3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2015. január 15. | -gabriella-

Ganxsta jött, látott, győzött!

Copyright:

A Ganxsta Zolee és a Kartel idén lett 20 éves és ennek apropójából nemcsak egy tribute lemezt adnak ki az elmúlt időszak legjobb dalaiból, hanem ennek egy részét többed magukkal be is mutatták 2015. január 10-én a Barba Negrában. Hogy milyen volt húsz év munkássága két órában összesűrítve? Nosztalgikus és rohadt jó!

Kezdjük ott, hogy szerintem az idősebb generáció tagjai közül igen kevés olyan ember van, akinek ne lett volna a ’90-es évek végén legalább egy másolt Ganxsta Zolee kazettája. Főleg, hogy 1998 fülledt nyarán minden szüneten lévő jóérzésű diák az MSat oltalma alatt legalább két óránként fogyasztotta a Keleti oldal - Nyugati oldal című számot. Innentől kezdve pedig nem volt olyan a lakótelepen, aki ne lett volna a zenekar fanja. És bár nem tudom, hogy például az „Isten hozott nálam öcsém, ez a való világ, Pénz, drogok, fegyverek, na meg a pinák.” szöveg mit is jelentett nekem 13 éves lányként, de nagyon éreztem.

Szóval ha abból indulunk ki, hogy a zenekar már 20 éves és mi is felnőttünk közben, érdekes lehet ennyi idő elteltével mit ad nekünk a zenekar jubileumi koncertje. Pláne, mert rengeteg vendégelőadó képviseltette magát aznap, az 1G Records ötletéből készülő Ganxsta20 Tribute lemeznek köszönhetően. Így aztán az este felvezetéseként a Gypo Circus kezdte, majd az Uzipov tépte le az arcunkat, de igazából mindenki Ganxstáékra várt. Puzsér Róbert félig kellemetlen felvezetője után indult a nagyjából két órás frenetikus show, ahol szerintem mindenki megtalálhatta a maga kedvencét.

A csapatban hiába voltak változások, a két alaptag még mindig ott van, és lényegében tök mindegy, hogy jelenleg 2015-öt írunk koncertileg még mindig zseniálisak. Nem csak azért, mert jön a tribute album és mindenképpen promózni kell, hanem mert ezt az estét nagyon jól összerakták.

Kezdésként lement a Quimby igencsak eltalált feldolgozása, sajnos nem élőben, viszont jó felvezetése volt a zenekarnak. Igazából tényleg a legnagyobb slágerek mentek és közben olyan vendégszereplők léptek színpadra a zenekarral, mint Majka, aki a Heroinban segédkezett és az este egyik legjobb előadását nyomta Dögléggyel. Leginkább azért, mert alig nyúlt az eredeti számhoz. A másik favorit a Paddy and the Rats Vato Locoja volt és arról felesleges lenne bármit is mondani, hiszen van kép és hang, így beszélhet az helyettem:



Mindenképpen érdemes megemlíteni még Brains és Saiid "Rossz vér" átdolgozását, ami szintén nem kicsit jó.

Az este felépítése egyébként úgy nézett ki, hogy két – három számot játszott a zenekar és ezt szakította meg egy-egy vendégelőadó, illetve az este végén Steve is beugrott egy rövidebb szerepre, csak a régi életérzés kedvéért. Milyen számok mentek? Minden, amit el tudsz és szeretnél képzelni. Nyilván ment a "Keleti oldal - Nyugati oldal", "Ki a fasza gyerek?", "Szerb határ" és egyéb jóságok... A fináléban pedig a Soerii & Poolek is befutott és egy zseniális lezárást kerekített az estének. Egyszóval: kurva jó volt az egész! Hál’ Istennek a youtube-on már fent van a koncert, szóval mindenkinek jó szórakozást hozzá!



Mit kell még tudni? Azt mindenképpen, hogy ezzel a Barba Negrás bulival nem ért véget a Ganxsta20, hiszen a hatalmas érdeklődésre való tekintettel érkezik a folytatás is. Jön a második felvonás az Akvárium Klubban még több feldolgozással és még több mókával, szóval érdemes már most felvésni a május 9-i dátumot és időben megvenni a jegyet, mert ez a Barba Negrás buli is igen gyorsan teltházas lett, pedig az legalább 1500 embert jelent. Addig pedig Boldog Születésnapot Döglégyéknek vagy stílszerűen "Csók Zoli bácsi!"!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky