3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
TOP 5

2012. január 2.

Ezt hallgatja! Papp Timi Top5! (táncos)

Copyright:

Top5 sorozatunkban a tehetséges táncos, Papp Timi sokkal többet adott az olvasóknak, mint egyszerűen az öt kedvenc számának felsorolását. Timi napjaiba és gondolataiba is betekinthetünk, ha elolvassuk az ő zenei túlélőjét.

HOGYAN LEGYÜNK EGYSZERRE KÉT DIMENZIÓBAN 
-útikalauz nagyvárosi túléléshez-
 
Ha nem táncolok rá, akkor azért hallgatok zenét, hogy az éppen aktuális érzelmeimet felerősítse (mi sem jobb összetört szívvel sorstársaimat hallgatni), vagy hogy éppen kihozzon a depiből és felvidítson. Ráhangoljon a bulira, sokszor meg csak hagyom, hogy vigyen, amerre akar. 
 
Zenét hallgatni leginkább kocsiban szoktam. De itt nem vezetek. Három hónapja lakom Sanghajban, és rengeteget metrózom. Hatalmas tömeg, lökdösődő, mogorva, sokszor hangos kínai embertársaimmal utazom. Hogy A-ból B-be eljussak anélkül, hogy idegrohamot kapnék, kidolgoztam egy túlélő playlistet kedvenc számaimból. Minden szám új értelmet kap, ha kiviszem az utcára.
 
Lifttel le, ajtón ki, fülhallgató be, iPod play. 
 
Kool and the Gang: Straight ahead”
 
Erre nagyon jól esik a gyaloglás, lendületet ad. Felkészültem a színes, szagos(!), szélesvásznú valóságra. „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene" (Akkezdet Phiai) hát én adok neki! Közben elhaladok a parkban tai chi-zó öregek mellett. A magas sarkúban tipegő lányt is lehagyom, majdnem leöntenek moslékkal, néhányan mellém köpnek. A krákogást legalább nem hallom. De én megyek, mert hogy keep moving van. :-)
 

 
Mozgólépcsőn le.
 
Jamiroquai: Deeper underground”
 
Na, ez ám a háttérzene! Tisztára, mint egy klip. Lökdösődés, márványra pisilő kisgyerekek, óriási csomagokat cipelő nők, és telefont, iPad-et bámuló, filmet néző bezombult emberek. Én megyek, és Jay Kay-jel teljes egyetértésben várom a szerelvényt.
 

 
Lélekben felkészülök a harcra…
 
Prodigy: Breathe”
 
Ha nyílik az ajtó, egyszerre mindenki ki- és beszáll. Tol, lök, húz. Ha szerencsém van, nem lehel rám... Bennem a pumpa a maximumon. De hát mégsem ordíthatok. Ordítson helyettem Prodigy. Minden bennem dúló dühöt kiad. Kívül pokerface, belül pogo. 
 

 
Kijött. Örülök. Most leöblítem
 
Fábián Juli Jazz Riff: Relax” 
 
című számával. Állomásonként persze végignézem a tülekedést és a harcot az ülőhelyekért. A legszürreálisabb élmény ez a kínai mozi, Juli lelket melengető hangjával. Belül csendben meg is köszönöm neki.
 

 
Minden helyreállt. A kiszállást Buddha sem tenné meg nagyobb békében, mint ahogy én kiszállok. És akkor jöhet a boogie! Újra van tér körülöttem, és hamarosan fent vagyok. 
 
Unklejam: Love ya”
 
Legszívesebben táncolnék egy nagyot. Kívül már alakul a mosoly, belül óriás buli. Szerintem néha be is mozdulok. Visz a lépcső, látom a fényt... Helló Sunshine, helló Sanghaj! 
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. október 4.

Állatok világnapja: neked is eszedbe jutottak ezek a dalok?

Assisi Szent Ferencnek, az állatok patrónusának emlékére ünneplik október 4-én az állatok napját. Át is túrtuk a netet, hogy a jeles nap alkalmából mi is megfelelő ünneplésbe kezdhessünk. Össze is gyűjtöttünk 8+1 "állatos" dalt magyar előadóktól, amelyek külön-külön is a kedvenceink voltak már korábban. Hogy miért +1? A Fish! Alanyijogon, pusztán név alapján került be. Tovább

2018. július 20.

TOP 5 Post-punk album, amit meg kell hallgatni

A post-punk egy nagyon összetett, és meg nem értett műfaj volt. Bár kevesebb, mint 10 évet élt a világkorában, máig meghatározó eredményeket ért el. Egyesitett a művésziességet a punkok haragjával, és megannyi más műfaj elemével, amiből egy igen színes műfajt alkottak. A teljesség igénye nélkül íme az az 5 post-punk album, amit mindenképp meg kell hallgatnod. Tovább

2018. július 17.

TOP 5 Synth-Pop album a 80-as évekből

A szintetizátorokat a korai években sokan megvetették: nem volt a hangoknak fizikai leképeződése, nem volt húrpendülés, vagy rezgés, ami a hangot adná. Aztán a ’70-es években jött az áttörés, hála olyan zseniális zenészeknek, mint a Kaftwerk vagy Brian Erno, akik megmutatták, hogy végtelen lehetőségek rejtőznek a szintetizátorban. A 80-as évekre pedig kialakult a Synth-Pop, amelyekből most összegyűjtöttük az 5 legmeghatározóbb albumot. Tovább

2018. április 19.

Ezt hallgatja! Kollányi Zsuzsi Top 5!

Kollányi Zsuzsi szólókarrierje 2017-ben robbant be ”Valahonnan” című dalával, melyet Lotfi Begi és Majka közreműködésével készített. Az énekesnő bombasztikus sikereket aratott a felvétellel, amely decemberben elnyerte az év legjobb videóklipjének járó Comet gömböt. Zsuzsi nem állt meg itt, ugyanis az év énekesnője elismerését is bezsebelte a GLAMOUR Women of the Year 2018-as díjátadóján. Februárban indult önálló műsora, a "Két hang között", hétvégén pedig A Nagy Duett 6. évadjának versenyzőjeként mutatja meg sokszínűségét.
Most az ő kedvenceit ismerhetitek meg top5-ös listájából. Bónusz dalként pedig megnézhetitek legfrissebb, SuperStereoval írt közös dalának klipjét is, amely a nyár potenciális bulitrack-je lehet. Tovább

2018. április 9.

Ezt hallgatja! Laskai Viktor (SuperStereo) Top5

Ezen a héten SuperStereo, alias Laskai Viktor kedvenc dalait ismerhetitek meg Top5 rovatunkban.  Viktor először a Péterfy Bori & Love Bandben vált ismertté, majd kivált a zenekarból, és azóta SuperStereo néven saját elektro formációját működteti. Hamarosan Kollányi Zsuzsival közös új klipjét is bemutatja, élőben pedig június 2-án a győri Audi Arénában INNA koncertje előtt találkozhattok vele. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky