3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. szeptember 24.

Új irányok felé Hajózik a Budapest Bár

Copyright:

Szeptember 26-án az A38 Hajón adja őszi nagykoncertjét a Budapest Bár. A megszokott énekeseken és zenészeken kívül az este vendége lesz Tania Saedi, a Magyarországon is igen népszerű DelaDap énekesnője, aki saját, Saedi néven futó projektjét a Sofa Surfers tagjaival együtt hozta létre.

Nemcsak a kitűnő énekesnő szereplése jelenti a koncert különlegességét. Itt mutatja be a zenekar Budapesten először azokat az új számokat, amelyek eltérnek az eddig megszokott feldolgozásoktól. Emblematikus nemzetközi és magyar pop–rock dalok is megszólalnak a cigányzenekar feldolgozásában, és természetesen a nagyszerű énekesek előadásában. A dalok között szerepel többek között Michael Jackson-, Depeche Mode-, Tom Waits-feldolgozás, de tartogatnak magyar vonatkozású meglepetést is. Ez az új irány tükröződik majd a Budapest Bár jövő év első felében megjelenő új sorlemezén is. 
 
Az esti koncert egyben egy figyelemfelhívó, nyelvtanulásra biztató rendezvénynek, az Európai Nyelvi Koktélbárnak is része. A rendezvény célja, hogy a Nyelvek Európai Napja alkalmából felhívja a figyelmet a nyelvtanulás fontosságára és Európa nyelvi sokféleségére, az anyanyelv és az idegennyelvtudás képviselte értékekre. A nap szellemében az esti koncert is többnyelvű lesz. Az eseményt a Budapesten működő európai kulturális intézetek szervezik. További információk a rendezvény honlapján találhatók: www.nyelvikoktelbar.eu
 
A koncerten fellépnek a Budapest Bár zenekar tagjai: Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály, Farkas Richárd és Kisvári Ferenc valamint  Németh Juci, Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kollár–Klemencz László, Szücs Krisztián, Kiss Tibor és Tania Saedi.
 
Jegyek válthatók az A38 honlapján, illetve elővételben és a helyszínen is vásárolhatók az A38 pénztárában. 
 

Budapest Bár & Tania Saedi

2013. szeptember 26., 20:00

A38 Hajó, 1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő

Jegyárak: elővételben 3900 Ft, a helyszínen 4500 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky