3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2012

2012. június 30.

Katy B óriási égése a VOLT-on

Copyright:

A VOLT második napjának egyik legemlékezetesebb pontja volt, amikor Katy B koncertje közben behalt a technika. Nem mondom, hogy Katy nem élőben énekelt, de masszív zenei alapja volt az tuti: vokállal, zenekarral, mindennel. Azért ha én miatta jöttem volna ide (már ha van ilyen), és ezt a koncertet kapom, legalábbis csalódott lennék.

Katy B-től csak pár slágert ismerek, és a stílusát sem sikerült teljesen belőnöm, de így is amikor befutottam a koncert kb. 50. percében, illetve ami onnantól fogadott, mondhatni kissé meglepett. Pont mire odaértem, Katy B közölte, hogy akkor most jön az utolsó szám. Perszre sajnálkoztam, hogy oh jaj de kár, azért hátha lesz ráadás. Na ekkor az egész performansz, aki fent volt a színpadon dj-stől, rapperestől, katystől, dobostól a két csóró kis fúvósig belekezdett egy színpadi bohózatnak is beillő előadásba.

Nagyjából arról szólt a dolog, hogy a rapper kötekedett a színpadon a dj-vel, és hogy legyen egy dj vs. Katy párbaj, aminek a keretében sok-sok slágerből felcsendült pár sor, mint például a Jump Around, amibe a rapper néha bele jumpolt, katy pedig bele hézett...de kb. ennyi. Én meg csak álltam, hogy mi a…? Aztán hirtelen lekeverték, jött megint némi színpadi civakodás, és újra a nagy semmi. Katy tényleg tök cuki volt a kis virágos kezeslábasában, de hogy fél óra alatt mindössze két számot énekelt el, az kissé felháborító szerintem.

Ja, azt el ne felejtsem, hogy a nagy hézés és jézés közepén egyszer csak bekrakkolt a pléjbek. Katy B és a rapper lányos zavarukban gyorsan a nézőkre fogták, hogy hát jajj, nem tudjátok a szöveget, aztán folytatták, ahol abbahagyták. De attól még elég gáz volt! Már délelőtt is figyeltem, amikor a beállást próbálgatták, hogy kb. úgy szólt Katy hangja meg az összes minden, mintha élőben nyomnák, csak mindig hirtelen ki tudták kapcsolni. Amikor pedig belekezdett a Tainted Love című közkedvelt nótába, megállt bennem az ütő. Az egy dolog, hogy addig csak hézett, de itt már olyan hamiskásan énekelt, hogy csak néztem. Mégis, valami csodával határos módon, a közönségnek tetszett. Örültek a slágereknek, ugráltak, éljeneztek, minden megvolt. Jobban belegondolva ez már nem is bohózat, hanem tragédia volt.

Dóri

fotó: Sziget/Kálló Péter

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 4.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek - 2. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó, és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 3.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek! 1. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 2.

Hajnalhasadás a VOLT-on 

Van, amikor nem (csak) a koncertek miatt érdemes fesztiválozni. A pénteki nap részemről nem az alternatív zenekaroknak kedvezett, és akkor még Ákos aznapi produkciójáról meg sem emlékeztünk. Viszont ezen túl is van élet a VOLT fesztiválon!  Tovább

2012. június 30.

Mit csináljunk, ha nincs semmi jó koncert napközben? Vol. 1. Börtön 

Akkor bizony elsőként érdemes elmenni a civil sátorban. Már csak azért is mert a nyár alapkellékeit is, mint a strandlabda, napszemüveg, szalmakalap stb. mind be lehet szerezni némi játékkal és szerencsével. Minket különösen a Sopronkőhidai börtön sátra fogott meg, ahol az elítéltek műalkotása (ez nem elírás, tényleg azok), tiltott barkácsolásaiból pár példány és egy komplett cella volt. Plusz a lehetőség, hogy másnap részt vegyünk egy intézménylátogatáson.   Tovább

2012. június 29.

Játsszunk el a gondolattal! VOLT furcsaságok

Játsszunk el a gondolattal, hogy olyan dolgok történnek veled a VOLT Fesztiválon 2012-ben, amire nem nagyon lehet felkészülni, de közben meg alapvetően szürreális lenne, ha valóban megtörténne. De természetesen csak gondolattal történő eljátszásról van szó, tehát nem kell komolyan venni minden szót. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky