2014. november 25. | MyMusic
Teljes telt ház és értő közönség fogadta a Petőfi Csarnokban múlt hétvégén az újra hazánkban játszó veterán jazz-rock csapatot, a Colosseumot. Chris Farlowe és zenekara a nemrég megjelent Time On Our Side című albumát mutatta be.
Meglepően nagy tömeg volt a Pecsa előtt nem sokkal a kezdés előtt: 19:30-kor még több száz fős sor kígyózott kint az utcán, ugyanis a biztonsági őrök nem engedtek be senkit. Mikor megnyíltak végre a kapuk, akkor kisebb csoportokban engedték be a közönséget, így jó fél órás sorban állással kezdődött az este. Vajon zuhogó esőben is várakoztatták volna az embereket? A tömeg aztán gyorsan elfoglalta az ülőhelyek mindegyikét, hiába, ez nem egy tinibuli, nem csak a zenekar, de a közönség átlagéletkora is 60 pluszos volt.
A zenekar a régi nagy sikerdarabok mellett a napokban megjelent Time On Our Side című albumukról is eljátszott három számot. A Morning Story-val emlékeztek a nemrég elhunyt Jack Bruce-ra, aki régi nagy cimborájuk volt, minden koncertjükön játszottak valamit tőle.
A másik újdonság a Blues for the Music: Hiseman és felesége, Barbara Thompson lányának a szerzeménye (a lemezen a kislány (sz. 1975), Ana Gracey is énekel Farlowe-val). A szaxofonos anyuka, aki Dick Heckstall-Smith 2004-es halála óta pótolja őt a zenekarban, betegsége ellenére nagyszerűen fújta, orrára tolt csinos kis olvasószemüvegében.
Az egész koncert jól szólt - már amikor szólt. A 3. szám előtt Clem Clempson gitáros és két technikus kb. 6-8 percig négykézláb próbálta helyrehozni a gitárerősítést, ami nagy nehezen sikerült. A kulturált, jól viselkedő közönség azonban nem cirkuszolt, nem füttyögött, türelmesen megvárta, míg sikerül a bakit elhárítani, és mehetett tovább a koncert. A nálunk gyakran szólóban is vendégeskedő énekes, az érdekesen korpulens felsőtestű, még mindig hatalmas hangú Chris Farlowe remekül nyomta végig a témákat. Igaz ugyan, hogy az elmúlt hetek sok német koncertje után egyszer danke schőn-nel köszönte meg a tapsot, de aztán gyorsan korrigált: milyen gyönyörű Budapest, remek a "goulash soup". Aztán rögtön újabb germán baki: "meg milyen finom a Schnitzel". De nem ez a lényeg: fantasztikusan énekelt, különösen a Stormy Monday Blues-ban.
A Valentyne Suite-ben óriási gitár-basszusgitár párbajt hallhattunk Clempson-tól és a basszeros Mark Clarke-tól, akinek egy kicsit Jack Bruce-ra emlékeztető, remek énekhangja is van. Dave Greenslade is nagyszerű dolgokat művelt a Hammondon.
A főkolompos, zenekarvezető Jon Hiseman dobos volt főleg a storyteller: a dalok között a hatalmas cintányérok mögül előmászva anekdotázott, viccelődött. "Nagyon-nagyon régen, amikor az itt ülők nagy része még meg sem született (no ez így, ebben a formában nem igaz, hiszen a nézők átlagéletkora nem lehetett sokkal kevesebb a színpadon állókénál – a szerző) éppen a TV-t néztem, ahol egy Neil Armstrong nevű fickó, valamilyen hollywoodi stúdióban eljátszotta, hogy a Holdra lép; nos pont akkor fejeztem be a most következő mű borítószövegének írását". A fantasztikus Valentyne Suite utáni ráadást pedig pont az ő hatalmas dobszólója vezette be.
A hat veterán muzsikus emlékezetes koncerttel örvendeztette a jazz-rock és a blues budapesti rajongóit, új lemezüket pedig jó szívvel ajánlhatjuk az igazi, jó zene kedvelőinek.
1. Walking in the Park (The Graham Bond Organisation cover)
2. Morning Story (Jack Bruce cover)
3. Blues to Music
4. No Pleasin'
5. Call It Stormy Monday (But Tuesday Is Just as Bad) (T Bone Walker cover)
6. The Way You Waved Goodbye
7. Valentyne Suite
8. Drum Solo
9. Lost Angeles