3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2008. május 16. | Savas Henrik

A MyMusic bemutatja: Zagar ma nagyot dob a Dunán!

Copyright: Botos Tamás

A MyMusic zenei portál  május 17-én (szombat) engedi vízre azt a koncertsorozatot, ami reményeink szerint sokáig szórakoztatja majd a hazai igényes zenére vevő nagyérdeműt. A hagyományteremtő mulatságsorozat nyitányának fő attrakciója, a Zagar lesz. Felvezet, és hangulatot csiszol a Supersonic, valamint a Turbo, és dj Abu.

A mai magyar kulturális életben bátor vállalkozás, ha valaki úgy próbál rendezvényt szervezni, hogy nem áll mögötte arany fokozatú pénzeszsák – nemzetközi multi, mobilszolgáltató, vagy legalább a helyi autókereskedés – ami meglódítaná a megfelelő összeggel a kezdeményezést. A MyMusic portál rendezvényekre szakosodott ága, önerőből, hagyományteremtő céllal mutatja be annak a sorozatnak az első darabját, amit remélhetőleg több zenei műfajban, megannyi fővárosi, és remélhetőleg a későbbiekben, vidéki klubokban is megtalálható lesz. Az igényes zenei szórakoztatás jegyében május 17-én az A38-on az igen találó Süllyed a hajó! címmel üt léket a szürke hétköznapokba.

Az est fő produkciója, az új évezred kelet európai Ray Manzarekje, a hangulat-festőművész Zságer Balázs, és csapata a Zagar. A projekt a hazai pályán tavaly minden elismerést besöpört amit lehetett, a 2007-es Cannot Walk Fly Instead című albumuk erősen javallott minden elektronikus zene fannak, a magyar undeground énekesnők krémje által hozott gospel kórussal megtámogatott Wings of Love pedig a rádiók himnusza lett, amit élőben kihagyhatatlan.

A Supersonic zenekar a hazai virágzó indie-szcéna egyik sokat igérő csapata. A 10 éve praktizáló srácok nemcsak idehaza, de Nagy Britanniában és Írországban is értek el szép sikereket, valamint szép pozíciót foglalnak el a kaliforniai rádióállomások játszási listáin, ami nem csoda, mivel idén sikerült nagylemezre való szerződést összehozni a 272 Recordsnál.

A MyMusic koncertsorozat egyik célja, hogy olyan tehetségeknek is lehetőséget biztosítson, akik idáig kevés lehetőséget kaptak a bizonyításra. Ilyen csapat a Tanka Balázs (ex-Freshfabrik, ex-Warpigs ex-P.O.T.) által vezetett pszichedelikus garázs-rockban utazó Turbo. A 2006-ban alakult csapat most élőben is bizonyíthatja, hogy van létjogosultsága, a hazai underground zenei szintéren.

Az est főtámogatója a radiocafé 98.6 és a www.zoom.hu!

További infókért látogasd rendszeresen a MyMusic oldalát!

Jegyek elővételben a helyszínen és a Ticketportal jegyirodákban kaphatóak!

Savas Henrik

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. More

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. More

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. More

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. More

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky