2008. augusztus 15. | Neményi Márton
Belülről jövő rap, depresszív downtempo, eltűnt francia dj, és brutális germán house. A nagyszínpad messze van, én pedig elrejtett kincsek után kutatok a Szigeten csütörtökön, avagy minek a sztárokra várni, amikor felfedezhetjük a nemlétező német humort?
Hiába vált a Petőfi Rádió (bocsánat, MR2) az utóbbi évben trendteremtő- és fenntartó tényezőjévé, befuttatva nem egy együttest, előretolt állásukra a Szigeten kevesen voltak kíváncsiak csütörtök délután. Akik ott voltak, azok is inkább ejtőzésre használták az árnyas-füves területet, pedig a MyMusic-bulin is fellépett Turbo megtette a magáét. Zúzás és pszichedélia, jobban játszottak együtt, mint bármelyik jól bejáratott budapesti koncerthelyszínen, izzadtan és porosan is élvezték. És a tucatnyi bólogató-ugráló rajongó sem rossz, főleg, hogy egyikük egy törzsi cuccokba öltözött, mindenkivel haverkodó indián volt, aki mozgáskultúrájából ítélve nem veti meg a – mondjuk úgy – alternatív gyógynövény-használatot.
A Suhancos nevű kecskeméti banda az egyik legszimpatikusabb kezdeményezés az országban. FankaDeli, a repper-énekes és Balázs, a zenész görcsmentes jazz- és népzene-kotyvalékot oszt, némi hiphoppal és szívből jövő rappel. Nem tudom, a hangosítás, vagy valami kollektív egykedvűség okozta, de ami a lemezen imádnivaló, az itt erőtlenre sikerült. Azért persze továbbra is kötelező pótolnivaló mindenkinek.
Egy Kispálnyi idővel később itt esett meg azonban a csütörtök egyik legjobb konceretje, a Realistic Crew-nak hála. Kérdezzétek csak a még mindig pártucat fős közönséget. Meditatív hiphop, nyomasztó downtempo, cselló és laptop-dj, náluk mintha még a triphop nevű, nagyjából tíz éve halott műfajnak is lenne újra értelme. Nem véletlenül voltak Amon Tobin előzenekara az A38-on. Pedig meg sem erőltetik magukat: Berger Dalma, aki legalább annyira modell mint énekesnő, az instrumentális részeknél hátralibeg egy kis sörért. Amikor visszajön ezüst bikinifelsőjében és nagyon rövid nadrágjában, rögtön előkerülnek a fényképezők és a mobilok. Egyszer megjelenik a Rewind-bulik sztárja, MC Zeek is. Rutinosan, pontról pontra lenyomják az Overcome album nagy részét, mivel azonban a lemez az egyik legjobb magyar anyag évek óta, ez is elég egy majdnem zseniális ejtőzős-befordulós „bulihoz”.
Este úgy döntöttem, hogy ezen az elektro-vonalon mozgok tovább – már amennyire látom magam előtt a porban. Megcéloztam tehét a Party Arénát, ahol elvileg Vitalic játszott. Sajnos tényleg csak elvileg: az utóbbi évek legőrültebb francia dj-je, az „egyszemélyes Daft Punk” helyett trance-kompatibilis közönséget kiszolgáló szettből hallottam részleteket valakitől, akit nem ismertem és nem is volt a programfüzetben. A pultnál senki nem tudta megmondani, mi az ábra, így áttántorogtam az A38-ra. Jobban nem is dönthettem volna.
„Most jön Modeselektor?” – kérdeztem egy lányt, aki lelkesen bólogatott. „De ha most jön Modeselektor, akkor miért ilyen kevés az ember?” Tanácstalanok voltunk. Aztán megoldódott a rejtély: a rutinos szigetelők annyira hozzászoktak a késéshez, hogy csak a buli felére telt meg a sátor. Pedig a legjobb német dj-duó addig is kitett magáért: fejletépős house, monoton, dallamtalan hangörvény, néha törtek, az arcokon leírhatatlan élvezet. A Modeselektorban benne van minden, amitől a komoly, felnőtt emberek utálják az általuk csak technónak nevezett elektronikus tánczenét. Ez azonban senkit sem érdekelt, főleg nem a két fellépőt (és a vj-t, akit a maguk idióta eszköztárával szintén bevontak a buliba). Volt hadonánszás, grimaszolás, a saját zenéjük túlordítása, karaoke-paródia, idegbeteg zászlólengetés, a végén pedig felfújták háromméteres majom-alakú lufijukat, aki, szegény, ott állt értetlenül a buli végéig. És még hátra volt a pezsgőfröcskölés. Egy percre sem vették komolyan magukat, pedig lemezeik kifejezetten nyomasztóak tudnak lenni – a Happy Birthday albumon (és a bulin is) abszolvált Scooter-paródián mondjuk én is röhögtem, főleg, hogy maga a hidrogénszőke frontember működött közre benne. Lehet, hogy mégis van német humor?
Kifele menet már biztos voltam benne, hogy kár a fél napot a nagyszínpadnál tölteni. Ha arra gondolok, mennyi eldugott gyöngyszemet találni a Szigeten, ha az ember veszi a fáradságot, azt kell mondanom: időpocsékolás a sztárokra várni ötvenezer ember között.
Neményi Márton