3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. április 16. | Bea

Hetedhét országra szóló Péterfy Bori

Copyright:

„Baromi jó itt a buli, de mostmár vissza kéne mennem dolgozni!” –  mondta Péterfy Bori az Akváriumban 2014. április 11-én, miután besétált a közönség legsűrűjébe. Aztán visszament, és megadta a módját az ünneplésnek: elég óriási bulit csináltak a banda szülinapja alkalmából! Éljen a hét éves Péterfy Bori és a Love Band!

Hét év alatt úgy számolom, legalább ötször voltam Péterfy Bori és a Love Band koncerten. Kíváncsi voltam, a bűvös hetes szülinapra mivel készülnek, és tudnak-e újat mutatni? Az elején keserűen úgy éreztem, ez nem sikerült. Lement az első két-három szám, és szomorúan vettem tudomásul, hogy olyan volt, mintha kicsit kimerült volna a banda. Gondoltam, végülis nem csoda, hét év, már mindennel előrukkoltak, amivel lehetett. Hiszen voltam az A38-on, 2007-ben, nagyjából az első fellépésükön, amikor mondhatni még kezdők voltak - és miután szépen előadták az előre végiggondolt számokat és hozzáfűznivalókat, rájöttek, hogy korán van még, folytatni kéne. Erre újra előadták őket, ugyanúgy, sorban, ugyanazokkal a kommentekkel. Aztán volt egy Gödrös Halloweenes boszorkánykodás 2010-ben, ott már abszolút tökéletesen ment minden. Vagy egy Világveleje Fesztivál 2013-ban, ahol szinte rögtön szülése után mintegy robbant Bori. Meg szintén tavaly a Pálinka Fesztiválon, ahol koncert közben az Erzsébet téri férfiszoborcsoporttal flörtölt. Ésatöbbi, ésatöbbi. Arra jutottam, sebaj, már így is hálás vagyok nekik minden eddigi koncertélményért. És miközben szépen ezen rágódtam, egyszer csak beindult az együttes. És tomboltak, őrjöngtek, partiztak, egyként, összeszokottan, vérprofin, és közben őszintén.

Bori cuccát mondjuk nem egészen értettem; a szokásos westerncsizma, forrónaci, flitteres fekete top, motoroskesztyű outfitet most kicsit elvontabbra cserélte. Volt rajta ezüst latexgatya, fekete flitteres szmoking, és ennek megkoronázásaként egy piros madártollas valami. Hát, lehet, hogy náluk ez a szülinapi jelmez. Sebaj. Énekelni, mozogni, szerepelni tökéletesen tudott benne, az a lényeg. És nem féltette az outfitjét, az is biztos: többször is szörfözött a tenyereken, bár aztán már mondogatta, hogy ne dobják le, mert az előbb is kicsit leejtették. De ha nem a feltartott kezeken úszott a közönségbe, akkor jött Bori a saját lábán. Csak nem tudta sokáig élvezni a vendégszeretetet, időnként felszólt a zenekarnak, hogy „már mindjárt jövök, kezdhettek!”, meg a rajongóknak, hogy „baromi jó itt a buli, de mostmár vissza kéne mennem dolgozni!”. De ha a színpadról énekelt, onnan is végig picsipacsizott a hallgatósággal. Volt nagy ajándékozás is: kaptak szülinapi, házassági, stb. meglepiket az éppen ünneplő közönségtagok, de a kedveskedés kölcsönösen ment a PB&LB felé is, „szexi illatú” pólók és egyebek formájában.

És persze megvolt a Labamba, a Vámpír, a Téged Nem, meg úgy általában minden imádott számunk. Majdnem két órás, igencsak kimaxolt előadásban. Én nem tudom, hogy bírja Bori, meg a többiek is, végig, nonstop mozgásban, és közben végig csúcsszínvonalban. Hét év alatt összesen hét babát potyogtattak vagy épp csináltak, de a zenélésben is nagyon ott vannak. Hálisten. Minden egyes PB&LB tag. Nem csodálom, hogy már hetekkel előre elfogyott minden jegy. Sajnálhatják, akik lemaradtak a boldog szülinapozásról, mert ahogy szokták, vagy igazából még annál is jobban, Péterfy Boriék totálisan szétszedték a házat!

Fotók: Akvárium Klub

Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky