3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Volt 2010

2010. július 1. | -gabriella-

Keleti oldal, nyugati oldal a VOLT-fesztiválon

Copyright:

Elindult a 18. VOLT-fesztivál Sopronban. A Magyar Rock legendákat kikerülve, jó alternatíva lehetett az MR2-Mol Színpad alternatívos felhozatala, illetve az OTP Junior sátor elég eklektikus programja. Ha valaki csak inni jött, az is jól érezhette magát, de ennyire ne haladjunk előre. Első rész.

Június 30-án elindult a VOLT-fesztivál. A nulladik napra kitérnék egy kicsit, mert bár sok program nem volt aznap, mégis a Ganxsta Zolee és a Kartell egy olyan koncertet adott, hogy azt mindenképp érdemes megemlíteni. Szerintem ez az az együttes, akik minden ember életében valahol felbukkant, és egy olyan múltidézést nyomtak a szokásos sittes cuccukban, hogy sok első napi fellépőt übereltek. Keleti oldal, nyugati oldal, egy kis O.J Sámson, tökéletes volt.

Én egy kicsit fiatalabb generációt képviselek, és bár bírom az Eddát, de nekem inkább poén, mint komolyan vehető együttes, úgyhogy kihagytam Deák Bill Gyuláékat is és az Omegát (bár a Gyöngyhajú lány elég messzire elhallatszott) és inkább az MR2-Mol Színpad felé vettem az irányt. Itt az Anna & The Barbis kezdett, egy elég jól összerakott showval. Kár, hogy már túl vagyunk a No Doubt-os korszakokon, mert amúgy elég jók lennének, meg díjazom azt, hogy leszarják hogy hány embernek játszanak, és beleadtak mindent. Ettől függetlenül valószínű a nagy áttörésre még várniuk kell egy darabig.

Ezután egy kicsit belenéztünk a The Twist nevű, Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) által vezetett együttes fellépésébe. Ha belegondolunk, hogy egy fesztiválon alapból mennyi dolog vonhatja el egy ember figyelmét, akkor az sem elhanyagolható, hogy náluk nehezen tudok koncentrálni a zenére, mert még nem léptem túl azon, hogy az egyik gitáros teljesen úgy néz ki, mint a Mads Mikkelsen nevű dán színész. Szóval jó volt, de olyan egynek jó, erről nem hiszem, hogy évekig beszélni fogunk. Persze mindenkinek szeretettel ajánlom.

A Hollywoodoo fellépését vártam talán a legjobban, mert nagyon régóta szerettem volna őket megnézni élőben. Trócsányi Gergő zenekara sem kezdő zenész már, ehhez képest azért tömegek nem voltak, mondjuk nem is ez a lényeg, hanem hogy menjen a rock. Hát ment. A Forog a kerék című számról valahol két fröccs között lecsúsztam, de cserében ment a Jó reggelt népi átirata, ami amellett, hogy vicces még jó is.

Eközben volt egy kis Intim Torna Illegál az OTP-n, aki még nem hallgatta meg őket, azoknak ajánlom, hogy kezdje el, mert elég jók.

Az este további részéről a 2. részben, ahol kiderül, hogy akkor most volt-e Ed Rush vagy sem.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. július 6.

Lemezlovag rendőrség és az a felejthetetlen VOLT-fesztivál – képek!

Június 30. és július 3-a között rendezték meg a VOLT-fesztivált Sopronban, de valószínűleg ezt már mindenki tudja. Sőt, aki ott volt át is élhette. De azoknak, akik nem voltak ott mesélünk pár dolgot, hogy miért is érdemes ellátogatni évről évre a hűség városába. Tovább

2010. július 5.

Massive búcsú a VOLT éjszakában - képek!

Tíz körül már látni lehetett, hogy ezen az estén sokkal kevesebben jelentek meg, mint az azt megelőzőken. Még a szerdai magyar napon is többen vettek részt – pedig szombat lévén (holnap nincs meló), simán lehettek volna akár kétszer ennyien. Fáradt hangulat, csomagoló sátrazók, nézelődő emberek, Sztálin és Pinochet – masszív búcsú a 18. Volt-fesztiváltól. Tovább

2010. július 5.

Ki hallott már Napsütéses pokolról? Mi láttuk is a VOLT-on!

Az utolsó előtti váltás pólóm; az utolsó VOLT-napra. Még némi készülődés, aztán irány a fesztivál. A programok változatosak, az idő szép, még több a szúnyog – a nagyszínpadon (este héttől) Max Cavalera-ék. Verőfényes sámánharc – úgy, ahogy eddig még nem láthattuk. Tovább

2010. július 5.

A VOLT különleges desszertje

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mennyire lehet unalmas egy-egy előadónak, ha ezredszer is ugyan azt a számot kell eljátszania. Mert hogy elvileg a zenélés, nyilván akkor a legnagyobb öröm, ha valami újat tudsz létrehozni, egy olyan dolgot, ami mindenkinek tetszik. Ezért volt érdekes Dub FX, hiszen az ő zenéje azon alapszik, hogy helyben mindig valami újat teremt. De hogy volt ez a VOLT-on? Tovább

2010. július 5.

Képek! Csillagromboló a VOLT-fesztivál felett

Amikor azt mondjuk öreg zenész, valahogy minden relatívvá változik, ha elkezdjük összehasonlítani egyik valóban vén arcot a másikkal. A VOLT első napján ugyebár az „örökké fiatal” Pataki Atilla és a csöppet sem az Kóbor János riogatta a jónépet, míg a második napon Billy Idol és egy nappal később a Prodigy tépte szét a sztereotípiákat. De micsoda különbség ez mégis. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky