De kezdjük az elején: Snow Patrol. Kis késéssel értem oda és addigra már lelkes kis tömeg gyűlt össze a Telekom Nagyszínpad előtt, ahol már javában boldogította az embereket Gary Lightbody az énekes, szerény kis ingjében. Nem volt semmi nagy formaság, aranyosan mosolygott, és mint megváltó, szétárt kézzel öntötte a közönségre – amerikaiasan szólva – a léleknek való húslevest. Mert tényleg tele volt a koncert örömmel, boldogsággal némi kis bánattal, de azt is amolyan szentimentális módon. Számomra néhol már a nyálas giccs kategóriát súrolta, de sikerült mindig megtalálniuk az egyensúlyt és egy-egy melódia után jöttek a zúzósabb számok, már amennyire ez a Snow Patroltól kitelik. De tény, hogy mindenkinek feküdt ez a fajta zene. Voltak ott sikítozós tinik, kigyúrt kivarrt kétméteres monstrumok, meg a szokásos illuminált fesztiválarcok, akik egyszerűen és tömören konstatálták hogy „ez a jó zene bazdmeg!” . És tényleg jó volt, élvezhető, még a Skrillexre hamar érkező szkeptikusok sem tudták megállni fejbólogatás nélkül. A koncertet könnyű volt élvezni, mert szinte kizárólag a slágerszámok voltak, ha valaki legalább egyszer meghallgatta a Up To Now duplalemezes best of-ot, nagy eséllyel ismerte az elhangzott dalok jó részét. Volt itt party indító Take Back The City, a koncert közepén a Chasing Car, a közönség nagy nagy megelégedésére. Gary nagyon jól kommunikált a közönséggel, volt itt együtt éneklés, hajlongás, tapsolás, megdicsért minket hogy de cukik és ügyesek vagyunk és milyen tuti hely ez a Magyarország. A koncert végére ráadásként jött még a Yes és akkor aztán teljes volt a katarzis. Számomra kicsit túlcsordult a lelki húsleves de sok körülöttem ujjongó lányt idézve „olyan aranyosan mosolyog”, meg hát ez a jó zene bazd meg.

 

A koncert viszonylag rövidre sikerült, valószínűleg az este fő fellépőjének több időre volt szüksége, hogy rendbe tegye a háza táját, gondolom ha már úgyis egyedül van akkor a társak hiányát a látvánnyal próbálja pótolni. No hát látvány az volt, meg tömeg is. A Snow Patrolon nem volt nehéz viszonylag előre menni, mert elég lazán álltak és billegtek az emberek, no Skrillexnél erről szó sem volt. Volt, aki délután kettőkor letáborozott a szervizfolyosó mellett jó elől, hogy láthassa a dubstep királyát. Rossz hír, hogy elölről kb. semmit nem lehetett látni, mivel egy jó nagy emelvény mögött állt a zajművész, így közelről a lobogó hajánál sokkal többet nem érzékelhettek a rajongók. No hát mi is megpróbáltuk beverekedni magunkat, nem sikerült. Na jó annyira nem is próbáltuk, de jobbnak láttuk nem összetűzésbe kerülni az elvetemült dubstepesekkel. Akik bizony megszállottként üvöltöttek néha – igaz azt nem tudom, mit, mert szöveg igen kevés volt, de a booty clap sorokat lelkesen ismételték egy idő után, már akik el tudtak szakadni az óriás kivetítőn „tapsoló” két méretes seggtől. Szóval rengetegen voltak. Hallottam mindenféle kritikát, hogy érződik a kicsit korábbi időpont, és ugye még van, ahol javában vizsgáznak az egyetemisták meg minden, és ez talán a Snow Patrolon meg is látszott, de a Skrillexen nem. Vizsgaidőszak, hétköznap, 1. nap ide vagy oda, rengetegen voltak. Még az is eljött, aki utálja ezt a stílust, mert hát mégiscsak róla van szó. A koncert számomra a tavalyi Paul Kalkbrennerrel vetekszik érdekesség szempontjából. Voltak itt feldolgozások dubstepesítve, de másfél órán át a wubwubwub kezdett egyhangúvá válni. Persze aki ezt szereti az iszonyatosan nagyot bulizott rá, mert a dübörgő ritmus és a hangulat megvolt, és igazából azt is leköti egy negyed vagy fél órára aki nem szereti, de többre nem nagyon. Így minket sem annyira, ezért inkább elindultunk party arcokat keresni. Találtunk jó párat, a képeket a galériában megnézhetitek. 

 

A koncert az ígértekhez illően kb. másfélórás volt és lézershowal, színes füsttel és mindenféle földi jóval kiegészítve ámította a közönséget. Tetszett is nekik, de hát ennek is vége lett, és a hömpölygő, felhevült tömeg tovább áramlott a táncterek felé.

 

Mi még gyorsan átszaladtunk még a MR2-s sátorba a 30Y végére, felidézni a gólyatáboros, ZP-s estéket. Beck Zoliék hozták is a formájukat, még az igen csekély számú közönség ellenére is. Mert hát boldog- boldogtalan a Skrillexen nyomult. Beck Zoli a ráadásra visszatérve meg is jegyezte, hogy „titeket legalább kevésbé érdekel Skrillex faszsága”. Tényleg szar érzés lehet, hogy évek óta fesztiválozol, csinálod, alakul, aztán jön egy őrület a tengerentúlról és már a fene nem kíváncsi rád. Persze ez nem teljesen igaz, mert a kemény 30Y-os alter mag ott ugrált, de sajnos elég szellősen töltötték be a színpad előtti tért. De hát – klisékkel élve- ilyen ez a popszakma. 

 

Az éjszakát nem alvásra vagy egyéb sátormókára szánóknak akkor volt mázlijuk ha a dubstep rajongók népes táborába tartoztak, ugyanis minden teraszról a wubwubwub szólt megállás nélkül. Keringtünk is egy kicsit, de sehol semmi alternatív, rock vagy retró vagy bármi, ami nem wub. De hát így jártunk, reméljük ma este változatosabb lesz a táncos helyek választéka. 

 

Dóri