3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2009

2009. július 25. | Egres

Világzenei kavalkád a Szigeten

Copyright:

08.15

Remélem mindenkinek maradt mára energiája, ugyanis itt ma megint sokat fogunk táncolni.

Az első, amire biztos, az a francia-algériai Speed Caravan, akik alighanem minden idők legsebesebb és legradikálisabb arab lantzenéjét alkották meg. Az elektromos lant olyan intenzitással szól, mintha a legvadabb techno-rockzenekar csapott volna a húrok közé. A zenekar méltatói Jimi Hendrix szellemét szokták említeni, de ez akár szubjektív észrevétel is lehet.

Ezután két unikális koncertre is sor kerül: a Muzsikás az amerikai Woven Hand együttessel garantál súlyosan katartikus estet. Pihenni nem lesz idő, hiszen jön a Saint Etienne-i N&SK akik a tavalyi Sziget egyik legsikeresebb koncertjét adták. Az együttes zenéjét elképesztő energia, féktelen buli hangulat, illetve a punk és a ska ötvözése jellemzi – megtoldva persze a magukra valamit is adó francia bandák szenvedélyes sanzon-hagyományával.

Ha ezután még állunk a lábunkon, hallgassuk meg az új albummal érkező, az Iszlám szigora ellen lázadó rai-királyt, Khaled-et.

08.16

Első kötelező program, Vieux Farka Toure, aki akkor debütált lemezével, mikor legendás édesapja, Ali Farka Toure meghalt. Azon a lemezen még apja közreműködésével zenélt, idén azonban Fondo című új albumával jön a Szigetre.  ÉS sikerül a maga útját járnia. A hagyományőrző darabokat felváltották a saját szerzemények, és a mali blues kilépett a medréből, elárasztva számos műfajt,

Van a korongon elektronikus tánczenétől a marokkói gnawán át a dubig, minden tökéletesre csiszolva.  Egy olyan fiatal gitáros zenekara érkezik hát hozzánk, aki olyan mesterektől kapott útravalót, mint a világ legjobb korásaként számon tartott Toumani Diabaté, és aki pontosan tudja, hogy mire kötelezik a gyökerei, de azokat képes a kortárs, városi és a nyugati világ iránt nyitott afrikai tánczene szolgálatába állítani.

A Világzenei Nagyszínpadról elmaradhatatlan a hazai Besh o droM zenekar, akik ugyancsak nem szorulnak bemutatásra. Viszont, ha vevő vagy a roots-reggae-re akkor az elefántcsontparti Tiken Jah Fakoly buliján biztos itt leszel.  Doumbia Moussa Fakoly frontember, Egyébként Bob Marley bűvöletében cseperedett fel, s így azt a roots reggae-t játszotta, amely bármelyik jamaicai bandának a dicsőségére válna, megspékelve olyan afrikai hangszerekkel, mint a kora, a djembe vagy a balafon. És ez még nem a vége, ugyanis este fél tíztől. a rezes talpalávalók híveinek a New York-i Frank London és a szerb Boban Markovic együtteseinek közös produkciója, a Brotherhood Of Brass ígér pörgős perceket.

Egres

1 2 3 4

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. augusztus 18.

A vetköző táncoslányok, meg a többiek

Angolokkal tömött nagyszínpaddal, ám felemás előadásokkal zárult a Sziget negyedik napja. Ismét találtunk jobb koncertet kisebb helyszínen, és túlvagyunk a Sziget legbetegebb előadásán. Tovább

2009. augusztus 17.

Szupersztárok helyett a kicsik arattak

Sokan várták a szombati nagyszínpados repertoárt, volt egyértelmű közönségsiker és volt, hogy ki-ki fanatizmusához mérten kapta meg a várt kielégülést kedvenc bandájától. A vélemények megoszlanak, abban viszont talán a többség egyetért, hogy a nap közönségdíját a The Subways kapja, pedig játszott az Editors és a Placebo is... Tovább

2009. augusztus 17.

Le a ruhával! Elektro a Szigeten

Azzal tisztában vagyunk, hogy a Szigeten lehet a legváltozatosabban bulizni. Az pedig már az én szegénységi bizonyítványom, hogy én akkor is az elektronikus zenét részesítem előnyben. Ha már egyszer elindultam Pendulumra, csak nem állok meg egész este, és a végén csakis a Party Arénában köthetek ki hajnalban Dillinja-n. Kis körkép péntekről! Tovább

2009. augusztus 17.

Pár fröccs és Vad Fruttik

Mindig az lesz a legjobb koncert, amire amúgy nem is számítasz, és nem volt ez másképp a Vad Fruttikkal sem. Tudom, tudom, viszonylag sokat cikkezünk róluk, viszont szeretjük őket, és kész. Nem tudom, hogy a Sziget-hangulat, vagy a pár fröccs, de ez most összejött nekik! Tovább

2009. augusztus 16.

Képek! Madárhouse, zombidiszkó, cigány ska a Szigeten

Zeneileg biztosan a legerősebb volt eddig a pénteki. A Primal Scream a kedvünkért fiatalodott tizenöt évet, a francia house él és virul, svéd zombik ijesztgettek és megtaláltuk KRSA belga cigány alteregóját. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky