembe, akik valamiért fel szerettek volna menni a kilátóba az Lővér útról. A jelenet úgy zajlott, hogy ácsorogtak a rohadás melegben és a fiún erősen látszottak a másnaposság jelei. Olykor még meg is tántorgott, mikor a fejére és nyakára öntötte az ásványvizét. A lány azonban nem volt ennyire rossz bőrben. Sőt! Energiával telten próbálta rábeszélni a srácot, hogy felmenjenek a tévétoronyhoz, ami nyilvánvalóan rohadt messze volt, hiszen a fesztiválról nézve is a szomszéd hegy tetején állt. Ezt a tornyot gyakran láthatja az ember, ha a Nagyszínpad előtti területre vetődik, mivel nappal a napsütésben jól is néz ki, este meg hát ki van világítva, hogy ne repüljön neki egy béna repülős. Szóval ezek ott vergődtek a Lővér úton abban a kanyarban és a lány a karjánál fogva próbálta ráncigálni a srácot, akinek nem volt ehhez a dologhoz kedve, aminek aztán hangot is adott:

„Figyelj rám! Kb. a halálomon vagyok, kurva meleg van és te meg itt engem húzol? Menjünk strandra, menjünk, igyunk egy hosszúlépést, aludjunk vagy neadjisten jöjjünk egyszer majd el, és kiránduljunk fel ehhez a kurva toronyhoz! Akkor már talán érdekelni is fog.”

A történet tulajdonképpen nem különösebben érdekes, mindössze annyit akartam szemléltetni, hogy egy ilyen meglehetősen intenzív élményekkel teli fesztiválon is mindenki másképpen éli meg a dolgokat, és másképpen osztja be az erejét. Mint ahogy az is előfordulhat, hogy a következő napon, pont ez a lány lesz az, aki semmi pénzért sem tenne meg több lépést, mint amennyire feltétlenül szükség volna a napi túlélésért. Én is hasonlóan voltam ott azon a sárvári elkerülőn.

 

Irány Sümeg! - adtam ki magamnak a jelszót és beraktam egy Police-lemezt, ha már a VOLT Fesztiválnak köszönhetően lemaradtam a Sting és a Duran Duran koncertjéről. Ákossal többször is beszélgettem a fesztivál területén a fociról, zenékről, koncertekről és amellett, hogy nagyon várta a saját szuperprodukcióját megemlítette, mindenképpen el akar menni a Duran Duran Sportaréna-beli fellépésére. Ami engem illett, én a Duran Duran-koncert ideje alatt, a VOLT Fesztivál egyik focis kivetítőjén néztem a németek vergődését, az olaszok ellen, nem felejtve el, hogy azért mindent összevetve én a Faith No More buliját is látni szeretném, ha már turnéjuk első állomásaként nálunk lépnek fel. A németek vergődtek és Mike Patton be is mondta olykor, hogy Forza Italia! lévén neki olasz kedvese van. Ettől függetlenül egy fehér ravatal volt a színpad – ez volt a díszlet. Lehet előre gyászolták, a néhány nappal későbbi Eb-döntőn hatalmasat zakózó olasz csapatot. Sajnos számomra ez a koncert kicsit olyan is volt, mint valamiféle gyászszertartás, mert bár baromi jó dolog volt látni ezt a csapatot, kissé unalmasra sikeredett. De, természetesen ez is csak nézőpont kérdése, hiszen volt, aki odáig volt meg vissza, mivel ezt a visszaemlékezést nem azok írják, hanem én, így az én privát véleményemet vagytok kénytelenek olvasni itt és most.

 

 

Sümeg előtt aztán valahol Nemeskeresztúrnál álltam meg egy út menti étteremnél és emlékszem azon hümmögtem – roppant intelligens módon – elmentem egy Boba nevű falu mellett és valamiért rögtön a Star Wars Boba Fett nevű szereplője jutott eszembe, aki bár apjával együtt nagyon erősnek és ügyesnek bizonyultak a sorozat talán második részébe, de maga Boba aztán irtó csokker módon krepált be a hatodikban. Na, szóval megálltam kajálni és sajnos a nagy melegben mire oda kerültem, mindössze csak egy újházit tudtam kikérni, amit aztán meg sem tudtam enni, pedig irtó finom volt. Igen, ez a nagy meleg nagyon vissza tudja vetni az ember érdeklődését. A VOLTon például a korai koncertekkel voltam így. A nagy melegben semmi kedvem nem volt, még csak ácsorogni a korán, azaz este 7 előtt kezdődő bulikon. De persze voltak kivételek. A Supernem koncertjét sajnáltam, hogy ámbár a Nagyszínpadon, de rohadás korán, a legnagyobb hőségben rendezték, és hasonlóképpen gondolok a Carbonfools szintén 17 órai koncertjére. Közben meg van, ami egészen jól tud elsülni. Például a Bohemian Betyars koncertje a helyén volt, hiszen a borfaluban pont a legjobb helyre került az ügy, amiért hálás is volt az összevonszolódott közönség. Meg is ugrott, az amúgy sem visszafogott hosszúlépés fogyasztás. Amúgy előtte a Kozma Orsi Quartet is kellemes volt, mint ahogy a következő nap, ugyanebben az időpontban Váczi Eszter is. Kis délutáni rockandrollnak bizonyult a maga félhatos időpontjával a Turbo, de le a kalappal, hiszen rendesen megmozgatták a Blikk Színpadhoz látogatókat. A Magashegyi Underground is hasonló időpontban játszott, egy másik napon az OTP Bank – Petőfi Színpadon és rá kellett jönnöm, hogy kedvelem Bocskor Bíborkáék zenéjét. Amolyan látens módon. Ja, amúgy rólam azt mondják, hogy hasonlóan vagyok a Magna Cum Laude, a Pet Shop Boys és a Quimby zenéjével is. Sajnos a korábbi, mint például a félhármas időpontok számomra értelmezhetetlenek voltak, így le kellett mondanom a Kolin, az Anna és a Barbies koncertekről, de sajnos ebbe a kategóriába esett Odett, az Óriás és a Nemjuci produkciója is. Minden bizonnyal elgörgettek mindannyian egy-egy könnycseppet, hogy nem láthattam őket, de azt gondolom, nem csak nekem volt halálos ez a korai időpont, ám bizonyos zenekarok természetesen olyan lehetőségeknek is örülhetnek, mint ezek a korai időpontok. Sajnos egyre kevesebb feltörekvő zenekar kap lehetőséget, így az is valami, amit kapunk.

 

 

Tovább kellett állnom az étteremből, mert irtó furcsán nézett rám a furcsa tulajdonos és a roppant csinos pincér, aki láthatóan a nagy melegtől függetlenül barátságos volt és segítőkész, még ha rajtam ott és akkor körülbelül semmi sem segített volna, talán csak egy nagy alvás. De, momentán erre még nem volt esély, mert el kellett jutnom Szántódra, hiszen barátokkal akartam nézni a Balaton partján a Spanyolország-Olaszország Eb-döntőt.

 

Joss Beaumont