2013. december 19.
Egy Ladaajtóval járja az országot a hazai etno-punk vonal legújabb képviselője, a Gypo Circus. Hogy miképpen került hozzájuk az 1200-es karosszériaelem, azt a zenekar sem tudja, de most az évzáró turné keretében próbálják megtalálni a hátsó ajtó eredeti gazdáját. A szóban forgó ajtó legközelebb a Gozdu Manó Klubba érkezik meg, természetesen a Gypoval együtt, akik december 19-én, vagyis ma este a Láma Dalai zenekarral együtt, egy igazi balkán hangulatú GPS (Gypo Pillanatnyi Szolidparty) koncerttel búcsúztatják a 2013-as évet.
A 2013-as fesztiválszezon igencsak lendületes volt a szegedi Gypo Circus számára. A srácok rengeteg fesztiválon felléptek, hol szólóban, hol pedig országos cimboráikkal, a Ganxsta Zolee és a Kartellel együtt, és a Petőfi Rádió bevette a repertoárjába Polgármester című slágerüket.
Az emelkedett hangulatú bulikról készült videoanyagaikból viszont eddig kimaradt egy finoman szürreális élmény: az egyik, Guy Ritchie/Blöff-hangulatú koncert utáni mulatozásból a turnébuszban ébredve a zenekarvezető-basszusgitáros Kecskeméti Sanyi egy zöld színű 1200-es Lada hátsó ajtajával az ölében ébredt. A cefreszagú eszmélés után a csapatból senki sem emlékezett arra, hogyan kerülhetett a szovjet autóipar elpusztíthatatlan remeke a turnébuszba.
„Miután senkinek halvány gőze nem volt hogyan került hozzánk az elem, és a környékbelieknek sem hiányzott az ajtó, így velünk maradt. Először a budavári koncertünk után sorsoltuk volna ki a rajongóé között, de most úgy döntöttünk kabalaként velünk marad, és az év végi országjáró körúton ereklyeként mutatjuk be. Kapott egy pofás fényezést, amit mindenki megcsodálhat, aki eljön valamelyik bulinkra, sőt fotózkodni is lehet majd az ajtóval, de nem ér nagyon összefogdosni az új festést” - vázolta a részleteket Bandi, a Gypo etno-horda énekes-gitárosa.
A Gypo Circus új dalait rögzítette a stúdióban, ezután mini-országjáró túrára indultak, aminek kiemelt állomása lesz a december 19-ei Gozsdu Manó Klub-beli koncertjük, ahol (a Láma Dalai együttessel közösen) ígéretükhöz híven garantált mulatozással, és egy izmos, etno-punk bulival köszönnek el idénre a fővárostól.