3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2018. október 8.

Deathcore ünnep volt a Düreres Chelsea Grin

Copyright:

Csütörtökön a Dürer Kertben a Chelsea Grin, az Oceano, a Kublai Khan és az Enterprise Earth legénysége bizonyította, hogy a deathcore koránt sincs kihalófélben. A műfaj és szerelmesei élnek és virulnak, és amíg ilyen bandák a hírmondók, ne is csodálkozzunk, hogy majdnem tele is tömték a Dürert!

A bejutással szerencsére nem volt gond (ez kezd a hely kellemes szokásává válni), nem úgy a forgalommal és hatalmas dugókkal Pest belvárosában, úgyhogy igencsak iparkodnom kellett, hogy elérjem a nyitóbandát. Ez pedig nagyon is hálás döntésnek bizonyult, ugyanis a fiatal amerikai banda egészen kiváló nyitányt kanyarított a nagyterem színpadára. Ők voltak az egyike a négy bandának, akik nem csak a mélyebb három húrt használták a gitáron, hanem kiváló dallamokat és szólókat is szállított nekünk BJ Sampson, ez pedig egy remek meglepetés volt megacélozott, döngölésre felkészült hallójárataimnak. Természetesen nem kell félni, az Enterprise Earth ízig-vérig deathcore volt, a hét húr kellően megdolgozta a hasfalunkat, és amikor Dan a színpadra lépett és megszólalt, mindenki elolvadt. Nekem kicsit Whitechapel érzésem volt, ugyanis mikor Phil Bozeman a Mitch Luckert búcsúztató SS-tribute koncerten elnyomta az Unanswered-öt, akkor volt hasonló érzésem. Egy vékony ember sátáni hanggal. Jah, igen, meg Mitch-nél is, ha már így szóba jött… Szóval egy szó, mint száz, a nyitány király volt, csak azokból a dalzáró downtempós breakekből kéne visszavenni, mert minden tétel végén egy kicsit uncsi.

A Kublai Khan nekem sosem volt a favoritom, ugyanis ez a stonercore (hivatalosan texas metalcore), vagy mi a szösz, amit nyomnak, egyáltalán nem fogott meg soha. Kijöttek, eljátszották a dalokat (amik feltűnően nagyon rövidek voltak a többiekhez képest), nem is voltak annyira egyben, mint a többi banda, ráadásul a gitárok is csak döngöltek, mindenféle dallam vagy szóló nélkül. Egyedül Isaac Lamb dobost emelném ki, aki a sok ritmusváltás ellenére is egészen pontosan hozott mindent, holott körülbelül négyütemenként változott a dalok ritmusa, intenzitása. Talán ennek is köszönhető egy kicsit, hogy nem volt egy egységes húzása az egésznek és a végére már talán kicsit unatkoztam is. Pedig az utolsó dalban Nolan Ashley végre egy kis dallamot is hozott, de olyan rövid ideig, hogy szinte említésre sem volt méltó. Mindenesetre én a kisebbséget képviseltem láthatóan a nézeteimmel, mert a közönség egyöntetűen élvezte a texasi csupaszív arcok tuskócore-ját.

Az Oceano minden várakozással ellentétben a kiírt időpont előtt kezdte meg a döngölést, ami annyira meglepett, hogy még a büfésorból kellett végighallgatnom az első másfél dalt. Aztán végre visszatértem a kis helyemre a hangosítókordon elé és nem hittem el, hogy csak én hallom ki, hogy a lábdob olyan szinten túl van tolva, hogy csak a cuppogást hallani, minden más mintha nem is lett volna. Tény, Matt Kohanowski elképesztőt művelt a cájgon, de sokkal jobban élveztem volna, ha nem csak látom, amit művel a kezeivel, hanem hallom is, ugyanis a blastok és ghostok olyan szinten vesztek el, hogy kicsit ki is herélte az egész hangzást. Pedig Adam Warren hozta a zsenialitását és mikor szívhez szólóan buzdított mindenkit, hogy zenéljünk és higgyünk benne, mert ő hisz bennünk, akkor majdnem el is érzékenyültünk. Csak éppen akkor súgta a fülembe egy műértő cimborám, hogy „Te, az énekes néger?”, hogy onnantól csak arra tudtam koncentrálni, nehogy kiköpjem az italom. Így félóra muzsikálás után ez elég konkrét lökést adott a komfortérzetemnek. De visszatérve a zenére: az Oceano szintén azon zenekarok közé tartozik, akik inkább a döngölést preferálják és a három vékonyabb húrt itt is le lehetett volna szedni a gitárról, de ezzel együtt is rutinból lehozták a bulit, csak a hangosításért kár...

A végére már számítottam rá, hogy a Chelsea Grin is kicsit előbb fog kezdeni (iszonyatos logikáról téve tanúbizonyságot), és nem is csalódtam, ugyanis majdnem 10 perccel hamarabb kezdtek Tom Barberék a kiírtnál. Itt már szavam nem lehetett a hangosításra, minden úgy szólt, ahogy annak kellett, és aminek végtelenül tudtam örülni, hogy szinte a komplett új lemezt végignyomták, faltól falig. Aztán levonultak a színpadról és látszott az embereken a kétségbeesés, hogy „úristen, mi van a májdemnésönnel? Gyorsan vanmórszong!” De aztán lannak bizonyult az aggódás, hiszen a srácok visszajöttek és lenyomtak még vagy 4-5 klasszikust, amitől a rajongók szíve megnyugodott, a fáradtabbak pedig kicsit azt érezhették, hogy túl lett nyújtva a koncert. Én az utóbbiak közé tartoztam, ugyanis a negyedik banda végén már valljuk be, a fülünkön folyik ki az agyunk. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy a Chelsea Grin simán viszi az est legjobbja díjat, Tom Barber remek igazolás volt (még ebben az állapotában is…), Stephen a gitáron csodát tud művelni (csak ne lenne ennyire Felgam-leszarom feje), Pablo Viveros vokálozása dobolás közben pedig eszméletlen élmény. Plusz végre megbizonyosodhattam róla, hogy az Eternal Nightmare élőben is üt. Köszi!

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky