2013. november 11. | Anikó

Érjétek be ezzel: rock helyett pop – Nickelback koncert

A Nickelback 2013. november 8-án először lépett fel országunkban. A Hits turné keretein belül a Papp László Sportarénát választották helyszínül, és a jegyek hónapokkal ezelőtt elfogytak. Fergeteges rockkoncertnek néztünk elébe. A fellépés során aztán kiderült, hogy ez csak megmaradt várakozásnak.

Péntek este az Arénához érve hosszú sor kígyózott a komplexum előtt. A kanadai zenekar sosem lépett még fel Magyarországon, ezért sok rajongó hatalmas és hosszadalmas várakozás után számolhatta vissza az órákat a buli kezdetéig. Én csak annyiban különböztem tőlük, hogy már volt szerencsém látni a Nickelback-et a Dark Horse turné során. Akkor egy pirotechnikával dúsított, fantasztikus show-n és egyben egy ízig-vérig rockbulin vehettem részt. Hasonlóra számítottam november 8-án is immár Budapesten, a Hits turnén.

Még a koncert előtt fájóan konstatáltam, hogy nem sikerült fotós engedélyt szereznem, így a fellépés megörökítésére maradt a szervezők által is engedélyezett kiskompakt. Utólag helyes döntésnek bizonyult, hogy nem kockáztattam meg, hogy bevigyem a DSLR-t, mert a szervezők tényleg nem engedték be a közönség soraiba a profi fényképezőgépeket. De nagyon úgy tűnt, hogy nem csak én nem kaptam fotós akkreditációt. Ugyanis a fotósárok végig üres maradt. A koncert első három dala alatt sem láttam senkit, aki ott dolgozott volna. Ezt azért nem igazán értettem…

Térjünk vissza a kapunyitáshoz. Néhány száz rajongó türelmetlenül várta, hogy elfoglalhassa az állóhelyét. Bár vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy a türelem hiányának kifejezésének az a leghelyesebb módja, ha azt skandálják, „mi a fasz van”... A lényeg, hogy a kapuk kinyíltak, és mindenki elfoglalta a helyét.

Az első percekben zavart döbbenettel figyeltem, hogy valami nem stimmel… ugyanis legutóbb az Aréna az emlékeim szerint annál, amit láttam, sokkal nagyobb volt. Bizony a teltház annyit jelentett, hogy a fél Arénát leválasztották, valamint a rendes színpad méretéhez képest fele akkora színpadot állítottak fel. Mondjuk ki, kicsit gagyinak tűnt. Ahogy közeledett a koncert kezdete, a sorok kezdtek megtelni, de tömegnyomort azért nem tapasztaltam.

Az előzenekar, a Skillet kb. 45. percig zenélt. Nem mondanám, hogy rossz zenét nyomtak, főleg a dobos csaj volt vagány, de azért igazán mindenki a Nickelbackre várt. Az énekes ezerszer elmondta, hogy ők a Skillet és hogy először járnak Magyarországon. Végig azt éreztem, hogy a produkció valahogy idegen és őszintétlen. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de ez a gondolat folyamatosan bennem pörgött.

Aztán elérkezett az estnek az a pontja is, amikor a Nickelback fellépett az Aréna színpadára. A lendületes kezdés és zárás között (Animals illetve Burn it to the Ground) néhányszor leült a koncert. A setlistben voltak számok, amik a régi szép rockzenei időkre emlékeztettek (pl. Too Bad, Something in your Mouth, Figure You Out), de nagyon sok már-már pop dal hangzott fel (pl. Gotta Be Someboday, When We Stand Together). November 8-án már nem egy rockzenekar koncertjén ugráltam, hanem egy népszerű pop-rock banda fellépésén álltam. A Nickelback távolodása a rocktól évről évre egyértelműbb tény és a Here and Now album csak ráerősített erre. Számomra a november 8-ai este jelentette azt a fordulópontot, amely után a Nickelbackre már nem tudok rockzenekarként gondolni.

A koncert legnagyobb erényeként azt hozhatjuk fel, hogy a kanadai zenészek eljöttek ide, és élőben lejátszották a legnagyobb slágereiket. Meg kell jegyeznem, hogy fájt annak a hiánya, hogy az első albumokról semmi sem került be a Hits turné zenéi közé (a Curb és a The State lemezek anyagából).

A fénytechnika természetesen lenyűgöző volt, de az ilyenkor megszokottnak számító pirotechnikát például egyáltalán nem alkalmazták. A látványvilágot tényleg szépen kivitelezték, de ennél több is belefért volna.

Akikkel a koncert után beszélgettem, mind egyetértett azzal, hogy – attól függetlenül, hogy az este egy fantasztikus élmény volt – mégis többet vártak ettől a show-tól. Olyan volt az egész, mintha egy Kelet-Európára lebutított Nickelback bulit láttunk volna, „ezeknek ennyi is elég lesz”-stílusban.

Anikó