2008. augusztus 17. | chen

A nosztalgiába fulladó harmadik.: URH, TGU, VBK

Ahány embert ismerek, mindenki edzette a fantáziáját a pénteki Pistolsra. Fogadások, találgatások cikáztak, hogy most ez vicc lesz vagy komoly, húzós vagy puha, meg hogy egyáltalán tényleg eljönnek-e a ráncos britek. Pedig volt még mit várni ettől a péntektől, fel akart támadni több főnix is.

A nosztalgia-napot az URH indította (számomra). Az 1980 összeverbuvált tiszavirág-életű, de a magyar undergroundra annál nagyobb hatással bíró UltraRock Hírügynökséget tárt karokkal vártuk, de kazettán is elég lett volna. Müller Péter Sziámi felállt a színpadra, de ennyire erővel a wc tetejére is állhatott volna otthon. A közönséggel minden nemű kapcsolatot negligálva hamisan, félgőzzel és flegmán eltinglitanglizott egy csokrot a gyűjteményből. A Menyhárték mintha komolyabban vették volna a feltámadást, játékukban volt erő, arcukon öröm és élvezet, de már biztos öregek nem tudnak őrülten fel- alá rohangálni a színpadon (lehet soha nem tették, de ehhez meg én vagyok fiatal), hogy magukra tereljék a figyelmet a konok pulikutyaként „szaladgáló”, vakkantgató Sziámiról. Hátamat a színpadnak fordítva, az aktuális kompániám arcába bámulva azért jó érzéssel lehetett üvöltözni/ énekelni az Ismeretlen katonát, a Szavazz rámot és Vigyetek el-t. Amikor csak fülelgettem – a mozgás csak elég erőltetve jött – a rég nem hallott szövegek iróniája mosolyt fakasztott. Bár baromira nem értem miért kellett játszani a Ki akarja nyírni a doktor című rettenetet is. Mindegy, nekem tényleg kinyíródott az a rock & roll, vagyis inkább csak nem ált össze a porból a madár. Sokaktól azt hallottam, hogy óriási élmény volt, meglehet. Bár szerintem csak túl büszke volt a dalok szeretete és a sok emlék, nem akarták, nem merték bevallani, hogy egy öncélú Müller-performancet láthattunk pár balek közreműködésével. (Huh, lehet ezért kapni fogok…)

A következő főnixjelöltnek a brit Transglobal Underground-t választottam. Ők ugyan a mai napig járják a világot legendásan lendületes koncertjeikkel, de a nagysikerű és nyílván nagyon elfoglalt Natacha Atlassal csak a mi kedvünkért álltak össze újra. ’99-től ui. a tényleg a globalizmus jegyében fogant Natacha (palesztin, egyiptomi, marokkói, zsidó és brit vérvonalú belga nemzetiségű hölgy) már csak solo karrierjére koncentrált. Az orientális dallomokat nyugati és afrikai ritmusokkal mesterien fuzionáló TGU-tól pörögős, feszes, erőteljes, energetikus és provokatív koncertet vártam. Ehelyett kaptam (kaptunk) egy meglehetősen enervált és életunt showt. Elmúlt a lendület??? Áááá!!! Vagy ennyire rossz hatással lenne Natacha jelenléte a bandára? A frontember Tuupból nem sugárzik az erő, arca fásult, csak „van” a színpadon és levezényli az estet, mint egy kötelező iskolai hangversenyt. Natachának szép a hangja ugyan, de ha az ember ránéz az életunt arcára, a világot átívelő dallam-kavalkád öröme világfájdalommá lényegül. Egy fél mosolyt láttam a nőn, azt is mikor lement a színpadról és beleugrott a Hamid Mantu (programozás, ütősök) nyakába. Táncol, riszálja a csípőjét, villongatja a combját, próbál kacéran nézni a sminkje alól, de az egésznek olyan kötelező szaga van. Aztán hintőporoz, lassan kéjesen kibújik a cipőcskéből… és pörög (ezen a Szigeten a nők csak pörögnek), kb 5 percig, de valahogy nem odavaló az egész, meg minek pörögni, ha nem élvezzük. Pörgés közben vigyorogjon az ember! Ha Natacha átadja a terepet a fiúknak, elindul valami, a mellettem állók karba font kezei is lazulnak, jön egy pici indiai dhol és tabla ritmusra pakolt ragga egyveleg, amiért szeretjük a TGU-t. A szitár gyönyörűen szól megjegyzem, Sheema Mukherjee nagyon érzi a húrokat, és az egész zenekarból ő az egyetlen aki végig mosolyog és láthatóan élvezi amit csinál. A végén az improvizáció mesterkéltre sikerül, a ráadásra már nincs is kedvem maradni, a koncert az örömzene megfeszítése volt.

Punk haverom boroskólát nyom kezembe miközben Pistolsra indulunk, több éve nem ittam, de nagyon bejött. Egyelőre a VBK vezeti a főnixek top-listáját…

(A britekről nem írok, megteszik mások, legyen elég az, hogy vigyorogva csúszott lejjebb a májam 10 centit, mikor oldalról belémcsapódott egy arra repülő punk…)

Chen