3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2014. február 12. | govinda

Britanniában a rock a legmenőbb

Copyright:

A tavalyi év lemezeladási adatai szerint az Egyesült Királyságban a rock volt 2013 legnépszerűbb műfaja, ezzel pedig leelőzte a popot – számolt be a UK Charts Company. Nocsak!

A legtöbb eladást produkáló műfaj a pop volt 2011-ben és 2012-ben egyaránt, de 2013-ban ez megváltozott: letaszította a trónról a rock, köszönhetően az olyan óriási népszerűségű lemezeknek, mint amilyen az Arctic Monkeys AM-je, vagy Jake Bugg második albuma, a Shangri-La – írja a Guardian. A tízezer (óriási szám!) legnépszerűbb lemez 40%-a rock kategóriájába sorolható, ennek ellenére az öt első korong a sorban kivétel nélkül popzene – ezek többek között Emeli Sandé és a One Direction albumai, valamint válogatáslemezek.



Gennaro Castaldo, a Brit Hanglemezgyártók Szövetségének szóvivője így nyilatkozott a jelenségről: „Míg a pop vonzereje és népszerűsége töretlen, addig a rockzenéé jobban ingadozik, ezáltal pedig jobban látható az a lelkesedés, amelyet az új előadók teremtenek, amint beköszönt náluk egyfajta áttörés. Azzal, hogy az Arctic Monkeys lassacskán kultzenekar lesz, valamint olyan előadók tudják megszólítani a rajongók egy új generációját, mint Jake Bugg vagy a Bastille, a rockzene, úgy tűnik, egy újabb csodálatosan élénk időszaka köszönthet be.”



Ennek ellenére a pop kislemezekből több fogyott a szigetországban: 36,2%-os eladást produkáltak szemben a rock-maxik 21,4%-ával.

Forrás: nme.com

govinda

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Kontynuować

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Kontynuować

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Kontynuować

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Kontynuować

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky