2008. augusztus 18. | Bankos Zsu

Szelíd punktámadás a Szigeten – galéria!

A Die Ärzte már több, mint húsz éve ugyanazon egyszerű recept alapján dolgozik: soha nem veszik komolyan magukat, és náluk mindig a közönség az első. Az idei már a harmadik Szigetes fellépésük volt, a Nagyszínpadon legújabb lemezükből és régi slágerekből szemezgettek.

Már a sajtótájékoztatón is rengeteg kolléga volt kíváncsi a világ legjobb zenekarára- a három úriember ugyanis így nevezi magát-, de amikor arra került a sor, hogy mindenki feltegye a bandának szánt kérdéseket, már kissé alább hagyott a lelkesedés, és akadt néhány kínos pillanat is. Bela B., Farin Urlaub és Rod Gonzalez azonban minden bakit egy poénnal hárított, és egy-két értékes információt is megosztott a sajtóval. A Szigetre tudatosan készülnek, szeretik a fesztivált, többek között azért, mert nemcsak a rockzenére koncentrál, hanem rengeteg más műfajnak is helyt ad, és itt ők is könnyebben elvegyülnek a tömegben. a Sex Pistols előtt játszani pedig külön élményt jelent nekik. A Die Ärzte mellett mindhárman szólóban is aktívak, Farin Urlaubnak idén ősszel jelenik meg a legújabb lemeze, Bela B. pedig télen ismét visszatér a színészethez,  a népszerű zenészt már most több felkérést kapott. De az első a zenekar, és az esti koncert.

A színpadot „díszítő” Achtung Jazz! feliratú hatalmas függöny a Himmelblau című dal közben hullt alá, s kezdődött a show. Leginkább a Jazz ist anders nagylemez dalait hallhattuk, de több régi slágert is eljátszott a csapat, főként a 13 című 1998-as lemezről, mint például a Der Graf-ot, amely Bela B. tisztelgése a nagy példakép Lugosi Béla előtt (a művésznevét is tőle kölcsönözte a zenész, aki Dirk Felsenheimer néven született Berlinben, és egy Lugosi Béla tetoválás is díszíti a testét), a 1/2 Lovesong, Rod egyik kedvenc szerzeménye, és a nagy közönség kedvenc, a Rebell. Nem maradhatott el a Schrei nach Liebe sem, és a többi politikai töltetű dal sem, mint a Deine Schuld, vagy a Hurra.

A csapat folyamatosan poénkodott a színpadon is, a közönség pedig engedte a játékot, ha kellett leült, hullámzott, tapsolt, vagy hallgatott. Nem volt kérdés, hogy azok a legjobb pillanatok, amikor saját magunkon nevetünk. Ez a zenekar pedig egyenruhás dobosával, néhol „diktátori” stílusával egészen konkrétan a önmaga arcába nevetett. A közönség pedig vele együtt szórakozott.

Bankos Zsu