3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2009. július 29. | mango

Andalgás a Rioban - Morcheeba

Copyright: MyMusic.hu

A Rio Summer Festival keretein belül lépett fel kedd este a Morcheeba a Rioban, ahol mi is ott voltunk és kisebb betekintést nyerhettünk a Dive Deep albumba, valamint megcsodálhattuk Manda-t, az új énekesnőt is. Hát, ez történt.

Kicsit ódzkodva indultunk el a Rio felé, mivel tisztában léve a létesítmény befogadóképességével, tömegnyomorra számíthattunk. Nos, nem ez lett, sőt elég foghíjas is volt a közönség 20:30-kor, a Morcheeba koncert kezdetekor. Lehet csak mi voltunk kevésbé leleményesek, hogy időben odaértünk, mert fél órát csúsztak a színpadra lépéssel, de kilenc óra magasságában már azért betömődtek azok a bizonyos lukak. Ennek örömére elfoglalták a helyüket a zenészek és belekezdtek az első taktusokba.

A koncert a számokat tekintve teljesen rendben volt, ’Sea’, ’Otherwise’, ’Slow Down’ és még sorolhatnánk, de a kis színpad és a hely atmoszférája valahogy nem hozta ki teljesen azt, amit mondjuk egy Morcheeba koncert DVD-n láthatunk, több tízezer ember előtt. Ennek eredményeképpen nagyjából féltávig sikerült kellemesen belassulnia mindenkinek. Oké, ettől a zenekartól nem egy rock koncertet várunk, de az hogy az összegyűlt nézősereg laza bólogatással szenderüljön álomba, azért mégse a totál frankó. Valamiért olyan érzésünk támadt, mintha a dobost egy távcsöves puskával tartanák sakkban, hogy ha meghaladja a megengedett ütemek gyorsaságát, annak nem lesz jó vége.

Szerencsére ezt mintha észre is vették volna Goldfrey-ék és kicsit odaléptek a második szakaszra. Kontaktoltak a közönséggel, ment a köszöngetés, meg az imádunk titeket, ez dicséretes dolog, úgyhogy az ’Enjoy The Ride’-dal felébresztettek mindenkit – ebből azért le lehet vonni a következtetést, hogy mennyire volt a közönség homogén a Rioban, hiszen ugyanez a reakció lépett elő a ’Rome Wasn’t Built In A Day’ esetében is… minden esetre mi a Morcheeba koncertre mentünk, úgyhogy kentük-vágtuk nótákat, de úgy látszik kevesek voltunk.

Mivel a Dive Deep albumot javarészt vendégénekesekkel vették fel, ezért a koncerteket egy énekesnővel kellett megoldaniuk, így került képbe az albumon szereplő francia Manda is, aki – lehet megköveztek érte – nem tudta visszaadni sem Skye, sem Daisy Martey énektudását, de leginkább a karakteresség hiányzott belőle. Összességében egy közepes koncertet hallgathattunk végig, a finisre hagyva a ’Blindfold’, ’Be Yourself’ és a ’Rome Wasn’t Built In A Day’ triót, ami elég kellemesre sikeredett, így azért sikerült jó szájízzel hazabandukolnunk.

Reméljük a hazánkba gyakran visszatérő együttes még bizonyítani fogja, hogy ennél sokkal több van benne, na meg persze a közönségben is…

mango

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky