3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2013. március 17.

Tavaszköszöntő Budapest Bár CD és lemezbemutató turné

Copyright:

A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockélet kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat már több mint öt éve sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és vállalati rendezvényeken egyaránt. Régi filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb slágereket dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva.

A Budapest Bár 2012 őszén az Óbudai Társaskör felkérésére összeállította első olyan tematikus műsorát, amely Fényes Szabolcs zeneszerző munkáját dolgozta fel, „Budapest Báros” megfogalmazásban. Fényes Szabolcs talán a legsokoldalúbb magyar zeneszerző volt, akinek slágerei generációkon keresztül fennmaradtak. Két és fél évtizeddel halála után nincs nap, hogy dalai ne csendüljenek fel valamely rádióban, televízióban. Ebből a műsorból született a Budapest Bár legújabb lemeze, melyen a zenekar mellett Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Keleti András is közreműködik. A lemezen összesen 15 szám szerepel, köztük a Szeretni bolondulásig, a Haccacáré, a Rejtély, valamint más ismert és kevésbé ismert dallamok. A dalok a Budapest Bártól megszokott újszerű és minőségi hangszerelésben szólalnak meg. A saját kiadású Cd megjelenése április közepére várható, és a koncerteken lesz megvásárolható.
 
A lemez dalai:
Fényes Szabolcs – Szenes Iván: Szeretni bolondulásig (ének: Behumi Dóri)
Fényes Szabolcs – Görgey Gábor: Egy részeg éjszaka (ének: Frenk)
Fényes Szabolcs – Mihály István: Mindig az a perc (ének: Németh Juci)
Fényes Szabolcs – G. Dénes György: Köszi, köszi (ének: Rutkai Bori)
Fényes Szabolcs – Mihály István: Balalajka sír az éjben (ének: Keleti András)
Fényes Szabolcs – G. Dénes György: Szerdán tavasz lesz (ének: Behumi Dóri)
Fényes Szabolcs – Békeffy István – Szenes Iván: Az egyik ilyen, a másik olyan (ének: Németh Juci)
Fényes Szabolcs – Bacsó Péter: Rejtély (ének: Keleti András)
Fényes Szabolcs – Szenes Iván: Túl szép, amit te mondsz (ének: Frenk)
Fényes Szabolcs – Szenes Iván: Kétszer kettő néha öt (ének: Behumi Dóri)
Farkas Mihály – Farkas Róbert: Tisztelet Fényesnek (zenekar)
Fényes Szabolcs – Szenes Iván: Gyurgyevó (ének: Rutkai Bori)
Fényes Szabolcs – Békeffy István: No de hogy le tetszett fogyni (ének: Keleti András)
Fényes Szabolcs – Kovách Kálmán: Nem nősülök soha (ének: Keleti András)
Fényes Szabolcs – G. Dénes György: Haccáré, haccaccáré (ének: Németh Juci)
 
Az új album megjelenését egy hét állomásból álló Fényes Szabolcs-turé követ: április 29. Hévíz, május 2. Budapest, Óbudai Társaskör, május 8. Zalaegerszeg, május 10. Gyöngyös, május 12. Budapest, Kőbánya, május 14. Dunaújváros, május 16. Sopron.
 
A Fényes lemez turnéja előtt a zenekar egy klasszikus Budapest Bár koncerttel köszönti a tavaszt az A38-as hajón, 2013. április 24-én!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Kontynuować

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Kontynuować

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky