3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2011

2011. június 27. | Anikó

Fröccstúrázni jó!

Copyright:

Idén második alkalommal tartották meg a fröccstúrát, neves énekesek vezetésével. Mi Varga Livius csapatából kérdeztünk meg két résztvevőt, egy rutinosat és egy először fröccstúrázót. A piára nem volt panasz!

A vállalkozó kedvűek szervezett programokon is részt vehettek napközben. A fröccstúrát majdnem nevezhetjük egész napos programnak, Varga Livius csoportjában közel 6 órán keresztül tartott, persze megállókkal és fröccsökkel megszakítva. Az útvonalat az Orfűi tó köré tervezték, és három állomáson ismerkedhettek a résztvevők a fröccsökkel.
 
Tavaly tartották az első ilyen kirándulást, és már akkor megrendezték Livius csoportjában a fröccsivó versenyt. A tavalyi nyertes idén is megőrizte a címét, azaz ismét neki sikerült a leggyorsabban eltüntetni a fröccsöt. 
 
A fröccstúráról azonban ellenkező beszámolók születtek, attól függően, hogy valakinek ez volt az első túrája, vagy már vett részt ilyesmin. Aki először fröccstúrázott, annak hatalmas élmény volt, nagyon szórakoztatónak találta Livius showman megjelenését, és csak jó tapasztalatokról számolt be. 
 
Viszont aki már másodjára járta meg az útvonalat, az rendelkezett összehasonlítási alappal, és sokkal kevésbé találta személyesnek az idei sétát. Ennek oka a program megugró népszerűsége. Tavaly Livius csoportjában kb. 30-an voltak, idén pedig dupla annyian, így kevésbé sikerült közvetlen kapcsolatokat kialakítani. Tavaly még csak két túra volt, vagy Liviushoz vagy a Heaven Street Seven-ös Szűcs Krisztiánhoz lehetett jelentkezni. Idén már 4-en vittek csapatot: Varga Livius, Lovasi András, Lévai Balázs és Szabó Balázs. És még is hallottunk olyanról, aki nem fér már bele a megszabott létszámkeretbe. 
 
Mindenesetre ez a túra egy olyan élmény, ami a fröccsök és a túravezetők miatt is mindig felemlegethető egy-egy poén vagy sztori kapcsán. Orfű fröccsből is ötös!
 
Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2011. június 28.

Szomjúhozd a zenét. Haverok, buli, kappan

Sokat gondolkoztam, hogy tudom megragadni tömören és lényegre törően az idei Fishing on Orfű hangulatát, majd rájöttem, hogy mindig a legegyszerűbb megoldások a legjobbak, következzenek azok az érzések, amik megszálltak azalatt a három nap alatt. Remélem, nem tévedek. Akkor lássuk! Tovább

2011. június 27.

Láblógatás a napsütésben, avagy rekordot dönteni semmittevésből

Minden tapasztalt fesztiválozó tudja, hogy semmit tenni, inni és bulizni fárasztó dolog. A harmadik nap első fele ezért leginkább regenerálódással telt, fel kellett készülni a záróakkordok csapására. Tovább

2011. június 27.

Egy őrült energia bomba Orfűn

A második este koncertügyileg a megszokások jegyében telt. Vannak koncertek, amik mindig listára kerülnek, mint a Quimby meg az Óriás. És még az is kiderült, hogy a sült krumpli még mindig isteni. Tovább

2011. június 27.

Vihar vs fesztivállapot

Általában az első fesztivál estéim a leggyengébbek, de idén egyáltalán nem beszélhetünk fogokozatokról a napok között. Mindegyik fantasztikus volt: kedvenc zenék, jó fej emberek, sírva röhögések már csütörtökön. Tovább

2011. június 27.

Így látták a Fishing On Orfű horgászai

A Fishing on Orfű - a tó közelsége miatt - tökéletes terepet kínál az aktív pihenésre. Persze a fesztivál nevében is benne van a fishing, de azt én sem gondoltam volna, hogy valaki ezt ennyire komolyan veszi, és tényleg horgászással tölti a reggelt. De voltak ilyenek és meg is kérdeztem őket arról, hogy mindez hogyan fér bele a fesztiváléletmódba. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky