A tradicionálisnak is mondható rendezvény a Budapesti Műszaki Egyetem szervezésében jön létre ezúttal is, de ez nem jelenti azt, hogy a BME-től távol állók ne érezhetnék jól magukat a „tanévkezdő fesztiválon”. A koncertsorozat minden érdeklődő számára tartogathat élvezetes programokat! Pörögjünk a Brains-zel, tegyük fel a kezünket a Hősökkel, nosztalgiázzunk egyet H.P. Baxxterrel – további részletek a hajtás után.
A BME Egyetemi Napok 2007 óta nyújtanak az egyetemistáknak és táncolni-tombolni vágyóknak kellemes szórakozást. Ebben az évben szeptember 17-e és 19-e között kerül megrendezésre, azaz jövő kedden, szerdán és csütörtökön várja a látogatókat. 2010 óta a rendezvénynek a budai Infopark ad otthont, idén sem lesz ez másként – meleg ruhával azért készüljünk, a barátságtalan szeptemberi időjárás ugyanis nincs tekintettel a felhőtlenül bulizókra, bármilyen szuper is legyen a hangulat.
Vágjunk bele a közepébe, nézzük is a felhozatalt!
Kedden az OTP Nagyszínpad rögtön egy pofátlanul jó koncerttel nyitja a fesztivált: fél nyolctól az Ivan & the Parazol kezd kíméletlen rock’n’rollba. A kivételes nyarat záró csapatnak az egész estés, Zöld Pardon-béli műsoruk óta ez az első budapesti fellépésük, úgyhogy egészen biztosan remek móka lesz. Reméljük, megint előveszik frissen megírt-felvett új dalukat, a Don't Wanna Die-t.
Utánuk a három éves szünet után visszatért Kaukázus folytatja a bulit, akik már-már kultikus státuszt elért zenekar. Talán a mostaniak Kispálja: a generációs problémák megéneklői, és persze nekik is születtek emblematikusnak is nevezhető dalaik. Ilyen a Teszkó, a Tartós béke, a Szalai Éva... ezek közül biztosan elhangzik majd valamelyik. Ha nem mindegyik. Őket követi majd a Brains, melynek neve már szinte saját életre kelt, hiszen az alapítók már nincsenek is benne a csapatban. Jó hír viszont, hogy a jelenlegi tagok egy igazi koncertzenekart alkotnak. Az eleinte még funk-rock stílúsú zenekar MC Columbo 2006-os csatlakozása után azonban inkább a drum and bass, ragga műfajai felé terelődött, nem csoda tehát, hogy mindig nagy bulikat csapnak, akkor is, ha éppen zuhog az eső a koncert közben. Egy biztos: a hangulatra nem lesz panasz.
A keddi kissé eklektikusabb mezőnyt szerdán egy egységesebb, alapvetően rock-orientált program követi. A Jurij és a The Grenma után játszó Tankcsapda lesz nyilvánvalóan az este csúcspontja: Lukács Laciékat nem kell senkinek bemutatni, valószínűleg ők már mindenhol megfordultak, és csaknem mindent elértek, amit egy élvonalbeli magyar zenekar elérhet.
Csütörtökön bizarr napunk lesz, ugyanis a a nagyszínpad egy igazi nosztalgiabombázást tartogat: kezd a Kerozin, utánuk jön a Kozmix, aztán a Scooter „fenegyereke”, HP Baxxter ugrik be egy dj-szett erejéig. Mi magunk csak némi alkohol után vállalnánk be ezt a tömény retrosokkot, de ki tudja, biztosan lesznek, akik élvezni fogják. A sokak által jól ismert mindennapi hangulatfelelős, DJ Juhász Laci után érkezik Chris Lawyer, akire szintén nem kell sok szót fecsérelni, hiszen rengeteg sikeres dalt tudhat maga mögött, ilyen többek között a Right On Time vagy a Do the Lawyer. Nem csak a hallgatóság szeretetét vívta ki, hanem a kritikusok elismerését is; 2013-ban Viva Comet és Fonogram-díjra is jelölte a szakma, a Ballentines Music Awards-on pedig elnyerte az „Év Felfedezettje” címet és a közönségdíjat is.
A kisebbik színpad, a Kalinka Stage több érdekességet tartogat: egyrészt mindhárom nap fellép majd ott egy-egy jól ismert stand-upos (név szerint Kőhalmi Zoltán, Dombóvári István és Aranyosi Péter), de aki egy kis slam poetry-re vágyik, annak sem kell távolra sétálnia, hiszen minden nap háromnegyed óra hosszáig élvezhetik a műsort. Utána prózából kicsit átcsapunk a zene irányába, a zárónapon például érkezik az Animal Cannibals, akik lassan már fennállásuk 25. évfordulóját ünnepelhetik. Ezidőalatt nem csoda, hogy rengeted zenével rukkoltak elő: szám szerint 11 lemezzel és 15 kislemezzel büszkélkedhet a duó. A két ifjú veterán után pedig négy fiú veszi át a színpadot, nem távozva a műfajtól. A 2001 óta működő Veszprém megyei hip-hop banda, a Hősök egyre nagyobb sikernek örvend kis hazánkban: többek között a Strand Fesztivál színpadát és közönségét is igen megmozgatták az első napon (ahogy azt tapasztaltuk), de felléptek a Szigeten és a Volton is, a fesztiválok sorát pedig a BME rendezvényével folytatják a srácok.
Az említetteken kívül a Soerii & Poolek is beszáll a mulatságba egy DJ-szett erejéig, de jön az UFO is (micsoda nosztalgiahullám ismét), az Animal Cannibals is besegít majd Juhász Lacinak, Palotai is beáll a pult mögé, mindenki kedvenc kívánságmestere, Dévényi Tibi bácsi mellett.
A fesztiválra kétféle jegytípus válható, vendég és diák – a diákjegyhez csupán egy érvényes diákigazolvány szükséges. Természetszerűleg a vendégjeggyel bárki beléphet a rendezvényre. A részletes programot és további információkat ITT találod.
Simi, govinda
BME Egyetemi Napok
2013. szeptember 17-19.
Infopark, 1117 Budapest, Neumann János u. 1.
Bérletárak: diák bérlet 3499 Ft, vendég bérlet 4499 Ft
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább