2011. június 24. | Anikó
Óriási vihar csapott le a Fishing on Orfűre
A 2011-es Fishing on Orfű csütörtöki, első napja kísértetiesen hasonlított a tavalyihoz, legalábbis a végkimenetelét tekintve. De a narancssárga riasztás és a szakadó eső előtt azért megnéztünk néhány nagyon jó koncertet.
- megosztás
- kapcsolódó linkek
Ahogy elérkezett a csütörtök délután, úgy nőtt a Kemping bejárata előtt kígyózó sor. Mikor mi odaértünk (amit megelőzött egy kis strandolás), már az úttestet is elérte a FOO-ra várakozók tömege. De meglepően gyorsan haladtunk, így egész emberbarát várakozási idő után benn voltunk a fesztivál területén, hogy feltérképezzük az idei elrendezést – ami nem sokban különbözik a tavalyitól.
Először az Irei Maffia koncertjébe lestünk bele. A Baszd fel a kéket alatt épp egy frissen megismert fesztiválozó, egy kék ült mellettem, amennyire figyeltem, nem vette a szívére a számot.
A Magashegyi Undergroundot sem akartuk kihagyni, a koncert nagyon ott volt, de a sátorról - ami tényleg totál szauna -, inkább nem beszélnék, mert már a gondolattól is ismét leizzadok. Tehát ezt a helyszínt csak a forróság rajongóinak lehet ajánlani.
Számomra a leginkább várva várt koncert csütörtökön a Hiperkarma volt. Mivel múlt héten nem láttam a visszatérő bulit, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a zenekar. Szerencsére olyan volt, amilyennek lennie kell. Nagyon jól szóltak a számok, a zenekar tagjai otthonosan érezték magukat a színpadon, és az új dalok pedig stílusukat tekintve méltán beillenek az eddigi Hiperkarma számok közé.
Ennek a koncertnek a végén azonban már látható volt, hogy az égben valaki folyamatosan használja a nagy vakut, elkezdett őrülten villámlani. Nemsokára érkezett a hír a narancssárga riasztásról. Ekkor még egy maroknyi tömeg álldogált a Nagyszínpad előtt, a La Fanfare en Pétard fellépésére hangolódva, hiába. A színpad hangszerek és előadók nélkül maradt.
Megpróbáltuk kideríteni, hogy lehet-e még bármilyen koncertre számítani ma, vagy mindent lefújtak. Erről pontos infót sehol sem sikerült kapnunk, de perceken belül elcsendesedett a FOO egész területe. Még sosem éltem át azt, hogy milyen mikor teljes némaság van egy fesztiválon.
Mi is elindultunk a szállásra, csak kicsit áztunk szét, de nem lennék a sátorozók helyébe. Tavaly hasonlóképp kezdődött az első nap, de később az időjárás újra kegyes lett. Hogy most mi lesz, azt majd meglátjuk...
Anikó
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.