3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. október 24.

Nagykorúvá vált a Ganxsta Zolee és a Kartel!

Copyright:

Az immáron nagykorúvá vált Kartel - élén Ganxsta Zolee-val - 18 éve, az Egyenesen a gettóból című klasszikussá érett nagylemezzel indította a pályát, rajta olyan elévülhetetlen örökbecsűkkel, mint a Boom a fejbe!, a Minden, amit akarok… vagy épp a címadó tétel. Zolee, Big Daddy és a „Kartelizálódott” Fényes Ösvény a Barba Negrában tartandó holnapi szülinapi bulival, turnéval és jó néhány újdonsággal ünnepli a jeles kort.

Anno 1995-ben már nem lepett meg senkit Zana Zoli rapperré válása, hiszen a Sex Action – Action transzformáció első megnyilvánulásán, a 1994-es Összeomláson is volt egy Ganxsta Mix kizárólag az ő tiszteletére. Az első Kartel album, az Egyenesen a gettóból megjelenése egyértelművé tette: innentől kezdve többet látjuk majd Zolit Döglégyként a frontvonalban, mikrofonnal a kézben, mint a dobok mögött, de még az eleinte fanyalgó rockerhadat is meggyőzték az olyan klasszikus slágerek, mint a Keleti oldal.

A pálya azóta is - szinte töretlenül – ível, leszámítva a 2005 környéki globális hip-hop válságot, amiről Zolee nemrégiben így nyilatkozott : „Nagyon örülök, mert úgy tűnik, a hip-hop megint életteret nyert, ugyanis a 2000-es évek közepétől volt egy elég komoly hullámvölgy, ami minket is meglehetősen rosszul érintett.”

A műfaj és a banda reneszánsza maximálisan leszűrhető a legújabb lemez, a Hatalmat a Népnek! sikeréből, amelyről az egyik – meglehetősen nyers – dalhoz most egy rádióbarát verzió van születőben.  „A Nincs Erő c. dalunkhoz csináltunk egy B-verziót, mert bár kurva jól működik a szövege lemezen meg koncerten, de a rádiók nem nagyon szeretik. Márpedig rádiókban szerepelni nem rossz dolog, úgyhogy Pierrot-val közösen csináltunk egy másik verziót, amiből nemcsak kivettük a nemkívánatos szavakat, de kapott egy plusz refrént is, amit Pierrot fog énekelni. Nagyon izgalmas lett ettől a dal, mert lesz egyfajta alter íze, tehát nem tipikus Kartel, de persze azért megmaradt a töke is neki. Ehhez csinálunk most egy klipet, erről fog szólni az ősz” – vázolta Zolee.
A Kartel vezére elárulta azt is, hogy a szül
etésnapi turnéra egy teljesen új, a zenekar korai időszakából származó dalokkal teletűzdelt műsorral készülnek, az ős-rajongók legnagyobb örömére.  

„Tulajdonképpen ezt egy óriási hip.hop cirkusznak kell elképzelni két nagyon remek underground  vendégrapperrel, Siska Finuccsival, és Funktasztikussal, a koncert előtt és után non-stop gengszter rappel. Az új műsor egy nagyon erős, első lemezes blokkal indul, előszedtünk olyan régen játszott dalokat, mint az Egyenesen a gettóból, ami ugye az első lemez címadó dala, aztán szétszedjük a régi számos mixet és csak ezek után jön majd a Döglégy for Prezident meg a Telepi Gyerekek és a többi.”

Ne feledjétek tehát: holnap este a Barba Negrában!

Ganxsta Zolee és a Kartel feat. Fényes Ösvény
Vendég: Gypo Circus
2013. október 25., 20:00
Barba Negra Music Club, Budapest 1117, Prielle Kornélia u. 4.
Belépő: elővételben 1700 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky