3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2008

2008. július 4. | Kerényi Áron

Anna & The Barbies: A VOLT-on minden nap játszunk! - galéria!

Copyright: MyMusic.hu

A fesztivál egyik nyitó koncertjét adta szerdán 6 órakor az Anna & The Barbies. A második albumán éppen túl lévő zenekar alapító testvérpárjából Pásztor Annával beszélgettünk a nyárról és a fesztivál-életérzésről.

Mymusic: - Most már egy nap távlatából, kialudva, hogy értékeled a tegnapi koncertet?
Pásztor Anna: - Hihetetlenül jó volt. Azt tudni kell, hogy eredetileg úgy lett volna, hogy 5-én játszunk egy nagyobb sátorban, csak aztán volt egy kis kavarás, és végül ez lett. Amikor először megláttam a színpadot, elismerem, megijedtem, mert kicsi volt, és klub-szerű. Ehhez képest első nap, délután hat órakor jöttek az emberek, kiabáltak, énekeltek, táncoltak, szóval fergeteges volt.

Akkor neked működik a fesztivál-feeling?
- Hát persze, nagyon. Igazából mi 10 éve arra várunk, hogy bejuthassunk a fesztiválokra, de eddig maximum csak Hegyaljára hívtak le minket. Ismertek mindenhol, meg szerettek is, csak nem nagyon tudták hova rakni ezt a zenét, nem volt ennek megfelelő fórum. Most viszont, hogy megjelent a második nagylemezünk, elkészült két videóklip, egyszerre megnyíltak a kapuk. Ezen a nyáron megyünk még Soundra, Hegyaljára, a Zánkai-fesztiválra, Szigetre és végül SZIN-ra is. Szóval beindult a szekér.

Hű. Akkor most ti gyakorlatilag fesztiválokon laktok?
- Igen, szó szerint is. Most is kiköltöztünk sátorral, Szigeten is kint leszünk végig. Igazából én nagyon szeretem a fesztiválokat, az embereket, az egész életérzést. És a többi fesztiválozónak pedig üzenem, hogy minden este az Unicum Next Kamionnál játszunk háromszor fél órát, szóval aki lemaradt volna tegnap, az jöjjön el megnézni. A többieknek pedig megsúgom, hogy július 22-én Lenny Kravitz előtt fogunk játszani, ami szintén hatalmas show lesz. Addig is, egészségetekre!

Kerényi Áron

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. július 7.

Elmondjuk, hogyan legyél milliomos 4 nap alatt? +18-as videó!

Túl vagyunk az első nagy nyári fesztiválon. Több mint egy nap távlatából, kijózanodva, kialudva visszatekintünk, és összegzünk. Eztán készülünk a következőre. Tovább

2008. július 7.

Hazánk legizzasztóbb jelensége a VOLT-on - galéria!

Utolsó napra kifogytam a szuszból, így nálam már csak azok a koncertek jöhettek szóba, amik – mondjuk úgy- már bőven azután kezdődtek, hogy a TV maci párnára hajtja a fejét. A négynapos őrület záróakkordjainak a Vad Fruttik zenekart és a Péterfy Bori & Love Band-et választottam, és jól tetem. Tovább

2008. július 6.

Elélveztünk a VOLT-fesztiválon +18-as videó

Wattie Buchant nem ismerik fel a rajongói, az idei VOLT gerappája a gumi klumpa, és találtunk originál ballonos szódát a fesztiválon fillérekért. VOLT beszámoló: a vég. Tovább

2008. július 6.

Manu Chao szeret minket - galéria!

A Cypress Hill mellett az idei VOLT egyik legjobban várt bulija Manu Chao koncertje volt. Az előző napi nagyszínpados malőr – szar hangzás, rövid műsoridő – után gyógyírként balzsamozta fülemet a pénteki headline: PASO, Quimby, Manu Chao. Tovább

2008. július 5.

Volt ’n’ bass – tört ütemek Sopronban

A VOLT-fesztivál egyik legnagyobb erőssége évek óta a tört ütemek, azon belül is főleg a drum&bass nagyágyúinak hazánkba csábítása, de az idei kínálat minden eddigit überelhet. Túl vagyunk egy Roni Size Reprazenten, egy Marky & Stamina MC-n, és az utolsó estét High Contrast fogja zárni. Élménybeszámoló és ajánló. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky