3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. november 11. | Anikó

Érjétek be ezzel: rock helyett pop – Nickelback koncert

Copyright:

A Nickelback 2013. november 8-án először lépett fel országunkban. A Hits turné keretein belül a Papp László Sportarénát választották helyszínül, és a jegyek hónapokkal ezelőtt elfogytak. Fergeteges rockkoncertnek néztünk elébe. A fellépés során aztán kiderült, hogy ez csak megmaradt várakozásnak.

Péntek este az Arénához érve hosszú sor kígyózott a komplexum előtt. A kanadai zenekar sosem lépett még fel Magyarországon, ezért sok rajongó hatalmas és hosszadalmas várakozás után számolhatta vissza az órákat a buli kezdetéig. Én csak annyiban különböztem tőlük, hogy már volt szerencsém látni a Nickelback-et a Dark Horse turné során. Akkor egy pirotechnikával dúsított, fantasztikus show-n és egyben egy ízig-vérig rockbulin vehettem részt. Hasonlóra számítottam november 8-án is immár Budapesten, a Hits turnén.

Még a koncert előtt fájóan konstatáltam, hogy nem sikerült fotós engedélyt szereznem, így a fellépés megörökítésére maradt a szervezők által is engedélyezett kiskompakt. Utólag helyes döntésnek bizonyult, hogy nem kockáztattam meg, hogy bevigyem a DSLR-t, mert a szervezők tényleg nem engedték be a közönség soraiba a profi fényképezőgépeket. De nagyon úgy tűnt, hogy nem csak én nem kaptam fotós akkreditációt. Ugyanis a fotósárok végig üres maradt. A koncert első három dala alatt sem láttam senkit, aki ott dolgozott volna. Ezt azért nem igazán értettem…

Térjünk vissza a kapunyitáshoz. Néhány száz rajongó türelmetlenül várta, hogy elfoglalhassa az állóhelyét. Bár vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy a türelem hiányának kifejezésének az a leghelyesebb módja, ha azt skandálják, „mi a fasz van”... A lényeg, hogy a kapuk kinyíltak, és mindenki elfoglalta a helyét.

Az első percekben zavart döbbenettel figyeltem, hogy valami nem stimmel… ugyanis legutóbb az Aréna az emlékeim szerint annál, amit láttam, sokkal nagyobb volt. Bizony a teltház annyit jelentett, hogy a fél Arénát leválasztották, valamint a rendes színpad méretéhez képest fele akkora színpadot állítottak fel. Mondjuk ki, kicsit gagyinak tűnt. Ahogy közeledett a koncert kezdete, a sorok kezdtek megtelni, de tömegnyomort azért nem tapasztaltam.

Az előzenekar, a Skillet kb. 45. percig zenélt. Nem mondanám, hogy rossz zenét nyomtak, főleg a dobos csaj volt vagány, de azért igazán mindenki a Nickelbackre várt. Az énekes ezerszer elmondta, hogy ők a Skillet és hogy először járnak Magyarországon. Végig azt éreztem, hogy a produkció valahogy idegen és őszintétlen. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de ez a gondolat folyamatosan bennem pörgött.

Aztán elérkezett az estnek az a pontja is, amikor a Nickelback fellépett az Aréna színpadára. A lendületes kezdés és zárás között (Animals illetve Burn it to the Ground) néhányszor leült a koncert. A setlistben voltak számok, amik a régi szép rockzenei időkre emlékeztettek (pl. Too Bad, Something in your Mouth, Figure You Out), de nagyon sok már-már pop dal hangzott fel (pl. Gotta Be Someboday, When We Stand Together). November 8-án már nem egy rockzenekar koncertjén ugráltam, hanem egy népszerű pop-rock banda fellépésén álltam. A Nickelback távolodása a rocktól évről évre egyértelműbb tény és a Here and Now album csak ráerősített erre. Számomra a november 8-ai este jelentette azt a fordulópontot, amely után a Nickelbackre már nem tudok rockzenekarként gondolni.

A koncert legnagyobb erényeként azt hozhatjuk fel, hogy a kanadai zenészek eljöttek ide, és élőben lejátszották a legnagyobb slágereiket. Meg kell jegyeznem, hogy fájt annak a hiánya, hogy az első albumokról semmi sem került be a Hits turné zenéi közé (a Curb és a The State lemezek anyagából).

A fénytechnika természetesen lenyűgöző volt, de az ilyenkor megszokottnak számító pirotechnikát például egyáltalán nem alkalmazták. A látványvilágot tényleg szépen kivitelezték, de ennél több is belefért volna.

Akikkel a koncert után beszélgettem, mind egyetértett azzal, hogy – attól függetlenül, hogy az este egy fantasztikus élmény volt – mégis többet vártak ettől a show-tól. Olyan volt az egész, mintha egy Kelet-Európára lebutított Nickelback bulit láttunk volna, „ezeknek ennyi is elég lesz”-stílusban.

Anikó
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky