3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2008. december 19. | Joss Beaumont

Valami történni fog szilveszterkor...

Copyright: MyMusic.hu

A szilveszteri bulik szervezése olyan, hogy a legtöbb ember még az utolsó pillanatokban sem igazán tudja, mi lenne a jó döntés, de a radiocafé 98.6 úgy tűnik elé ment a dolgoknak és kirukkolt egy programmal, amit talán csak a nyári fesztiválok sztároktól hemzsegő eseményeihez hasonlíthatunk. A helyszín, a Merlin lesz (V. Gerlóczy u. 4.). Nem árt jó időben gondoskodni a belépőkről, mert ez nagyon nagy dobás lesz!

A MyMusic a nyári fesztiválok után úgy summázott, hogy a Quimby volt az éve zenekara. Ez ugyebár annak volt betudható, hogy Kiss Tibiék voltak a Tankcsapda mellett az a hazai zenekar, akik irtózatos tömegeket tudtak megmozgatni, és az összes ismert fesztiválon, Nagyszínpados produkción teltház előtt játszott. Ez a Szigeten, csak amiatt nem tudott megvalósulni, mert akkor nehezen tudták összeegyeztetni az időpontot, így ott nem jöhetett létre, de a Balaton Sound és a Volt-fesztivál is megtelt azokon a bizonyos „Quimby-s” napokon. Azóta, tulajdonképpen nem is lépett színpadra a zenekar. Aztán egyszer csak a radiocafé 98.6 és a Merlin gondolt egyet, és összehozta nekünk.

De, nem csak a Quimby-t dicsérhetjük halálra 2008-ban. A Zagar, szintúgy óriási sikereket ért el idén, mint ahogy a PASO is azok közé tartozik, aki már komoly tömegeket képesek megmozgatni. Az Erik Sumoról, valamint a friss nagylemezt épp nemrég kiadó The Carbonfools-ról ne is beszélve.

De hogy van ez a Merlinben szilveszterkor?

Hát kérem, a zenekari listát végignézve megállapíthatjuk, hogy ha külön-külön vesszük őket, mindegyik már magában képes megtölteni, a koncerthelységeket, de együtt már egy igazi gigasztár-kavalkádot láthatunk. Mert olyat máshol nem láthatunk – a fesztiválokon kívül -, ahol ennyi nagy zenekart, egyszerre nézhetünk meg.

Nézzük, hogyan is épül fel, ez az este!

Két külön helyszín lesz egy helyen, ugyanis a Merlin melletti parkolóban felállított "radiocafé circus" nagy, fűtött szabadtéri rendezvénysátra és a Merlin még nagyobb, még fűtöttebb beltere egyaránt a rendelkezésetekre áll. (V. Gerlóczy u. 4.)

A radiocafé circus fellépői:

Pannonia Allstars Ska Orchestra
Quimby
Erik Sumo
Zagar

A Merlin fellépői:

The Carbonfools

radiocafé 98.6 dj-k:
Cyborg Templar
Infra Gandhi és Marvin

További dj-k:
Mada (egypt)
Waxman és Sanyi

Kapunyitás: 20:00-kor. A show (kint és bent is) 21:00-kor kezdődik.

Ha jót akartok, addigra ott vagytok!

Nézzük a jegyárakat:

Jegyek kaphatók a helyszínen, elővételben 4000 ft-ért (2008. december 30-ig), de a rendezvény napján is – ha addig el nem fogy - 5000 ft-ért.

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky