2013. november 16. | govinda

Mi ez itt, VOLT Fesztivál? - Ivan & the Parazol

Olyan nevek ismeretében, mint a Middlemist Red és az Ivan & the Parazol, sejteni lehetett, hogy a péntek esténk nem lesz egyszerű a Gödörben. Az eredmény? 2013 legjobb klubkoncertje (ami a magyar szcénát illeti).

Idáig kellett várnom arra, hogy megnézzem magamnak a Central Passage komplexumán (ami egyébként eléggé kongott az ürességtől) belül helyet kapó új Gödör Klubot. A régit imádtam, kedvenc helyeim egyike volt, pedig egyáltalán nem mondható hibátlannak, mégis megvolt a nagyon jellegzetes hangulata, otthonossága. Az elvárásaimról lemondtam, mert anno annyira csalódtam az Akváriumban (túl steril lett) - így viszont kellemes hatást keltett az új placc. Kicsit szürke, kicsit egyszínű, de családias.

Annyira jól ütöttük el az időt a Gödör folyosóin, hogy a Middlemist Red buliját csak félig-meddig, a perifériáról kísérhettük figyelemmel, de ettől függetlenül nagyon ígéretes volt - nekünk kellemes bemelegítés, a jó helyet szerzőknek pedig eleve hatalmas móka. Kicsit meglepett, hogy már ők is akkora ovációt és visszatapsot kaptak - no persze, van miért, akárki nem tudna ilyen zenét összepakolni, főleg nem ilyen fiatalon.



A koncertjük vége után viszonylag (és érthetetlenül) gyorsan az első sorban találtam magam, a rettenetesen sűrű tömegben - már itt éreztem, hogy ez emberes feladat lesz, mármint épp bőrrel végigtombolni a dolgot. Sebaj, gondoltam, valamit valamiért... De amire számítottam, az köszönőviszonyban nem volt azzal, amit kaptam.

Az olvasók tudják, hogy megfordultam már néhány Parazol-koncerten, és aki tényleg olvas, azt is, hogy mindig nagyon elismerően nyilatkozom róluk. Ami péntek este történt, azt viszont rendkívül nehéz cizelláltan leírni: a teljes közönség olyan szintű őrületbe hajszolta magát is és a zenekart is, hogy ilyet nem lehet minden bulin, de akár csak minden másodikon sem tapasztalni. Az elejétől végéig hibátlan hajtépés volt: a nyitódal, a Baby Blue után úgy éreztem magam, mint más koncerteken a zárások után. Iszonyatos energiák, folyamatos pörgés, együtt tomboló, de kellemes tömeg: egészen elképesztő élmény. Az a fajta tömeg, akikek az energiái csak tovább emelik a tiédet is, és nem azon bosszankodsz, hány könyök van éppen a vesédben, vagy mennyi a körülötted lévő makirészeg hölgyek aránya.

A nép minden egyes szám alatt megbokrosodott, minden dalt ismertek, szerettek, azt vártam, hogy mikor mozdítjuk ki a korlátot a helyéről. Nem lehet leírni, na.  (Zárójel: a kis Get Back-etűd után egy hölgy mellettem a dal kilétéről érdeklődött; ha igazán őszinte akartam volna lenni, azonnal hazaküldöm... Körülbelül ez az egyetlen negatívum az emlékeimben, plusz hogy néha a fejemre[!] öntötték az alkoholt, de egy idő után leszámoltam ezzel a kellemetlenséggel is.)

Állítólag egyébként ekkora őrületre nem nagyon volt még példa a csapat történetében. (Iván úgy harmadtávnál már feltette a kérdést: 'Mi ez itt, kérem, VOLT Fesztivál?')



Szinte minden előkerült a repertoárból megint, aminek elő kellett, köztük ugye a két új trackkel (amit már most döbbenetes hangerővel üvöltött mindenki). A saját remekbeszabott dalaikat még megfejelték két feldolgozással: az előző pesti koncerten is elhangzó Nem tilthatom meggel az Omegától, valamint a Hardest Button to Buttonnal, á la White Stripes.



Nem kommentáljuk hosszan; ugyan nagyban megkönnyítené a helyzetem, ha lenne videófelvétel a dologról, de mivel ez egyelőre nem áll rendelkezésünkre, egyebet nem tudok mondani, mint hogy egy istentelen nagy (hang)robbanás volt az egész. Utána még kaptunk egy nagyon picikét az Icky Thumpból is, ami bennfentes forrásaim szerint maguknak a zenészeknek is igen nagy örömet okozott. Az utolsó akkordok után még némi rokksztárkodásra is futotta: szép legényeink odaléptek az első sorhoz, hogy mindenki (akit mondjuk nem nyomtak össze) közelről csodálhassa meg bájaikat.

Nem tudom, mi volt a legjobb: hogy már a koncert elején úgy tűnt, mintha valaminek a közepén lennénk, hogy torkunkszakadtából énekeltünk, hogy mindenki tombolt és aratott (tánctéren és színpadon), hogy Jack White tapsikolna örömében, ha tudná... Valahol ezt a hatást, élményt vártam, amióta csak elkezdtem a fiatalurak koncertjeit látogatni - és lőn.

Teljesen mindegy is, kinek mi volt a legjobb momentum. Még próbálunk magunkhoz térni. Talán a következőig sikerül... 2013 legjobb bulija - akik ott voltak, azoknak biztosan.

govinda