3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. október 30. | govinda

Dráma: Feloszlott a Jonas Brothers

Copyright:

Az anno a Disney Channelről indult csapat, kislányok, tinik és anyukáik kedvencei úgy döntöttek, befejezik pályafutásukat, legalábbis a közös együttműködést. Lemondták közelgő amerikai turnéjukat, és immáron az is biztos, hogy nem jelenik meg az ötödik lemezük. Hjaj.

Nick, Joe és Kevin kedden jelentette be, hogy hivatalosan is lezárják igen sikeres zenekari karrierjüket, legalábbis ebben a formában. Ezt megelőzően mondták le turnéjukat is, alkotói nézeteltérésekre hivatkozva. A feloszlás hírét először a People magazin írta meg, amit aztán meg is erősített a csapat sajtósa, de több részletet nem kívánt nyilvánosságra hozni az ügyről.

A fiúk azt nyilatkozták a People-nak, hogy mindenki egyetértett a szakítással kapcsolatban, és hogy minderre azután jutottak, hogy Nick korábban közölte testvéreivel: ''bezárva' érzi magát a zenekarban. (A srácok egyébként is szüneteltek 2010 és 2012 között - mostanában elég aktívak voltak, turné, kislemez, próbák, ami a Facebook oldalukon is megmutatkozik - október 8-a óta viszont nem született egy bejegyzés sem. Talán emiatt az aktivitás miatt is különösen megrázó lesz a hír néhány rajongó számára.)

A New Jerseyből származó testvérek 2005-ben kezdtek el együtt zenélni Jonas Brothers név alatt, rajongótáborukat pedig a Disney Chanelllel közös munkának, az onnan szerzett ismertségüknek köszönhetően építették ki.

Eredetileg idén kellett volna megjelentetniük ötödik lemezüket - így már egészen biztos, hogy az erről szóló rajongói álmok összetörnek.



Forrás: billboard.com

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
jazzy33 2013. nov.. 9.  14:12 2
Jonas Brothers! I LOVE YOU FOREVER+!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
   
jazzy33 2013. nov.. 9.  14:09 1
neeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!
   

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky