2010. július 5. | nemfoci
Az utolsó előtti váltás pólóm; az utolsó VOLT-napra. Még némi készülődés, aztán irány a fesztivál. A programok változatosak, az idő szép, még több a szúnyog – a nagyszínpadon (este héttől) Max Cavalera-ék. Verőfényes sámánharc – úgy, ahogy eddig még nem láthattuk.
Az egyik barátom szokta mondogatni, ha épp valami nem smakkol: „se idő, se pénz, se pultúra!” Most, hogy az ex-Sepultura-s Mr. Cavalera és brigádja áll a VOLT nagyszínpadján, ez a beszólás eszembe se jutott. Minden bizonnyal – gondoltam – az egyik legdurvább koncertnek nézek elébe. Így aztán gyorsan összeszedtem magamat, hívtunk egy taxit, és irány a fesztivál utolsó napja.
Mikor megérkeztünk már javában ment a Soulfly. Messziről hallani lehetett, ahogy a fiúk miszlikbe aprítják a rájuk oly kíváncsi tömeget – ugyan ekkor még látni nem láttuk őket. Talán ez volt a szerencsénk, mert mikor végre odaértünk; világossá vált, hogy nagyon rossz időpontot választottak a szervezők egy ilyen komoly banda számára. Este hétkor, a tűző napon: Soulfly. Ez nem valami stílszerű; hiszen ki hallott már Napsütéses pokolról? Ugye senki.
Így is alakultak a dolgok: tömegről szó sem volt – alig ezer ember hőzöngött a színpad előterében. Kicsit sántított a dolog nekem is, de ahogy a zenészek arcát figyeltem, asszem nekik is. Nem volt felhőtlen a hangulat, de még csak felhős sem. Olyan volt, mintha csak valamelyik magyar metál group játszott volna – nagyon kevés rajongót delegáltak a honi rockerek. Nagy deficit lehetett ez a szervezőknek, Max-éknek pedig nagy csalódás – bár szerintem, ez őket érdekelte a legkevésbé. Nekem viszont nagyon nem tetszett, hogy ennyire kevesen érdeklődtek a koncert után. Csak, hogy legyen mihez viszonyítani: az aznapi Neo-n többen voltak (a kisebb OTP színpadnál), mint ott.
Max még a végén megpróbálta hájpolni a kicsinyke tömeget: kettéválasztotta őket, mint Mózes a Vörös-tengert, és (a The Exploited-es pólójához hűen) kiadta a parancsot: „Let’s start a war!” Kőkemény pogó kezdődött, aminek semmiképp sem lettem volna részese, mert amint az a kivetítőn jól láttam; szép számmal találtak be a térdesek meg a könyökösök. Szóval az a „pár” ember, azért amit tudott: megtett.
Aztán a zenészek leballagtak a színpadról, néhány percig azt reméltem (a többiekkel együtt), hogy jön még némi ráadás – de semmi. Asszem megértem őket – hiszen én is nagy bulival számoltam, ez pedig nem volt több egy kisvárosi dáridónál. A szellemeket nem sikerült elűzni – a fiúk vissza sem jöttek, hiába tapsoltunk. Oszlott a tömeg, én is átpályáztam a Neo-ra. Kíváncsi leszek, hogy mikor jön legközelebb a Soulfly. Tippeljek?
nemfoci