![]() ![]() |
![]() ![]() |
|
---|---|---|
Prodigy és La Roux is a SzigetenNagy visszatérők és eddig itthon még nem látott produkciók szerepelnek a Sziget legfrissebben megjelent nevei között. A Prodigy, Lily Allen, a Ska-P, a La Roux és Fink már bizonyított, s nem hiába várják vissza őket a rajongóik, míg az idei Szigeten először láthatjuk Miles Kane, a Palma Violets, Kavinsky, a Jagwar Ma és a Bonobo előadását. Tovább |
2014. március 1. Sziget 2014 |
|
Jake Bugg, a London Grammar és Skrillex is a SzigetenA korábban bejelentett – köztük több friss Grammy-díjas – előadók mellé a napokban állt a fellépők sorába az idei Grammy-gála sztárja, a négy kategóriában is nyertes Macklemore, aki Ryan Lewisszal érkezik. Jön a korábban három dance Grammyt is bezsebelő Skrillex is. A most bejelentett nevek közt ott van továbbá a kivételes tehetségnek kikiáltott Jake Bugg, Németország legnépszerűbb zenekara, az új lemezével nemsoká’ megjelenő Die Fantastischen Vier, a kiváló angol electro-trip-hop trió, a London Grammar a - tavalyi lemondása után - Michael Kiwanuka is. És jön Tom Odell, a Darkside, a The Big Pink, Borgore és Brody Dalle is. A Sziget idén augusztus 11-én indít, s tart augusztus 18-ig. Tovább |
2014. február 11. Sziget 2014 |
|
Díszítsd Te is a Szigetet!Állítsd fel az „álom állam” szimbólumát, tervezz szobrot, installációt, dekorációs elemet, mely színvonalas érdekessége lehet a Fesztiválköztársaságnak, pályázz egyedi projekttel, ami szép, kedves és figyelemfelkeltő! A Sziget Fesztiválköztársaság idén is kiemelt figyelmet fordít a látványvilágára, ezért egy nemzetközi pályázatot is meghirdetnek, aminek keretében várják a legjobb szabadtéri installációs ötleteket, és jelentős összegekkel támogatják azok megvalósítását. Tovább |
2014. február 7. Sziget 2014 |
|
Placebo, Bastille és QOTSA is a Szigeten 2014-benFelröppentek az első nevek a határait idén egy héttel később, azaz augusztus 11-én megnyitó Sziget Fesztiválköztársaság fellépői közül. A „szabadság szigetén” ott lesz az új lemezéért frissen és többszörösen Grammy-nominált Queens Of the Stone Age, az új lemezzel visszatérő Placebo, a minap a nemzetközi szakma által az „Év Befutójának” választott Imagine Dragons, a Brit Awards-on négy kategóriában is nominált Bastille és az idei Szigetet záró fény- és tűzijáték show keretei közt fellépő „Guinness rekorder”, Calvin Harris is. A most bejelentett nevek közt ott van továbbá a Klaxons, Stromae, a Starlight Girls és Laidback Luke is. És ez még csak a kezdet... Tovább |
2014. január 22. Sziget 2014 |
|
A Sziget fala is bekerült az albumba - Before I DieA világon több mint 400 helyen épített Before I Die „fal” közül a budapesti Sziget Fesztiválon felállított alkotás is bekerült a nemrég napvilágot látott Before I Die albumba. Tovább |
2014. január 13. Sziget 2014 |
|
A Sziget fesztiváljai Európa legjobbjai köztA legnagyobb nemzetközi fesztivál-elismerés, a European Festival Awards ma közzétette a különböző kategóriák legjobbjainak listáját. Eszerint, a több száz induló fesztivál közt, a Sziget Szervezőiroda összes nevezett rendezvénye, így a Sziget, a MasterCard Balaton Sound, a VOLT Fesztivál és a B.my.Lake is ott van kategóriájában a legjobb 10 között. Tovább |
2013. december 9. Strand 2014 |
|
Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább |
2013. október 16. Sziget 2013 |
|
Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább |
2013. augusztus 28. Sziget 2013 |
|
Ezt mondtátok ti a SzigetrőlBárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább |
2013. augusztus 13. Sziget 2013 |
|
Még egy utolsó nap a SzigetenVasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább |
2013. augusztus 13. Sziget 2013 |
|
Kiscsillaggal pizsama fellövésBár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább |
2013. augusztus 13. Sziget 2013 |
|
Szemfényvesztés – vagy inkább parasztvakítás? – David Guetta módraÉs sajnos elérkezett a vége. A Sziget utolsó napját viszont sokan vártuk, na nem azért, hogy elmúljon a fesztivál, de a beígért End Show miatt. Meg persze azok, akik unták már a környéken folyamatosan hallható dübörgést. Na, ők aztán megkaphatták. David Guetta nem spórolt a basszussal és a hangerővel, 11-ig az eddigi leghangosabban ment a technó. Hozzá pedig tűzcsóvák, tüzijáték, konfetti, szerpentin, eperfüst és lézerfények. Csak épp a számokból spórolta ki a sajátjait. Tovább |
2013. augusztus 13. Sziget 2013 |
|
Fényfoltok a Szigeten – Luminárium és lábszagMost először sikerült világosban kiérnem a Szigetre, pont azzal a céllal, hogy a nagykoncertek megkezdése előtt megnézzem, mi a felhozatal a „nemkoncert” programokból. Mielőtt a tömegbe vetettem volna magam, rögtön leálltam a Lumináriumnál, és úgy döntöttem, nem hagyom a következő évre, hogy végre megnézzem, milyen is az. Tovább |
2013. augusztus 13. Sziget 2013 |
|
Sziget: Romantikus és izgalmas kalandok!Első Szigetes élményem sokkal jobban alakult, mint azt vártam, bár a magas árak és a rengeteg rosszarcú figura miatt furcsa volt az egész. Sosem jártam még a Szigeten, és mint mindent, ezt is túlizgultam. Nem kellett volna! Tovább |
2013. augusztus 12. Sziget 2013 |
|
Sziget: A legnépszerűbbek a negyedik naponMika, az Enter Shikari, az Alvin és a Mókusok és az Editors is azok között a zenekarok között volt, melyeket vétek lett volna kihagynom. Részt is vettem a koncertjeiken hellyel-közzel: az élmények, amelyeket a fellépések alatt szereztem, feledhetetlenek. Tovább |
2013. augusztus 12. Sziget 2013 |
|
Sziget: Mika, az est sztárjaTelhetetlen vagyok. Míg a nap nagy részét ismét lekéstem, a kilenc után kezdődő programok közül egyszerre kettőt is akartam látni. Mika és Hadouken! egy időben. Küldetés teljesítve. Tovább |
2013. augusztus 12. Sziget 2013 |
|
Sziget: Ingyen sör! Alvin és a MókusokFennállásának huszadik évét ünnepelte idén az Alvin és a Mókusok triója. Ezt a jubileumi alkalmat említették is a srácok a szombat esti Szigetes koncerten: boldog születésnapot kívántak önmaguknak és mindazoknak, akik aznap ünnepelték a szülinapjukat. Tovább |
2013. augusztus 12. Sziget 2013 |
|
A Sziget meg a staffBesétálsz a kapun, és máris húzod a szádat a karszalag-ellenőrzés és a táska tartalmának kiürítése miatt. Beállsz a sorba és morogva várod a sörödet. Mi tart ennyi ideig? Miért nem jön már ide hozzám? Miért tett bele ennyi jeget? Türelem! Tovább |
2013. augusztus 12. Sziget 2013 |
|
Sziget: Csak lazán, ne tervezz!Idén csak hétvégére sikerül kiszabadulnom a Szigetre, ezért úgy próbálok kapkodni az élmények után, mintha folyamatosan le lennék késve valamiről. Felesleges. Amint elengedi az ember a koncertnézési kötelezettségét, és megbékél a legkisebb színpaddal is, felszabadult bulizás veheti kezdetét. Tovább |
2013. augusztus 11. Sziget 2013 |
|
Sziget: A Blur örökSokat kellett várnunk arra, hogy hazánkba is ellátogasson, a kilencvenes években híressé vált angol zenekar, de megérte. A Blur hatalmas bulit csapott. Ne hallgassatok a fanyalgókra! Tovább |
2013. augusztus 11. Sziget 2013 |