3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2011

2011. június 27.

Fesztivál nappal – fekve, ülve

Copyright:

A nappali fesztivál program mindig nehéz ügy. Most is tervbe vettük a Mecsek meghódítását, de keményen elbuktunk. Annál jobban élveztük viszont a láblógatást.

Fesztiválon ébredni rendkívül nehéz. Javítok: nem ébredni, kelni. Most is ez volt: megküzdöttünk a sátor okozta hátfájással, valamint a kezdődő másnappal. Viszont próbáltuk minimálra venni a reggelit, úgyhogy májkrém – paprika – zacskós kenyér mellett döntöttünk, amit a sátor előtt a gazban nagyon szórakoztatónak találtam. Ezután pedig rájöttem, mit is jelent a mondás: „hidegzuhanyként ért”. Ugyanis meleg víz az nem volt, viszont szél és 15 fok igen. Meg kellett küzdeni az elemekkel.
 
Miután túlestünk a jeges sokkon, tettünk egy sétát az Orfűi központba, fűben ültünk a bolt előtt, semmittevés, energia ital meg kellett az esti pörgéshez. Ja, meg csomó édesség. Valami furcsa oknál fogva mindig megszáll az ehetnék a fesztiválokon.  Örömmel nyugtáztam, hogy a második napon nem csak nekem jelentek meg karikák a szemem alatt, nem csak nekem lett rosszabb a koordinációm. Viszont, hogy estére fitt legyek, off-programként beültem a relax sátorba, csináltattam magamnak egy szép madaras hennát, miközben jót beszélgettem az ott dolgozókkal, heverészőkkel, Minden volt, amire szükségem lehetett: szép re-ékszerek, kedves emberek, kreatív energia. Sőt capoeira is, amit a fittebbek kedvvel és bátorsággal műveltek a két brazil oktatóval együtt. Ugyan kipróbálni nem próbáltam, mert vártam, hogy száradjon a gyönyörű festés a csuklómon, elmerültem a profik mozgásának szépségében. El is határoztam: egy hónapon belül elkezdem ezt az izgalmas és egzotikus sportot.
 
Ezek után már ideje volt egy jó ebéd-vacsorának, úgyhogy szétnéztünk a kínálatban, hát válogatni volt miből. Én kézzel-lábbal ettem hekket és sült krumplit. Imádom a fesztiválokat, megint csak arra jutottam ezen a ponton. Egész életemben tudnám ez csinálni: hesszelni, koncerteken állni, fűben ülni, örülni. A bölcsességfogam viszont úgy gondolta, nem marad nyugton. Mi a megoldás ilyenkor? Persze, hogy egy jó pálinka. Vagy kettő. Aztán lassan ránk esteledett, elkezdtünk készülődni a koncertekre.
 
Dorkat

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2011. június 28.

Szomjúhozd a zenét. Haverok, buli, kappan

Sokat gondolkoztam, hogy tudom megragadni tömören és lényegre törően az idei Fishing on Orfű hangulatát, majd rájöttem, hogy mindig a legegyszerűbb megoldások a legjobbak, következzenek azok az érzések, amik megszálltak azalatt a három nap alatt. Remélem, nem tévedek. Akkor lássuk! Tovább

2011. június 27.

Láblógatás a napsütésben, avagy rekordot dönteni semmittevésből

Minden tapasztalt fesztiválozó tudja, hogy semmit tenni, inni és bulizni fárasztó dolog. A harmadik nap első fele ezért leginkább regenerálódással telt, fel kellett készülni a záróakkordok csapására. Tovább

2011. június 27.

Egy őrült energia bomba Orfűn

A második este koncertügyileg a megszokások jegyében telt. Vannak koncertek, amik mindig listára kerülnek, mint a Quimby meg az Óriás. És még az is kiderült, hogy a sült krumpli még mindig isteni. Tovább

2011. június 27.

Vihar vs fesztivállapot

Általában az első fesztivál estéim a leggyengébbek, de idén egyáltalán nem beszélhetünk fogokozatokról a napok között. Mindegyik fantasztikus volt: kedvenc zenék, jó fej emberek, sírva röhögések már csütörtökön. Tovább

2011. június 27.

Így látták a Fishing On Orfű horgászai

A Fishing on Orfű - a tó közelsége miatt - tökéletes terepet kínál az aktív pihenésre. Persze a fesztivál nevében is benne van a fishing, de azt én sem gondoltam volna, hogy valaki ezt ennyire komolyan veszi, és tényleg horgászással tölti a reggelt. De voltak ilyenek és meg is kérdeztem őket arról, hogy mindez hogyan fér bele a fesztiváléletmódba. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky