2013. szeptember 19. | govinda
Ezt neked, hideg! BME Egyetemi Napok, 1. nap
Szeptember 17-én vette kezdetét a háromnapos fesztivál a budai Infopark területén. A rémisztően nagy szél és kicsit marcona őszi hideg ellenére igen jól sikerült az este a Nagyszínpadon – mondhatjuk azt is, a végére maradt a tűzijáték.
- megosztás
- kapcsolódó linkek
- kapcsolódó cikkek
Korán érkeztünk a helyszínre, az első koncert kezdése előtt nagyjából fél órával. Nem meglepően ekkor szinte még alig lézengtek emberek a placcon, a nagysátorban még kevesebben. Melegedés (és helyfoglalás) céljából mi már az Ivan & the Parazol beállása alatt bemerészkedtünk a színpad elé, néhány szintén idő előtt érkező fesztiválozó társaságában. Nemcsak mi sínylettük meg a hideget, hanem az előadók is: Parazolékon legalábbis látszott, hogy kicsit megviseli őket a cidri.
Ezen esetleg az alkohol, vagy a mocorgás-bulizás segíthetett, úgyhogy a fiúk sem késlekedtek, és egy időközben népesebbre nőtt közönség előtt csaptak bele a húrokba – ezúttal nem az általam megszokott 1965-val, hanem a kicsit koszosabb Approved-dal. (Erősebb is kezdésnek, úgy gondolom.) A koncert egyébként nagyon jól sikerült, eddigi tapasztalataimhoz hasonlóan, még akkor is, ha ezúttal lényegesen kisebb mértékű volt a tombolás, mint megszoktam. Ettől függetlenül jó volt látni-hallani, hogy egy „egyetemspecifikus” buli ellenére (ahová azért többségében az adott intézmény körébe tartozók jönnek el, fellépőktől függetlenül), körülöttem sokan énekelgették a dalokat. Azt se feledjük persze, hogy Iván maga is a BME kötelékébe tartozik – bizony, a frontembereknek is kell néha lógniuk órákról. Apropó, frontember: ezen az estén jöttem rá, hogy Ivánnak (és tulajdonképpen a teljes csapatnak) valójában mindegy, hogy párszáz vagy esetleg több ezer ember előtt kell teljesíteniük: az elán, a lendület és az odaadás minden esetben ugyanakkora. Vagyis óriási.
Külön öröm volt másodszorra is hallani a hamarosan megjelenő új kislemezdalt: valószínűleg már sokan várjuk, hogy felvételről is hallgathassuk, beizzítva a repeat funkciót a lejátszókon. Az egyetlen, ami meglepett, az a koncert rövidsége volt: alig 40 percnyi idő jutott erre az estére a srácoknak, hiába is produkált a közönség egy elég testes visszatapsot-kórust. (Ráadásul szomorú volt a lelkem, hiszen elmaradt a Lumberjack.) Aggodalomra semmi ok: nagyon rövid időn belül megint Pesten lépnek fel, de erről majd később!
30-40 perc üresjárat (pakolás, sürgés-forgás) után – amíg mi sajnos, úgy döntöttünk, kimegyünk a levegőre, rosszul tettük – jött a Kaukázus, akiket már egészen hátulról, a pult mellett ácsorogva hallgattunk végig. Az igazság az, hogy csak néhány dalukat szeretem, azokat viszont nagyon, és egészen eddig úgy gondoltam, az ő zenéjük (a mondanivaló okán is) többnyire magányos, elmélyült hallgatásra alkalmas. Tévedni szabad, ugye: meglepődve tapasztaltam, hogy élőben mennyivel húzósabbak, teltek, sőt bulizásra abszolút alkalmasak a számok. Röpködtek a szeretett slágerek (Teszkó, Lift, Jó a rossz és a kreatív, stb.), új dalok mellett, mint például a visszatérés utáni első friss szerzemény, az Édes Anna. A visszataps előtt egészen döbbenetes volt a Szalai Évát kizárólag az addigra tömegnek számító közönség előadásában hallgatni; és persze a zárásra maradt a Tartós Béke is, mintegy Kaukázus-himnuszként. Átírták tehát az előítéletemet: kellemes ez élőben, de továbbra sem fogok Kaukázusra járni.
Ellenben viszont a Nagyszínpad utolsó fellépőivel. A Brains-szel is hasonló a viszonyom: néhány dalukat nagyon kedvelem, az általam ismeretleneket is szívesen meghallgatom, de különösebben nem mélyedtem el a repertoárjukban – eddig. Úgy döntöttünk, hogy ezt azért már mégsem lehet ülve kibírni, és a csarnok hátsó részében terveztük végigbulizni a koncertet, mondván ott biztonságban vagyunk, nem ér utol bennünket a „darálás”. Viszont akkora össznépi hámból kirúgás lett belőle, hogy még hátul is, aki tehette, önfeledten ugrált, táncolt, szórakozott.
A Brainst hallgatva lehet azt mondani, hogy kissé monoton, vagy ha rosszindulatúbbak vagyunk, egysíkú, de nem egészen ez a helyzet, valójában sok mindent ötvöznek. Vannak hasonló vagy ismétlődő elemek, témák a dalokban, de a paletta azért nem olyan pici. Ha teljesen egysíkúak is lennének, Columbo akkor is elvinné a hátán az egészet. Kéri Andrásnak annyi energiája, annyi lelkesedése van, hogy az egésznek a hangulatát képes megdobni jópár fokkal. Ráadásul a lelkesedése ránk, a leghátsó sorokban tombolókra is átszállt - képzelem, milyen kíméletlen állapotok uralkodhattak előrébb.
A meglepetésekről: egy dal erejéig mindenki kedvenc KRSA-ja is megjelent a színpadon, Columbo pedig itt jelentette be először, hogy a Park záróhetének ők lesznek az egyik főfellépői. A dalsorrendet tekintve volt itt minden, a legnagyobbakból az I Love My Sensimilla, a Positive People, a Your Desire, az egyik személyes favoritom, a Full Range és persze az utolsónak tartogatott népkedvenc, a Blazing is. Akik tehát repetázni szeretnének vagy kimaradtak, készüljenek a Parkos bulira!
Az élő koncertek után Dj Juhász Laci vette át a keverőpultot, és az ott maradóknak elég kellemes hangulatot teremtett mindenféle elektro-dnb slágerrel, sőt KRSA sem távozott a helyszínről: beállt Laci mellé MC-zni (és persze táncikálni), akit még akkor is hallottunk, amikor már a kijáraton túl igyekeztünk az utcafront felé. Összességében a botrányosan rossz idő ellenére elég sokan ellátogattak a BME házifesztiváljárának nyitónapjára, bár gyanítom, hogy javarészt az egyetemhez közel álló emberek alkották a közönséget. Akik viszont abszolút nem ebbe a körbe tartoztak (például én, igazi bölcsészként) is jó hangulatú, élvezetes koncerteknek lehettek tanúi kedden. Hála az égnek, legyőztük a hideget!
govinda
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.
