2014. augusztus 21.
A Strand Fesztivál első napján olyan sor várakozott a bejutásra, ami a rutinosabb fesztiválozókat rögtön a dugi piák kibontására sarkallta. A résztvevők már a reggeli vonatokkal megérkeztek, de a kapunyitásra délig kellett várni. Délutánra azonban eltűnt az eső és megnyitott a Strand!
Van, aki mások hibáiból tanul. Van, aki a sajátjaiból. Még mielőtt coelho-i magasságokba vagy mélységekbe csúsznék, térjünk a lényegre. Tavaly a bejutás katasztrofálisra sikerült a Strand Fesztiválon. És idén… nos, idén is. Szerintem sokkal hosszabb sor várt arra, hogy beléphessen a fesztivál területére, mint 2013-ban. Megkoronázta az élményt, hogy a jegybeváltás, csomagellenőrzés után sem jött el a felszabadult bulizás, mert a fesztiválterületet később nyitották csak meg. Így ott tulajdonképpen egy új sor fogadott mindenkit.
Viszont pozitív változások is történtek. A tavaly nagyon szerencsétlenül (egymással szemben) elhelyezett két színpad végre eltávolodott egymástól. Ezért külön élvezhetőek az egy időben zajló koncertek, ami sokat dobott a hangzáson.
Az időjárás idén nem a legjobb fej a fesztiválozókkal. Meleg sincs, az eső is esik. Ez persze nem tartott vissza néhány keményebb arcot attól, hogy megmártózzon a Balatonban.
A Sziget áraihoz szokott szememnek kifejezetten jót tett, hogy a Strand Feszt sokkal olcsóbb a múlt heti fesztiválnál (egy sör 450,- Ft). A kiszolgálás tempójával sem volt gond, nem kellett sokat várni. A pultosok jó fejek, például a tavalyi kedvencünk idén is azonnal megismert minket.
A Strand Fesztivál a kezdeti jegybeváltási mizériát követően határozottan élvezhetővé és kedvessé vált.
Anikó