3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. szeptember 30.

Előjáték Marcival és orgazmus Balázzsal

Copyright:

Hogyan is lehetne kezdeni egy igazán jó szülinapi bulit, ha nem egy kis sorban állással? Csak hogy tudjuk, ez nem egy akármilyen rendezvény lesz, hanem egy igazán ütős csak a legjobbaknak party. Valami ilyesmi hangulatom volt nekem is, mikor péntek este a Gödör Klub előtt vártuk, hogy végre bejussunk a több százas tömegen keresztül a szórakozóhelyre, hogy méltó módon megünnepelhessük a Sport Szelet 55. születésnapját.

Szóval kezdtük az estét egy könnyű kis sorban állással, majd folytattuk a VIP bejárat előtt a tülekedést, ahol minden Zagar rajongó szeretett volna bejutni, természetesen esélyük sem volt a biztonsági őr könyörületére. Odabent szinte alig lézengett valaki, mindenkinek jutott ülőhely, hogy a hosszas ácsorgás után ülve alapozhassa meg az estéjét. Ekkor már nem lehetett jegyet kapni, de ezt nem árulták el a kint őrjöngve tomboló tömegnek, akik csak azért sem adták fel a próbálkozást.

Egy pohár baracklé és néhány DJ után indulhatott is az esténk, mégpedig rögtön két helyszínen, hiszen ez a „koncert maraton” nem lett volna elég funkys szaladgálás nélkül, ezért ha valaki minden fellépőre kíváncsi volt, annak ébernek kellett lennie, hogy mindenhova odaérjen időben. Egy pici ez, egy dalnyi az, és már majdnem mindent láttunk is. Elsőnek a Vad Fruttikkal lazíthattunk, akik azt mondták táncoljunk, és mi birkaként hallgatva rájuk, táncoltunk. Kezdetnek éppen valami ilyesmire volt szükség, hogy a felbőszült tömeg végre levezethesse a feszültséget. Üvöltöttünk, izzadtunk, és imádtuk Marcit!

Ezután futás, át a másik terembe, ahol már készülődött az est egyik fénypontja a Zagar és az Underground Divas, hogy a Vad Fruttik okozta előjáték után jöhessen a dobhártyaszaggató orgazmus. A színpad előtti tér megtelt tomboló emberekkel, akik még Zságer Balázs rendkívüli mozgását is elnézték az együttesnek, csak legyen jó a koncert.

Zagarról ismét rohanhattunk vissza a másik terembe, hiszen kezdődött gyermekkorom Police és Madness korszakát idéző PASO. Itt aztán tényleg széttéphettük magunkat és egymást, ugráltunk és a maradék folyadékot is kiizzadtuk magunkból. Még az sem számított, hogy az együttes nagyjából minden dala egyforma, így tulajdonképpen egy órán keresztül ugyanazt a pár lépést tudtuk táncolni, ami kicsit azért rányomta bélyegét a hangulatomra. De sebaj, vissza az első színpadhoz, hiszen jöhetett az Irie Maffia. Az együttes teljes egészében felvonult a színpadra, iszonyúan próbáltak, majd Sena, Coloumbo és Busa mc-zése robbantott bombát. Utánunk jöhetett az Anima Sound System, még néhány DJ és egy kis tánci.

Én sajnos már az Anima Sound System előtt feladtam, és mivel ekkor már több, mint öt órája parkoltam, lassan mennem kellett fizetni és hajcsizni, hogy másnap újult erővel vethessem bele magam az éjszakába.

Rimár Ildikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky